ETO-siker az egerszegi matinén

2021.10.16. 17:13 |

A Győr magabiztosan verte a Titánok csapatát a történelmi találkozón.

Titánok-UNI Győr ETO HC 1-5 (1-1, 0-3, 0-1)

Zalaegerszegen először játszottak Erste Liga-meccset. Kiegyenlített játékot hozott az első harmad, amelyben mindkét csapat lőtt egy emberelőnyös gólt. A második felvonásban 41 másodpercen belül szerzett két találatot az ETO, majd emberhátrányban Schmál is eredményes volt. A fehérváriak az utolsó felvonásban sem tudtak közelebb kerülni, Schmál viszont újra villant, így biztosan nyert a Győr.

Az ETO negyedik sikerét aratta, harmadszor verte a Titánokat. A fehérváriak maradtak az utolsó helyen.

Nyilatkozat

Anatoli Bogdanov, vezetőedző, Titánok: „Úgy éreztem, hogy ellenfelünk szintet tudott lépni hozzánk képest, mind a párharcokban, mind pedig a sebességben. Egyszerűen játszottak, mi viszont nem találtuk az ellenszerét ennek. Próbáltunk alkalmazkodni a kisebb pályához is. Ma leckét kaptunk pontosságból, gyors gondolkodásból és harciasságból.”

Ladányi Balázs, vezetőedző, Győr: „Elégedettek lehetünk a mai teljesítménnyel. Ahogy mentünk bele a meccsbe, egyre jobbak lettünk. Adtunk három emberelőnyt az elején az ellenfélnek, de utána nem hagytuk magunkat. Látszott a testjátékunkon, hogy ehhez a pályamérethez vagyunk szokva és próbáltunk élni is vele. Nehezebbek vagyunk összességében vagy 20 kilóval, de a Titánokban fiatalok játszanak, nem adták könnyen a bőrüket. Reméltem, hogy nem állunk le a 40. perc után, mint otthon az első 20 után. Végre egy olyan győzelem volt, aminek belül is tudtunk örülni.”