Élre állt az UTE

2021.11.16. 21:55 |

A DVTK megnehezítette az újpestiek dolgát, de nem tudott pontot csenni. Ráadásban győzött az FTC Győrben, az új edzővel, György Józseffel rögtön nyerni tudott a DEAC.

UNI Győr ETO HC - FTC-Telekom 1-2 (0-0, 1-0, 0-1, 0-1) - hosszabbítás után

A Titánoktól érkezett Vesutkin be is mutatkozott az ETO-ban. Az ötödik emberelőnyből született az első gól a meccsen, Turbucz szerezte meg a vezetést a győrieknek a 26. percben. A Fradi több helyzetet dolgozott ki, és végül az 54. percben tudott egyenlíteni Karmeniemi révén.

A hosszabbítás egy percig tartott, Pavuk passzából Fowlie döntötte el a plusz pont sorsát.

Nyilatkozat

Ladányi Balázs, vezetőedző, UNI GYŐR ETO HC: Mindenképp meg kell szépülnie ennek az egy pontnak. Nem lehetünk telhetetlenek, nagyon nagy volt a nyomás rajtunk egész végig. Ettől függetlenül mindkét oldalon eldőlhetett volna a három pont sorsa is. A hosszabbítás előtt ott volt a kezünkben a lehetőség többször, de nem csak nekünk adódtak helyzeteink, a Fradinak is voltak ordító lehetőségei. Gratulálok a srácaimnak, nagyon jól teljesítettek és természetesen a Fradinak is a győzelemhez. Egy hosszabbításos vereség mindig fájó, soha nem jó vesztesen elhagyni a pályát, de ettől függetlenül ez is egy meccs a sok közül, amit magunk mögött kell hagyni. Ha most még annyira nem is tudunk örülni az egy pontnak, azért a Fraditól hoztunk egy pontot egy nagyon jó mérkőzésen. Innentől kezdve nincs semmi más dolgunk, csak menni tovább. Benne voltunk egy rossz hullámban itt a válogatott szünet előtt, ennek a meccsnek, ennek az eredménynek egy lökést kell adni ahhoz, hogy abból kikászálódjunk és jó úton haladjunk tovább.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Abszurd melós meccs volt, és azt gondolom, hogy annak a csapatnak, amelyik itt Győrben szeretne a győri csapat ellen játszani, ezen a picit kisebb pályán egy nagyon jó fiatal csapat ellen, annak nagyon keményen meg kell dolgozni a győzelemért. Ezt mi meg is tettük, és a végén szerencsére sikerült behoznunk, behúznunk a meccset. Ilyenkor, ilyen szünet után nem egyszerű játszani, mindenki egy kicsit kiesik a ritmusból és pláne nekünk ez picit nehezebb is. Én mint vezetőedző nem vagyok ott a csapattal meg egy pár játékosunk a válogatottban volt, de meg kell oldani ezt a feladatot, és a srácok nagyon jól beálltak a melóba. A helyzeteinket nem sikerült belőni, de a harmadik harmadra kijöttünk, végig beleraktuk a munkát, és ez győzelmet eredményezett. Úgy gondolom, hogy megérdemeltük, mert a végén már nagyon nyomtunk, nagyon sok helyzetünk volt. Sikerült két gólt lőnünk, szóval nagyon nagyot melóztunk ezért a két pontért, de ahogy említettem az elején, itt Győrben csak így lehet nyerni.”

UTE-DVTK Jegesmedvék 3-1 (1-0, 1-1, 1-0)

A DVTK kezdett aktívabban, de a hazaiak szerezték meg a vezetést, Balogh egy kiapttanót lőtt be. A második harmad elején a gólvonalról húzták ki a korongot az újpestiek. A meccs felénél Varga duplázta meg a vezetést. A miskolciak 0-2 után még tudtak szépíteni, és hajtotta az egyenlítésért is, de Márkus jól védett. Az utolsó percben Suter üreskapus gólja zárta le a meccset.

A lila-fehérek sorozatban hatodszor nyertek, és az élre álltak. A DVTK egymást követő 12. találkozóját veszítette el a ligában.

Nyilatkozat

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Csak eredményben voltunk jobbak, mutatott játékban nem. Nagyon szenvedtünk, az első perctől az utolsóig akartunk, azzal nem volt gond, de a győzelmet csak elszenvedtük. Sok hibával, fejetlenül mentünk előre, nem volt meg az a struktúra, amit szerettünk volna, és ami idáig megvolt. Edzői szemmel nézve a szezon eddigi legrosszabb mérkőzését játszottuk. Ami örömteli, az a három pont, illetve Levi kapusteljesítménye. Ennél sokkal jobban kell játszanunk, ha pénteken nyerni szeretnék Miskolcon. Az biztos, hogy az ilyen kiszenvedett győzelmek nagyon sokat érnek, de csak egyszer-egyszer lehet így nyerni, hosszútávon nem.”

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: „A jó védekezésünk megadta a lehetőséget, hogy ezt a mérkőzést eldöntsük, de egyszerűen nem tudunk egy gólnál többet lőni. Mintha a bináris számok halmazában élnénk: vagy nulla, vagy egy. Egy lőtt góllal nagyon nehéz jégkorongmérkőzést nyerni. Az utóbbi időben csak a Győr ellen szereztünk több gólt a Magyar Kupában, de nem tudtuk megismételni azt a teljesítményt, pedig a játékban mindent megtettünk, amit lehetett. Az utolsó dolog hiányzik, próbáljuk megtalálni ennek az indokát. A gólszerzés egy képesség, és most ez a képessége nincs meg a csapatnak."

DEAC-Dunaújvárosi Acélbikák 5-2 (1-1, 1-1, 3-0)

Az edzőváltás után Almási lőtte a debreceniek első gólját, de a DAB Ribcsik duplájával fordított. A hazai csapat még a második harmadban tudott egyenlíteni, majd az utolsó felvonásban el is döntötte az összecsapást.

Nyilatkozat

György József, vezetőedző, DEAC: „Négy sorral kezdtük a mérkőzést és két harmadon keresztül négy sorral játszottunk. Nem sikerült még elérnem azt, hogy négy sorral azt a tempót játsszuk, amit szeretnénk, mert megszokta a csapat ezt a három soros játékot és nem voltak ehhez hozzászokva, kértem őket, hogy próbáljuk meg tartani a tempót, de ezzel azt értük el, hogy a harmadik harmadra át tudtunk állni három sorra, és volt annyi a srácokban, hogy megfordítsuk a meccset. Ebben látom a siker kulcsát. Az önbizalmunk még azért nincs a helyén, néha olyan tétovázás van, amit muszáj lesz kijavítanunk. Ha jönnek a pontok, biztos vagyok benne, hogy az önbizalmunk is a helyére kerül.”

Leo Gudas, vezetőedző, Dunaújváros: „A különbség ma a gólokban volt, amíg a DEAC-nak sikerült ötöt szereznie, mi csak kettővel tudtunk válaszolni, ami nem volt elég ma. Úgy gondolom, két nagyon jó harmadot játszottunk, de utána kicsit nyitottabbá vált a védelmünk. Nem volt szerencsénk, volt pár helyzetünk, amit nem tudtunk értékesíteni, míg az ellenfelünk igen.”