Erste Liga: jöhet a döntő – Erdélyben!

2021.03.30. 08:19 |

Az alapszakasz-győztes Corona Brassó és a bajnokság első felét a harmadik helyen záró SC Csíkszereda kedden elkezdi az idei kiírás döntős sorozatát.

A döntő két résztvevője február elején találkozott először az Erste Liga keretein belül, és hat nap alatt le is játszotta a négy alapszakasz meccsét. Ezek közül mindössze az elsőt tudta megnyerni a tavalyi társbajnok Csíkszereda, azt is hosszabbítást követően, a ráadásban Blackwater góljával. A másik három a szezonban már Román Kupát nyerő Brassóé lett, ráadásul alaposan megszórták magukat, kétszer is 7-ig jutottak Trancáék.

Ennek is köszönhető, hogy 11 pontos különbséggel zárták az első 36 meccset az 1. és a 3. helyen, ami a playoffban már senkit nem érdekel. Erről a Corona Brassó tudna hosszabban értekezni, tekintve, hogy a 47 ponttal mögötte végző Opten Vasas kényszerítette hét mérkőzésre a negyeddöntőben – ráadásul 3-0-s előny után álltak fel a vasasos fiatalok, akik még az utolsó meccsen is egálra álltak másfél perccel a vége előtt.

A Brassó aztán másik arcát mutatta az elődöntőben, hiszen ott elvesztette első két hazai mérkőzését a DEAC ellen, mégis megnyerte a párharcot, 4-2-re. Hektikus és kiszámíthatatlan volt a brassóiak játéka ebben a párharcban is (a rájátszás már csak ilyen), hiszen a két hazai vereség után jött két gólzáporos siker Debrecenben (6-4, 7-5), hogy aztán a következő meccsen csak egyetlen gól essen, majd jöjjön a hatodik, 5-3-ra megnyert meccs, ahol 3-1-es hátrány után vágtak ki egy 4-0-s utolsó harmadot.

Dave MacQueen csapata összességében nem érdemtelenül jutott a döntőbe, és a pályaelőny sem véletlen az övé, az alapszakaszban a legtöbb győzelmet aratta (23), messze a legkevesebb gólt kapta (90) és a harmadik legtöbbet lőtte (147).

A csapat legeredményesebb játékosa Radim Valchar, aki már az alapszakaszt is 20 góllal és 34 gólpasszal zárta, és a playoffban is termelt 7 gólt, ez szintén a legjobb mutató csapaton belül, holtversenyben Carlo Finuccival.

Az alapszakasz pontkirálya a Csíkszeredából került ki, Becze Tihamér 32+30-zal zárt, (a playoffban 4+4-nél jár), az első hatban ott volt Judd Blackwater (16+33) és Colton Yellow Horn (16+29) is, de még inkább rákapcsolt a gázra John Anthony Combs, aki a 24 alapszakasz mérkőzésen mutatott 16+18-as mutató után a rájátszás 11 mérkőzésén 15 gólt és 5 asszisztot jegyez.

A Sportklub a Gyergyót választotta magának a negyeddöntőre, így Erdélyben lerendezték a párharcot, ami szorosabban indult, hiszen az első két meccs hosszabbítás után dőlt el. Jött viszont aztán két fölényes szeredai siker Gyergyóban, kétszer is hét gólt lőve, hogy aztán az ötödiket is behúzza Jason Morgan csapata.

A Ferencváros elleni eldöntő is 1-1-gyel indult, két 5-1-es meccs révén a Tüskecsarnokban, s bár a két erdélyi siker után a Fradi még nyerni tudott egyet egy 3-0-s utolsó harmaddal, a hatodikat behúzta a Sportklub, hosszabbítás után, Denis Kulyash 72. percben lőtt találatával.

A 2010/11-es szezon után lehet ismét erdélyi bajnoka az Erste/MOL Ligának, akkor a HSC Csíkszereda 4-1-re verte a Dunaújvárost a fináléban. Tisztán erdélyi döntő az első, 2008/09-es idényben volt, akkor a két szeredai csapat között, akkor a HC Csíkszereda lett a befutó (3-0-val).

Tavaly nem sikerült lejátszani a döntőt, azt megelőzően három alkalommal is 4-1-re nyert a későbbi bajnok, legutóbb a 2015/15-os szezonban fordult elő söprés, akkor a DVTK Jegesmedvék verte 4-0-ra a MAC Budapestet.

A bajnoki döntő kedden, magyar idő szerint 17:30-kor indul.

A két csapat mérkőzései az alapszakaszban:

SC Csíkszereda–Corona Brassó 4-3 – hosszabbítást követően
SC Csíkszereda–Corona Brassó 3-7
Corona Brassó–SC Csíkszereda 7-5
Corona Brassó–SC Csíkszereda 4-3

Az Erste Liga döntőjének menetrendje:

Március 30., kedd, 17:30 (magyar idő szerint)
Corona Brassó (romániai)–SC Csíkszereda (romániai)

Március 31., szerda, 17:30
Corona Brassó–SC Csíkszereda

Április 3., szombat, 17:30
SC Csíkszereda–Corona Brassó

Április 4., vasárnap, 18:00
SC Csíkszereda–Corona Brassó

Április 6., kedd, 17:00 – ha szükséges
Corona Brassó–SC Csíkszereda

Április 8., csütörtök, 20:00 – ha szükséges
SC Csíkszereda–Corona Brassó

Április 10., vasárnap, 18:00 – ha szükséges
Corona Brassó–SC Csíkszereda