Az olaszok elleni nagyszerű fordítás és 3-2-es győzelem után a magyar válogatott számára szünnap következett a Divízió I/A jégkorong-világbajnokságon. Néhányan visszatértek a jégre, de a gyakorlás nem volt kötelező.
Rajna Miklós és Duschek Dávid kapus, valamint Benk András, Garát Zsombor és Stipsicz Bence vett részt a jeges edzésen délelőtt. A kerettagok délután pihenhettek, kimenőt kaptak, majd a nap egy taktikai megbeszéléssel zárult.
A játékosokat arról kérdeztük, mivel töltik a szünnapot. Szirányi Bence például ott volt a pálya mellett, de nem húzott korcsolyát, csak átmozgatta a lábait.
„Szerettem volna egy jót aludni, de a megszokás miatt már 8-kor felébredtem. Egy jót reggeliztem, aztán visszadőltem pihenni. Kijöttem a pályára egy kicsit mozogni, ez fontos a regeneráció szempontjából, ahhoz, hogy elinduljon a vér a testemben. Úgy éreztem, hogy most nincs szükségem a jégre, de majd szerdán délelőtt visszatérek.”
Stipsicz Bence kedden is részt vett a jeges edzésen.
„Szeretek jégen lenni mindennap, ezért is kezdtem el ezt a sportot. Nyom a korcsolya, ha egy napot kihagyok. Szeretem, ha folyamatosan mozgásban vagyok, ha jön egy szünnap, akkor elpunnyadok. Az edzésen lövőgyakorlatokat végeztünk, nem volt fárasztó egyáltalán, picit megizzadtam, de ennyi kellett, hogy kimenjen a tegnapi meccs a lábamból.”
Rajna Miklós arról beszélt, hogyan marad mentálisan friss arra az esetre, ha be kell állnia a kapuba.
„Néhány nap eltelt meccs nélkül, ami nem ideális, de oda kell figyelni arra, hogy formában tartsd magad és koncentrálj. Sosem lehet tudni, mikor kell beugrani és segíteni a csapatot. Mindig megtiszteltetés a válogatottban szerepelni, ezen a héten nem számít, hogy ki a kezdő kapus, egy csapat vagyunk, és segítünk egymásnak.”
A magyar válogatott vb programja
Április 22., vasárnap
Magyarország–Kazahsztán 0–3
Április 23., hétfő
Magyarország–Olaszország 3–2
Április 25., szerda
Szlovénia–Magyarország 19.30
Április 26., csütörtök
Lengyelország–Magyarország 19.00
Április 28., szombat
Magyarország–Nagy-Britannia 19.30
A keret
| # | Név | Pos | Klub |
|---|---|---|---|
| Kapusok | |||
| 29 | Duschek Dávid | G | Dunaújvárosi Acélbikák |
| 31 | Rajna Miklós | G | Fehérvár AV19 |
| 30 | Vay Ádám | G | Rapid City (USA) |
| Védők | |||
| 7 | Garát Zsombor | D | MAC Budapest |
| 3 | Gőz Balázs | D | Norfolk Admirals (USA) |
| 4 | Pozsgai Tamás | D | MAC Budapest |
| 12 | Stipsicz Bence | D | Fehérvár AV19 |
| 6 | Szirányi Bence | D | Fehérvár AV19 |
| 5 | Varga Arnold | D | UTE |
| 2 | Wehrs Kevin | D | HC TWK Innsbruck (AUT) |
| Támadók | |||
| 9 | Benk András | F | UTE |
| 17 | Bodó Chris | F | MAC Budapest |
| 26 | Erdély Csanád | F | Fehérvár AV19 |
| 8 | Galló Vilmos | F | Timra (SWE) |
| 22 | Hári János | F | Fehérvár AV19 |
| 16 | Kóger Dániel | F | Fehérvár AV19 |
| 25 | Magosi Bálint | F | DVTK Jegesmedvék |
| 10 | Nagy Gergő | F | Quad City (USA) |
| 13 | Nagy Krisztián | F | MAC Budapest |
| 15 | Sarauer Andrew | F | Villach (AUT) |
| 14 | Sebők Balázs | F | KalPa (FIN) |
| 20 | Sofron István | F | Villach (AUT) |
| 21 | Vas János | F | DVTK Jegesmedvék |
A stáb
| Jarmo Tolvanen | Szövetségi kapitány |
| Majoross Gergely | Másodedző |
| Szilassy Zoltán | Másodedző |
| Farkas Tamás | Kapusedző |
| Kiss Dávid | Videoelemző |
| Levy Evan | Erőnléti edző |
| Puskás Sándor | Erőnléti edző |
| Majzik Ernő | Csapatorvos |
| Bagonya Imre | Fizioterapeuta |
| Sashalmi Tamás | Fizioterapeuta |
| Nagy József | Felszerelés menedzser |
| Tornyi Gábor | Felszerelés menedzser |
| Imre Lajos | Csapatmenedzser |
| Szilágyi Levente | Csapatmenedzser |
| Závodszky Szabolcs | Média menedzser |




