Elődöntős az UTE, javított a DEAC

2019.03.06. 23:10 |
Az újpestiek másodszor is nyerni tudtak a Titánok otthonában, ezzel ott vannak az Erste Liga legjobb négy csapata között. A DEAC-ot egy győzelem választja el ettől.

Fehérvári Titánok-UTE 2-3 (1-0, 0-2, 1-1)

Az első harmad kiegyenlített játékot hozott, mindkét kapu előtt voltak helyzetek. A Fehérvár kétszer, az UTE egyszer támadhatott fórban, de ezekből nem született gól. A 18. percben aztán Láday révén megszerezte a vezetést a Titánok csapata: a válogatott bekk a kékvonalról bombázott a kapuba.

A második harmad elején is folytatódott az oda-vissza játék, aztán az UTE a 23. percben egyenlített, Vincze lőtt be egy kipattanót. Lendületben maradtak a vendégek, és a 27. percben előnybe kerülte: Csányi cselezte át magát a védőkön és Gyenes kapujába lőtt. Egymás után két újpesti fór következett, amit kivédekeztek a hazaiak, majd kiegészülve is maradt a felállás, és inkább a fehérvári harmadban folyt a játék. A Titánoknak is voltak nagy helyzetei az egyenlítéshez, de ezek kimaradtak, Sila jól védett.

Az utolsó játékrész fehérvári lehetőségekkel kezdődött, majd jöttek az újpesti helyzetek is. Az 51. percben tudtak egyenlíteni a hazaiak, miután Bennett csapott le egy kipattanóra. Az UTE azonban gyorsan újra előnybe került, Benk talált be egy kettő az egy elleni helyzet végén. A hajrára lehozta kapusát a Fehérvár, és volt is esély az egyenlítésre, de a lehetőségek kimaradtak.

Az UTE ezzel negyedszer is legyőzte a Titánokot, és bejutott az elődöntőbe.

Nyilatkozatok

Kiss Dávid, vezetőedző, Fehérvári Titánok: „Tudtuk, hogy élet-halál a meccs, ennek megfelelően álltunk hozzá. Sajnos a második harmadban az öltözőben maradtunk, és az egygólos előnyből egygólos hátrány lett. A harmadik harmadra szépen visszajöttünk és ezért dicséret illeti a srácokat, büszke vagyok rájuk. Nagyon jó tanulóév volt ez, egy jó alap, amire építkezhetünk tovább.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, UTE: „A második meccs volt a legnehezebb, akkor nagyon jól játszott a Fehérvár, de a jó karakterünknek és a rutinunknak köszönhetünk a magunk javára fordítottuk a rájátszásban. Most ahogy egyenlített a Fehérvár, vérszemet kapott, de tudtunk újítani, ráléptünk a gázra. A második harmad alapján már több góllal kellett volna vezetnünk, de az eredmény tudatában nem bánkódhatunk emiatt sem.”

DEAC-Gyergyói HK 5-2 (2-0, 1-2, 2-0)

A debreceniek két emberelőnyt értékesítve a 12. percre elhúztak, Németh Attila és Turcotte egymást szolgálták ki. A Gyergyónak is megvoltak a lehetőségei, de Hetényi jól védett.

Aztán a második harmad elején a DEAC kibekkelt egy hátrányt, majd a kiegészülés után nem sokkal Németh második gólját is megszerezte. A Gyergyó egy percen belül szépített, fórból Bobcek volt eredményes, aztán a meccs felénél emberhátrányból Csergő csökkentette tovább a különbséget. A Gyergyó alaposan megnyomta ezt a harmadot, de az egyenlítés már nem jött össze.

Az utolsó felvonás már a DEAC-é volt, és az 51. percben Novoty gólja után fellélegezhettek a hazaiak, majd az utolsó percben Izacky üreskapus találata után örülhettek is.

Ezzel ismét a DEAC-nál az előny, a párharc pénteken Gyergyóban folytatódik.

Nyilatkozatok

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Mindkét csapat jó meccset játszott. Jó volt a hangulat, sok néző látogatott ki. Reméljük, hogy Gyergyóban be tudjuk fejezni a párharcot.”

Mikael Tisell, vezetőedző, Gyergyó: „Pozitív volt, hogy 3-0-ról felálltunk, de aztán a negyedik gól balszerencsés volt. A DEAC keményebben jött ki a meccsre, ez döntött.”