"Ezek ma nem mi voltunk, nem is szeretnénk így hokizni"

2025.12.26. 21:28 |

A szív diadala, stabil védekezés, fordulópont - erről beszéltek az edzők a karácsonyi játéknap után.

Dunaújváros–FEHA19 3-1

Hetler Ádám:, vezetőedző, Dunaújváros:  „A szív diadala volt és nagyon kijárt a srácoknak, hogy végre valami örömük is legyen. Azt beszéltük a meccs előtt, annyi gondunk van, hogy próbáljuk meg élvezni a játék örömét. Kapunk hideget-meleget, olvassuk mi is a kritikákat, úgy gondolom, hogy amit a srácok kibírnak, az egy jó válasz volt erre. Nyilván fogyunk, kevesen vagyunk, de megvolt a szív, az akarat, ez fontos volt, az ellenfél nyilatkozatai is segítettek abban, hogy fel tudjunk erre a meccsre pörögni, de mindent megtettünk azért, hogy itt ma győztesen hagyjuk el a jeget és minden játékos megérdemli a dicséretet.”

Tokaji Viktor, vezetőedző, FEHA: „Gratulálok ellenfelünknek, mert ezt szerintem ma jobban akarták, ami viszont számunkra elfogadhatatlan és ha ezt TV-ben kellett volna néznem, biztos elkapcsolom a mérkőzést. Ezek ma nem mi voltunk, nem is szeretnénk így hokizni, ahogy ma tettük, és remélem, hogy ez volt az utolsó ebben a szezonban, hogy ilyen játékot tudtunk produkálni. Bízom abban, hogy ebből gyorsan tanulunk, mert rövid idő van a regenerációra, holnapután újra meccs, s ha ezt nem is felejtjük el, de okulnunk belőle és megyünk tovább.

SC Csíkszereda–Corona Brasov 1-5 

Péter Róbert, vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub: „Jelenleg nem vagyunk olyan állapotban, hogy hatvan percen át tudjunk hokizni egy ilyen szintű csapat ellen. Harminc percen keresztül jól játszottunk, méltó ellenfelei voltunk a Brassónak. Azt gondolom, az első harmadunk jól sikerült. A második játékrész első fele is kifejezetten jó volt, de nem vagyunk olyan állapotban, sem elől, sem hátul, hogy egy ilyen szintű mérkőzést hatvan percen keresztül végig tudjunk játszani. Kulcspillanatokban nem tudunk gólokat szerezni, hátul pedig kevesen vagyunk, nem vagyunk stabilak, és sok gólt kapunk. Már meccsek óta egy gólt tudunk ütni, úgyhogy ezen fogunk változtatni, de jelenleg ez a csapat nincs olyan állapotban, hogy hatvan percen keresztül tudjunk egy ilyen szintű mérkőzést lejátszani és megnyerni.”

Strenk Hunor, társ-vezetőedző, Corona Brassó: „Az első harmadban nem játszottunk jól. Számítottunk arra, hogy hazai pályán a Csíkszereda általában így kezdi a mérkőzéseit, hogy megpróbál egy-két korai gólt szerezni. Azt gondolom, az volt a kulcs, hogy akkor mindössze egy gólt kaptunk, és a harmad vége előtt sikerült válaszolnunk. Utána, a második és a harmadik játékrészben sikerült kicsit lerúgni magunkról a rozsdát, így az ünnepek után, és ekkor már az történt a jégen, amit szerettünk volna. Stabil volt a védekezésünk, illetve a kulcsjátékosaink fontos pillanatokban gólokat tudtak szerezni. Ez volt a kulcsa a győzelmünknek.”

UTE–DEAC 3-1

Jason Morgan, vezetőedző, UTE: „A jó csapatok megtanulják, hogyan kell meccseket nyerni akkor is, amikor nem minden tökéletes – és mostanában mi is ezt csináljuk. Nyilván ideális esetben nem engedsz meg 40–45 kapura lövést, és főleg nem ennyi komoly minőségi helyzetet, ziccert az ellenfélnek. Ma is volt olyan szakasza a találkozónak, amikor túl sokat voltunk a saját harmadunkban, és túl sokat kellett túlélő hokit játszanunk. Ugyanakkor Miki (Rajna Miklós) megint nagyon jól védett, meccsben tartott minket, és esélyt adott arra, hogy a végén nyerjünk. És ezt nem csak róla mondom: amikor az utóbbi időben Kiki (Erdei Krisztián) volt a kapuban, ő is nagyon stabil teljesítményt nyújtott. Ha hátul ennyire jól teljesítünk, az extra önbizalmat ad elől, és ennek mostanában megvan a jutalma. Ezúttal a speciális egységek döntő szerepet játszottak. Luka Burzan emberhátrányos találata nagyon jókor jött, azzal szereztünk lendületet a második harmadban, Ronkainen pedig emberelőnyben volt eredményes. Ezek azok a gólok, amelyek egy ilyen szoros meccset el tudnak dönteni. Örülök, hogy megint megtaláltuk az utat győzelemhez, különösen a magyar csapatok ellen ez mindig extra fontos, mert a pontok mindkét tabellán számítanak. Nekünk az elejétől kezdve az a célunk, hogy meccsről meccsre építkezünk, szeretnénk úgy odaérni a rájátszásra, hogy stabilok vagyunk és jó formában hokizunk. A szurkolókról is csak jót tudok mondani: ahogy jönnek az eredmények, egyre inkább érezzük a támogatásukat. A játékosoknak óriási löket, amikor felnéznek, és több a foglalt szék, hangosabb a csarnok, mert ez rengeteg energiát ad, és tényleg hozzátesz a teljesítményhez.”

Berta Ákos, másodedző, DEAC: „Gratulálunk az Újpestnek, nagyon jól játszottak hazai pályán, és eggyel több helyzetet használtak ki, mint mi. Illetve elkövettünk nagy butaságokat, például emberelőnyben, hogy egy 2-1-es szituáció adódott a felelőtlen játékunk miatt, amit kihasznált a hazai csapat. Tudtuk, hogy jó formában van az Újpest, és azt is, hogy az adódó lehetőségekkel jól szoktak sáfárkodni, mi pedig nem teremtettünk elég minőségi helyzetet, amiből megfordíthattuk volna a mérkőzést, illetve amik voltak, azokat meg kivédte Rajna Miki. De egy jó mérkőzés volt, öröm látni, hogy olyan sok szurkoló kijött a Megyeri útra, mint a régi időkben, remélem, hogy ez a tendencia folytatódik. Izgalmas meccs volt, néhol minőségi jégkorongot láthattunk, de szerintem egyik csapat sem most játszott a legjobban. Remélem, hogy egy kicsit mindenki felébred nálunk, mert most az a szakasza jön a bajnokságnak, ahol egyre kevesebb lehetőséget engedhetünk az ellenfélnek, mert az olyan csapatok, amelyek a tabellán akár közvetlenül mögöttünk, akár előttünk állnak, ezeket könyörtelenül kihasználják. Ma az ellenfél volt a jobb.” 

BJAHC–DVTK 3-1

Kangyal Balázs, vezetőedző, BJAHC: „Az első harmad után szégyelltem magam egy picit, az az igazság. Utána pedig végtelenül büszke voltam. Volt egy fordulópontja a meccsnek szerintem, amikor Novas (Novotny) beleállt abba a verekedésbe, és akkor ott tulajdonképpen mi is elkezdtünk részt venni ezen a karácsonyi matinén. Onnantól kezdve nem játszottunk jól, viszont ott hagytunk mindent a jégen. A blokkokat, az eredménynek a menedzselését, az egymásért való küzdelmet. Azt mondom, hogy ez az alap, ilyenekre lehet építeni. Mindig az ügyességünkre, meg a kreatív hokira akarunk építeni, de be kell lássa mindenki, hogy az nem mindig működik. Viszont, ha egy játékos vagy egy csapat mindent otthagy a jégen, akkor nem lehet más az eredmény, mint hogy a végén gratulálnak, még akkor is, ha az eredményjelző nem győzelmet mutat." 

Láda Balázs, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: „Az első harmadban jól játszottunk, domináltunk, többször veszélyeztettünk, több minőségi helyzetet alakítottunk ki. A második harmadban ezt nem vittük tovább, kicsit visszaálltunk, túlbonyolítottuk, és az ellenfél kihasználta egy hibánkat, ami a támadó harmadban egy korongvesztésből keletkezett. Igazából, nekünk hatvan percen keresztül kell játszani az egyszerű jégkorongot, kapucentrikusan és meg kell fizetni az árát. Ma ezt megtettük olyan negyven percen keresztül, a végén nem adtuk fel, karaktert mutatott a csapat, de ez kevés volt a pontszerzéshez.”