Erste Liga-bajnokit rendez Jászberény

2023.11.21. 13:00 |

A Dunaújvárosi Acélbikák és a BJAHC csap össze a Lehel HC csarnokában december 2-án, 15 órától az Erste Liga matiné keretében. A napot a Lehel HC és a MAC Ikonok Andersen Liga-bajnokija zárja.

Ha egyelőre csak egy mérkőzés erejéig is, de visszatér Jászberénybe az élvonalbeli hoki! Immár hagyomány, hogy az Erste Liga olyan vidéki helyszíneken is igyekszik megjelenni, ahol jelenleg nincs első osztályú csapat, de a sportágnak vagy nagy tradíciói vannak, vagy épp most kezdett el épülni. Legutóbb Szombathelyen járt a bajnokság, most a Lehel HC létesítménye lesz az otthona egy újabb bajnokinak.

„Tudtunk róla, hogy lehetőség nyílhat Erste Liga-meccset rendezni, ezért felvettük a kapcsolatot a szövetséggel. Egyrészt a toborzásunkat szeretnénk erősíteni a bajnokival, másrészt a szurkolóknak, a jégkorongbarátoknak is szerettünk volna lehozni egy meccset, hiszen nagyon nagy hagyományai vannak Jászberényben a sportágnak” – fogalmazott Görbe Tamás, a Lehet HC ügyvezetője. 

Való igaz, a Jászberényi Lehel HC először 1985-ben indult a magyar bajnokságban, öt évvel később, az 1989-90-es szezonban bajnok lett, később kupát is nyert, a nyitott pálya legendás mérkőzéseknek adott otthont. Jó ideje alacsonyabb szinten zajlik a hokiélet a városban, de az Andersen Liga elindulásával számukra is új lehetőségek nyíltak meg.


„U8-tól U21-ig körülbelül 140 igazolt játékosunk van, az Andersen Ligában induló csapatunk nagyrészt az U21-es együttesünk tagjaiból áll, a részvételünkkel nekik szerettünk volna lehetőséget biztosítani a fejlődésre és előrelépésre. Látszik, hogy erre az évre erősödött a liga színvonala, ez a mi játékosainknak is előny”
– mondta a klub ügyvezetője, kiemelve, hogy a másodosztályú meccsek telt ház előtt zajlanak, de az U21-esek bajnokijain is majdnem megtelik a 300 fő befogadására alkalmas csarnok.

Görbe Tamás azt is hozzátette, hogy a szurkolótáborral egyeztettek, mielőtt a szövetséget felkeresték, a jászberényiek szerették volna, hogy lehetőség szerint a BJA csapata utazzon a városba, mert a két szurkolótábor között kifejezetten jó a kapcsolat. Később aztán a fővárosiak is jelezték, szívesen utaznának Jászberénybe, épp a drukkerek miatt. A Dunaújvárosi Acélbikák – egy szintén nagy hagyományokkal bíró klub – csapata lesz a másik fél a december 2-i mérkőzésen.

„Nem titkolt cél, hogy valamikor újra első osztályú csapata legyen Jászberénynek, de hogy ez milyen időtávlatban valósulhat meg, azt nem tudjuk. Mindenesetre szem előtt tartjuk ezt a célt a mindennapokban, még ha ez most elég távolinak is tűnik” – mondta a jövőre utalva Görbe Tamás.

Az Erste Liga-matiné keretében különböző szurkolói aktivitások is lesznek a december 2-i szombaton a városban, a napot pedig 20 órától a Lehel HC-MAC Ikonok Andersen Liga-bajnoki zárja.

A jegyértékesítést a jászberényiek a Facebook-oldalukon indítják el a napokban – érdemes tehát követni, figyelni az oldalt.

Erste Liga:

Dunaújvárosi Acélbikák–BJAHC – december 2., 15 óra (Jászberény)