Edzőváltás után javítana a Csíkszereda

2018.11.04. 11:22 |
Sorozatban 17. győzelméért játszik az FTC az Erste Ligában. A Csíkszereda a Titánok ellen javíthat, immár nem Leo Gudasszal a kispadon.

A második helyezett Csíkszereda a csütörtöki nagy vereség után otthon javíthat, ellenfele pedig a Fehérvári Titánok lesz, amelyet ebben az idényben már kétszer legyőzött. A Sportklub legutóbbi négy meccséből csak egyet nyert meg, igaz, akkor 9-0-ra, így a helyzetkihasználásban és a védekezésben is fejlődni kell.

A rosszabb szereplést a klub vezetése sem nézte tétlenül, és közös megegyezéssel szerződést bontott Leo Gudas vezetőedzővel. A cseh tréner 2016. novembere 23. óta irányította a csapatot. Az új szakvezető kinevezéséig Hozó Levente dirigálja a csapatot. Még egy távozót jelentett be a klub: a rutinos cseh kapustól, Vlastimil Lakosiltól is elköszöntek.

A Titánok a legutóbbi három fordulóban kikaptak, bár kétszer hosszabbítás és szétlövés után. Kiss Dávid vezetőedző olyan játékot vár csapatától, ami pénteken is kis híján eredményre vezetett Brassóban, csak kevesebb kiállítással – hiszen akkor az emberhátrányok pecsételték meg a csapat sorsát. A fehérváriak egy hónapja nem nyertek vendégként.

A listavezető FTC egy fővárosi rivális, a HK Budapest ellen döntheti meg a ligarekordot: ez lehet sorozatban a 17. győzelme a zöld-fehér csapatnak. Az utóbbi időben éppen a tabella második felében tanyázó riválisok nehezítették meg inkább a Fradi dolgát, hiszen a Capitals és a Vasas ellen is egygólos győzelem született. Dusan Kapusta csapata egyre inkább belelendül, és már megszorongatja az élmezőny tagjait is.

A Gyergyó eddig hibátlanul szerepel a túráján, ugyanis Bécsben, majd a Tüskecsarnokban is nyert. Hogy ez a sorozat megszakadjon, arról a Vasas gondoskodhat, amely ugyan közel egy hónapja nem szerzett pontot, de többször bizonyította, hogy lelkes, szívós játékra képes.

A DEAC hárommeccses győzelmi sorozatban van, egy újabb sikerrel pedig pontszámban megközelítené a harmadik Brassót.

A program

Sport Club Csíkszereda–Fehérvári Titánok 17.30
Schiller-Vasas HC–Gyergyói HK 17.40 stream ITT
FTC-Telekom–Hokiklub Budapest 18.00
DEAC–EV Vienna Capitals II  18.30