Előzött az FTC, ellépett a Vasas

2021.02.20. 23:08 |

A Ferencváros nem kapott gólt a Gyergyótól, és feljött a második helyre. A Vasas biztosan győzött a Titánok ellen, és nagy lépést tett a nyolcadik hely felé.

Gyergyói Hoki Klub–FTC-Telekom 0-4 (0-3, 0-0, 0-1)

A hazaiaknál Basaraba és Koskiranta nem játszott, St. Amant, Benedek és Csergő került be a csapatba, míg az FTC-nél nem volt változás a Csíkszereda elleni meccsekhez képest.

Jó rajtot vett a GYHK, aztán a 3. percben kapott kiállítás megtörte a lendületet. A Fradi kihagyta a fórt, de belelendült a játékba, és a 8. percben Nagy Gergő meg is szerezte a vezetést, miután jól ért bele egy lövésbe. Három perccel később pedig ismét a csapatkapitány volt eredményes, éles szögből talált be. Az utolsó percben Somogyi növelte a különbséget.

A második harmad elején öt a három ellen is támadhatott a hazai gárda, de Nagy Kristóf és a vendég védelem állta a rohamokat. A folytatásban is a kiállítások domináltak, ám ezekből egyik csapat sem tudott gólt szerezni.

Az utolsó játékrészben sem változott a helyzet, a GYHK nem tudott élni a fórokkal, az FTC őrizte vezetését. Az utolsó tíz percben St. Amant és Tóth Adrián kapott páros büntetést, majd a hajrában is lehetett könyvelni bőven a kiállításokat. Az emberelőnybe kerülő FTC fél perccel a vége előtt még lőtt egyet, Kulmala talált be.

A Fradi ezzel feljött a második helyre, a Csíkszereda elé, és vasárnap a Brassó ellen zárja a túrát, egyúttal az alapszakaszt. A GYHK is játszik még a Coronával egymás után háromszor.

Opten Vasas HC-Titánok 7-2 (1-0, 3-0, 3-2)



Remek iramban indult az utolsó playoff-helyért küzdő együttesek találkozója, mindkét kapusnak akadt dolga bőven. A Vasas volt némileg aktívabb, és a 17. percben a DVTK-s kölcsönjátékos, Révész megszerezte a vezetést – ez volt az első felnőtt gólja a válogatott keretbe is behívott csatárnak.

A második harmadot elejét lendületesen kezdte a hazai együttes, és Vesutkin növelte a különbsgéet. Időt is kértek a Titánok, de három perccel később Nagy Márk is betalált. A folytatásban is a Vasas uralta a játékot, többet lőtt kapura, és az utolsó percben Léránt távoli bombája is bement, így 4-0-ra vezetett a piros-kék csapat.

Az ötödiket Bödök lőtte, a 48. percben egy kipattanót értékesítve. A helyzetnél csetepaté alakult ki, ami után rendesen lehetett osztogatni a büntetéseket. A hajrában már szinte minden mindegy alapon játszottak a csapatok. Rétfalvi az 55. percben szépített, de Bödök fél perc múlva visszaállította az ötgólos különbséget. Egy perc sem telt el, amikor Tiainen is bevette Tóth kapuját, de Schmál erre is válaszolt még. Bunyó is maradt még a végére, ám az eredmény nem változott.

Ezzel hat pontra nőtt a két együttes között a különbség. A jövő héten még kétszer találkoznak a felek, és a Titánok már csak akkor juthatnak tovább, ha mindkét összecsapást alapjátékidőben, azaz 3-3 pontot érően nyerik meg, és a Vasas nem fog pont szerezni az Újpest ellen hétfőn.

Nyilatkozat

Ladányi Balázs, vezetőedző, Opten Vasas HC: „Végre volt egy olyan meccs, amit domináltunk, és nem könnyelműsködtük el, miután megéreztük azt, hogy mezőnyben az ellenfél fölé tudtunk kerekedni. Szerencsére jöttek a gólok is, igazi playoff hokit játszottunk. Úgy érzem, a hatvan perc túlnyomó többségében megvalósítottuk azt, amit megbeszéltünk. Betartottuk a taktikai utasításokat, egyedül a végén volt egy nagyjából tíz perces időszak, amikor letértünk arról a vágányról, amin szeretnénk maradni. Nagyon örülök, hogy így láttam játszani a csapatot.”

Arany Máté, másodedző, Titánok: „A Vasas úgy állt bele a meccsbe, ahogy mi szerettünk volna az első pillanattól kezdve. Pörögtek a lábak, kemények voltak, ütköztek, veszélyesek voltak a mi kapunkra. Sok korongot szereztek az agresszivitásból, mi pedig nem adtuk meg a biztosítékot sem a kapusunknak, sem pedig elöl a csatárainknak. Akkor tudtunk volna kijönni ebből a nyomásból, ha ez így van, de nem sikerült. Nem érzem, hogy az akarásunkkal gond lett volna, inkább túlzott akarásról volt szó, átestünk a másik oldalra, emiatt frusztráltak lettünk. Nem akkor és úgy voltunk kemények, ahol és amikor ez a meccs megkövetelte volna.”