Egy győzelemre az aranyéremtől az FTC

2019.03.31. 21:32 |
Az FTC-Telekom újabb szoros csatát nyert meg a Csíkszereda ellen az Erste Liga döntőjében, ezzel közel került a végső diadalhoz.

Sport Club Csíkszereda–FTC-Telekom 2-3 (1-2, 1-0, 0-1)

Másodjára is megtelt a Vákár Lajos Műjégpálya és a két csapat sem okozott csalódást: oda-vissza, tempós hokival kezdődött a döntő negyedik felvonása, a játékosok hamar megdolgoztatták a kapusokat. Előbb Salló mentett a gólvonalról, majd a másik oldalon Becze kínálta meg Aranyt. A nyílt sisakos harcnak egy vendég emberelőny vetett véget, amelyet kivédekezett a hazai együttes, majd Antal Zsombor előtt adódott lehetőség. Nőtt a feszültség, sok volt a kemény ütkzöés és egy-két kakaskodás is kialakult.

A 12. percben megszerezte a vezetést az FTC: Karmeniemi lövése átcsorgott Lundström mamutjai között. Sőt, alig másfél percen belül újból a svéd kapus került előtérbe, aki Pavuk nem túl erős löketét az üresen álló Tóth Richárd elé paskolta, aki köszönte szépen a lehetőséget, és megduplázta az előnyt. Ekkor felpörgette a játékát a Csíkszereda és meg is lett az eredménye: emberelőnyben Sulakov passzából Becze volt eredményes.

A második harmad némileg lassabban indult, de a Csíkszereda aztán rákapcsolt és harcolt az egyenlítésért. A hazaiak sok lövéssel dolgoztatták meg Aranyt. Egy páros kiállítás után Perrier is két percet kap, és a négy a három elleni játékot ki is használták a hazaiak: Belov lövésébe Becze nyúlt bele. Az egyenlítő gól után Nagy Gergő került ziccerbe, de Rokaly Szilárd szabálytalanul állította meg. Az emberelőnyt nagyon megnyomták a vendégek, ám a svéd kapus ezúttal állta a sarat, bravúrok sorát mutatta be. A harmad végét a hazaiak tölthették előnybe, de a Fradi jól védekezett, sőt, Roczanov révén veszélyes kontrát is vezetett.

Az utolsó játékrészben is hullámzó volt a játék és kevés a megszakítás, egyik csapat sem tudott tartósan a másik fölé kerekedni. Alig 10 perccel a vége előtt nagy lehetőséghez jutott az FTC, hiszen emberelőnybe került, de Lundström ezúttal is jól védett. Az 55. percben Switzer szólóban ugrott ki, ám a kapus hárítani tudott. Az 57. percben azonban Lundström is tehetetlen volt: Rantanen lövését nézte el és a korong a hálóban kötött ki. A hajrában időt kért a Csíkszereda, a kapust is levitte, de nem tudott egyenlíteni.

A Ferencváros két nap alatt kétszer nyert Csíkszeredában, ezzel pedig összesítésben 3-1-re vezet. A döntő következő meccsét kedden 17:30-kor rendezik Pesterzsébeten. Az FTC sikere esetén története első Erste Liga-trófeáját ünnepelheti.

Nyilatkozatok

Vaclav Novak, vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub: „Nehéz bármit is mondani egy ilyen mérkőzés után. A jégkorongban az egész csapat, minden egyes játékost beleértve, kötelező módon száz százalékot kell nyújtson. Ha egy játékos is nem koncentrál megfelelően, akkor nem lehet nyerni.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Mindkét csapat nagyon jól játszott és ez is egy rendkívül jó hokicsemege volt, nagyszerű hangulatban. Nagyon küzdős meccs volt, ahol minden egyes négyzetcentiméterért meg kellett küzdeni. Talán egy picit többet kellett védekezzünk, mint tegnap. Nagyon nyomott a Szereda, érezték, hogy kell ez a meccs nekik. Szerencsére meg tudtuk nyerni ezt a meccset, és úgy érzem egy picit higgadtabbak voltunk a végén és ennek volt ez köszönhető. Megint óriási Fradi szívvel küzdöttünk és nagyon örülünk, hogy megvan.”

(Fotó: Fradi.hu)