Ezúttal a Csíkszereda lőtt hetet, ráadásban húzta be a MAC HKB és a Brassó

2021.01.21. 23:01 |

A Vasas sokáig jól tartotta magát a Tüskecsarnokban, de végül két góllal nyert az FTC. A Csíkszereda a legutóbbi hét kapott gól után most hetet szerzett az Újpest elleni rangadón. A Brassó szétlövésben, a MAC HKB Orbán mesterhármasával hosszabbításban diadalmaskodott.

FTC-Telekom–Opten Vasas HC 5-3 (1-0, 2-2, 2-1)

A hazaiaknál Ellerby és Hodgman nem szerepelt, míg a Vasasba visszatértek a DVTK-nak kölcsönadott játékosot, a miskolci trióból pedig Mattyasovszky maradt.

Az első harmad kiegyenlített játékot hozott, az első gólra az utolsó percig kellett várni, ekkor Kulmala nyúlt bele Karmeniemi lövésébe. A második felvonás nagyobb iramot és több helyzetet hozott. Németh bő egy perc után megduplázta a zöld-fehérek vezetését, de Schmál szépített. A Fradi a 29. percben rögtön élt első fórjával, Somogyi talált be. A Vasasnak erre is volt válasza, a korábban az FTC-nek öt gólt szerző Turbucz ezúttal is eredményes volt.

Az utolsó harmad áthúzódó ferencvárosi előnnyel kezdődött, Versteeg a kapuvasat találta el. A Fradi volt ekkor fölényben, de a Vasas mégis egyenlíteni tudott Bödök révén. Plexitörés miatt sokat állt a játék. Az újrakezdés után a vendégek kivédekeztek egy fórt, de a kiegészülés után Németh begyötörte a korongot, majd két perccel a vége előtt Kulmala újabb gólt szerzett.

Az éllovas FTC hétfőn játszik legközelebb, akkor Debrecenben utazik, míg a Vasas szombaton a Dunaújváros ellen lép jégre.

Nyilatkozat

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Nagyon elégedett vagyok a három ponttal. Tudunk ennél nyilvánvalóan jobban is játszani, de ebben a nagyon szoros versenyben meg kell becsülni a pontokat. Uraltuk a mérkőzést, 3-1-re is vezettünk, de utána visszajött a Vasas, ami megint őket dicséri, nem először bizonyították, hogy számolni kell velük, és hatvan percen át jól kell hokizni ellenük a győzelemhez. Akkor egy kicsit gödörbe kerültünk lélektanilag, de jött egy technikai szünet, amit jól ki tudtunk használni, és az utolsó tíz percre úgy jöttünk ki, hogy nem hagytunk kérdést afelől, ki lesz a győztes. Nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy meccs közben tudtunk egy ilyet váltani. Kellett hozzá a technikai szünet is, de óriásit melóztunk utána.”

Ladányi Balázs, vezetőedző, Opten Vasas HC: „A pontszerzéshez nem voltunk elég erősek. Nem tudtuk ráerőltetni a taktikánkat annyira a Fradira, hogy hatvan percig kibírjuk döntetlennel. Ötven percig teljesen jó volt az összkép, sőt, ha azt vesszük alapul, hogy a Ferencváros milyen formába lendült az elmúlt időszakban, ez az 5-3 elég kecsegtető ránk nézve attól függetlenül is, hogy nem jár érte pont, márpedig minden mérkőzésre pontért, pontokért megyünk. Büszke vagyok a csapatra, amiért ezúttal is sikerült olyan közel maradni az ellenfélhez, hogy pontszerzési esélyeink voltak. Öt az ötben meg is oldottuk a feladatot, emberhátrányoknál túlságosan ránk jöttek, és ezen elment a mérkőzés.”

UTE-SC Csíkszereda 2-7 (1-2, 1-2, 0-3)

Az újpestieknél Perkovich debütált, míg a vendégeknél bekerült a keretbe Maylan. A Csíkszereda a harmad közepén szerzett vezetést Fodor Csanád góljával, majd az első emberelőnyt Wishart lőtte be. Az UTE is élt az első fórral, Bodó volt eredményes az utolsó percben.

A hazai együttes a 23. percben egyenlíteni is tudott, Kiss talált be, ám innen a Sportklub akarata érvényesült. Két perccel később újabb emberelőnyös góllal vezettek a vendégek, ezúttal Becze vette be volt csapata kapuját, majd a meccs derekán Salló növelte a különbséget.

A záró harmadból 10 másodperc telt el, amikor Wishart saját második, csapata ötödik gólját is meglőtte, majd ehhez még Maylar és Combs is hozzátett egyet, utóbbi fórból.

A Csíkszereda fölényes sikerrel javított legutóbbi súlyos veresége után, és négy pontra megközelítette riválisát a tabellán. A Sportklub szombaton Debrecenbe utazik. Az UTE szintén szombaton játszik, a Titánokkal.

Nyilatkozat

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Amiről beszéltünk mérkőzés előtt, pont azokat a tényezőket nem tartottuk be. A mai mérkőzést úgy kell elfelejtenünk ahogy van, mert semmit sem tudunk tovább vinni ebből a hatvan percből. Bizonyítani szeretnénk szombaton, hogy ez a csapat ennél sokkal többre képes.”

Jason Morgan, vezetőedző, Csíkszereda: „Tudtuk jól, hogy az Újpest ellen a legjobb formánkat kell hoznunk, és örülök hogy ezt a jégen is mutatni tudtuk. A Ferencváros elleni vereséget követően méltó karaktert mutatott a csapat. Az első perctől kezdve az utolsóig jobbnak éreztem a csapatomat, az előnyös-hátrányos játékunk is remek volt. Ritkán mond ilyet vezetőedző, de mindennel elégedett voltam.”

MAC HKB Újbuda-Gyergyói Hoki Klub 5-4 (2-1, 2-2, 0-1, 1-0) – hosszabbítás után

Visszatért Sofron az újbudaiknál. A hazai csapat ahogy szokta, megnyomta a meccs elejét, és Molnár révén meg is szerezte a vezetést, majd Orbán a 10. percben a második gólt is belőtte. A GYHK sokat próbálkozott, és Silló találatával szépített négy perccel később.

A második harmadban is több lövése volt a Gyergyónak, de közelebb nem tudott zárkózni. Sőt, a MAC HKB két gyors góllal ellépett, Sofron és Orbán volt eredményes, ám erre előbb Koskiranta válaszolt fórból, majd egyenlő létszámnál is betalált a finn.

Az utolsó harmad sokáig a kapusokról szólt, de St-Amant kiegyenlített az 54. percben. Fél perccel a vége előtt fórba került a hazai gárda, a stáb időt is kért. Újabb gól nem született, így jöhetett a ráadás.

Az áthúzódó előnyt nem tudta kihasználni a MAC HKB, sőt, aztán a Gyergyónak akadt több lehetősége, de három és fél perc után Orban mesterhármasig jutva megszerezte a győztes találatot.

A MAC HKB a második helyen áll. A GYHK kilenc pontot szerzett a mostani túráján. A két együttes egy hét múlva fordított pályaválasztással is megmérkőzik.

Nyilatkozat

DEAC-Corona Brasov Wolves 1-2 (0-0, 0-0, 1-1, 0-0, 0-1) – szétlövés után

A debrecenieknél Pisarik került be, Filbrandt maradt ki. A Brassó nem számíthatott Finuccira.

Nem volt kevés lövés, de az első 50 percben remekeltek a kapusok, Hetényi és Polc sem kapott gólt. A DEAC háromszor, a Brassó kétszer játszott fórban.

Áttörést az 52. percben hozott, ekkor Kiss Patrik szerezte meg a vezetést a hazaiaknak. A nagy elánnal támadó Brassó az 58. percben lehozta kapusát, és egy perccel később ez meg is hozta az eredményét, ugyanis Carlson egyenlített. A ráadásban is a vendégek lőttek többször, de újabb gól nem született, így jöhetett a szétlövés. A győztes büntetőt Molnár Zsombor szerezte, így a Brassóé lett a plusz pont.

A Corona 16 pontot gyűjtött kilencmeccses magyarországi útján, és a vesztett pontokat tekintve továbbra is a legjobb mérleggel áll, holtversenyben a Csíkszeredával.  A DEAC szombaton a Sportklubot fogadja, majd jövő héten erdélyi túrán vesz részt.

Nyilatkozat

Kecskeméti Áron, másodedző, DEAC: „Elképesztően frusztráló ami kint történt a jégen, hiszen úgy gondolom hogy megdolgoztunk, hogy 1-0-val lezárhassuk a meccset és volt ott egy óriási lehetőség, hogy lezárjuk a meccset. A félpályás, üres kapus lövés, ami két vasat is eltalált, sajnos megmutatja a jelenlegi szerencsénket. Fortuna nem igazán állt a mi oldalunkon, úgy gondolom megdolgoztunk most, hogy 3 pontot szerezzünk.”

Dave MacQueen, vezetőedző Brassó: „Ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt. Egyre javult a játékunk a mérkőzés során. A Debrecen nagyon jól használta ki a kis pályának az előnyét, nem adtak nekünk helyet, nagy tempót diktáltak és nagyon jól kizártak minket a kapu előtt. A 3. harmadban végül sikerült pár korongot átjuttatni a kapu előtti forgalmon és rákényszerítettük a kapusukat a nagy védésekre. A hosszabbításban és a büntetőlövések során bármi megtörténhet és ma szerencsére mi jöttünk ki ebből győztesen.”