A hét eleje óta már a vb helyszínén készül férfi U18-as válogatottunk, ahol találkoztak a svájciakkal és megszületett a végső keret.
Több mint két héttel ezelőtt kezdte el a közös felkészülést Árkovics Bálint együttese 33 behívott játékossal. A felkészülési időszakra két mérkőzés és két keretszűkítés volt betervezve.
A Tüskecsarnoktól Krynicáig
A csapat a Tüskecsarnokban alakította ki a központját, ahol egy meccset játszott Ukrajnával, majd kiutazott Krynicába, Lengyelországba, ahol Svájc válogatottjával csapott össze. A második felkészülési mérkőzésre már egy szűkebb, de még mindig nem a végleges kerettel utazott ki a csapat.
A vb keret
A szűkítés nem éppen a megszokott módon zajlott ugyanis még otthon, több sérülés is beleszólt a csapat életébe. Végül a Lengyelországba kiutazók közül egy játékos utazott haza a Svájc elleni mérkőzést követően, így 3 kapussal, 8 hátvéddel és 12 csatárral vág neki a szombaton kezdődő divízió 1/A világbajnokságnak ifjúsági együttesünk.
Keret
Kapusok (3): Gyulai Benedek (Ilves, finn), Pipoly Csongor (Karhu-Kissat, finn), Szamos Kund (ÚJA)
Hátvédek (8): Besenyei Botond (SaiPa, finn), Gazsó Sebestyén (ÚJA), Karsai Ferenc (Jokerit, finn), Magyar Ádám (Sport U18, finn), Nagy Botond (Ilves, finn), Osztoics Márk (ÚJA), Prém Zsombor (ÚJA), Seres-Gömöry Zsombor (Sport U18, finn),
Csatárok (12): Baróti Bence (UTE), Bencze Sebestyén (FTC-Telekom), Brehel Attila Ákos (ÚJA), Gál Benedek (ÚJA), Horváth-Terták Péter (KooKoo, finn), Kovács Bence (Bishop Academy, amerikai), Kovács Csaba (Bishop Academy, amerikai), Papp Adrián (FEHA19), Rákosi Lázár (FEHA19), Schmidt Ágoston (TPS, finn), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Ványolos Márk (ÚJA)
Stáb: ITT
U18 DIVÍZIÓ 1/A-VILÁGBAJNOKSÁG
Dátum: 2026. április 18-24.
Helyszín: Krynica, Lengyelország
Ellenfelek: Kazahsztán, Lengyelország, Svájc, Szlovénia, Ukrajna
- április 18., szombat, 12:30: Kazahsztán
- április 19., vasárnap, 12:30: Ukrajna
- április 21., kedd, 12:30: Svájc
- április 23., csütörtök, 16:00: Szlovénia
- április 24., péntek, 19:30: Lengyelország
