Értékes két pont, rájátszásért folytatott harc, izgalmas meccs, egy kapus öröme és folyamatos javulás - ezúttal is születtek egyaránt rövidebb és hosszabb nyilatkozatok is.
UTE – Csíkszereda 2-1 (1-1, 0-0, 0-0, 1-0) Hosszabbítás után
Anatoli Bogdanov, vezetőedző, UTE:
„A pohár félig tele van, talán ez volt játék szempontjából az eddigi legerősebb 60 percünk. Megvolt a jó hozzáállás, a fegyelem, a szervezettség, minden, kivéve a gólok.
Szerezhettünk volna három pontot is, volt emberelőnyünk a harmadik harmadban, de ez van. Lehetett volna egy, vagy akár nulla pont is ebből a meccsből, ami jóval frusztrálóbb lenne. A két pont is értékes, most kicsit pihenünk, aztán folytatjuk a munkát.”
Staffan Lundh, vezetőedző, Sportklub Csíkszereda:
„Kemény meccset játszottunk, az első harmadban nehéz helyzetbe hoztunk magunkat a három kiállítással. Erre a jövőben oda kell figyelnünk. Az UTE remekül játszott és diktálta a tempót, mi leginkább védekezésre kényszerültünk.”
FEHA19 – DAB 3-2 (1-1, 1-1, 1-0)
Tokaji Viktor, vezetőedző, FEHA19:
„Nagyon sokat dolgoztunk ezért a győzelemért, és azt gondolom, hogy a játékunkkal ezúttal sem volt különösebb probléma. 55 kapura lövésünk volt, amiből három gólt szereztünk, ez pedig jól mutatja, hogy a helyzetkihasználásunkon továbbra is rengeteget kell dolgoznunk. Sokszor csak millimétereken vagy centimétereken múlt a befejezés, máskor a döntéseink miatt nem jutott el a korong a kapuba.
Az elmúlt időszak sikertelenségei után talán egy kicsit megkopott a csapatban az a győztes mentalitás, ami az ilyen szoros mérkőzések eldöntéséhez szükséges. A harmadik harmad előtt azt kértem a játékosoktól, hogy a hátralévő hat-hét cseréjükben mindenki hozza ki magából ezt a mentalitást, és azt gondolom, hogy az utolsó 20 percben ez sikerült is.
Külön öröm számomra, hogy ezt a győzelmet érzelmileg is meg tudtuk élni. Egy ilyen mérkőzésbe tényleg bele kellett tenni apait-anyait, végig koncentrálni kellett, és meg kellett küzdeni minden egyes korongért. A három gólunkból kettő ráadásul olyan, edzésen begyakorolt játékhelyzetből született, amelyen rendszeresen dolgozunk. Szabó egyéni megoldása is nagyszerű volt, és külön kiemelném Magót (Magosi Bálint), aki a tapasztalatát kihasználva megtartotta a korongot a sorcsere végéig, és ezzel fontos szerepet játszott a gól előkészítésében. Jó látni, hogy az edzéseken elvégzett munka ilyen helyzetekben is visszaköszön.
Nagyon fontos volt számunkra ez a mérkőzés, és nem kizárólag a rájátszásért folytatott küzdelem szempontjából. Azt szeretném, hogy a játékosok újra igazán higgyenek magukban, és érezzék, hogy a mindennapokban elvégzett munka előbb-utóbb kifizetődik. Bízom benne, hogy ez a siker annyi önbizalmat ad a csapatnak, amiből a válogatott szünet után is tovább tudunk építkezni. Remélem, hogy egy kicsit megtolja a szekerünket, mert erre a győzelemre most mindannyiunknak nagyon nagy szüksége volt.”
Németh Péter, vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák:
„Hatalmasat küzdöttünk, a játékosaink szívüket-lelküket kitették a jégre, de el kell ismernünk, hogy a Fehérvár ma gyakorlatilag a játék minden elemében fölénk nőtt. Korcsolyázósebességben, a játék intenzitásában és a lövések számában is fölényben voltak, ráadásul a párharcok nagy részét is megnyerték. Ezekben a játékelemekben még rengeteget kell fejlődnünk.
Nehéz egy ilyen mérkőzés után mit mondani, hiszen mindkét csapat nagyon szerette volna megszerezni a győzelmet. A tabellán elfoglalt helyezésünk jelenleg egyikünk számára sem kedvező, de a playoff-helyeket februárban osztják, addig még hosszú út áll előttünk.
Örök igazság, hogy veszíteni lehet, de lélektelenül nem. Ha a szurkolók látják, hogy a csapat mindent megtesz a pályán, akkor továbbra is mellettünk fognak állni. Nagyon hálás vagyok azoknak, akik ma is elkísértek minket, és végig szurkolták a mérkőzést.”
DVTK – Brassó 3-4 (0-3, 0-0, 3-0, 0-1) Hosszabbítás után
Láda Balázs, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék:
„A végén izgalmassá vált a mérkőzés, mert azzá tettük, ennek nagyon örülünk, és ez egy nagyon-nagyon pozitív dolog. Nagy karaktert mutattunk, ugyanakkor túlságosan tiszteltük az ellenfelet az elején, ez meg is látszódott. Egyszerűen egy csapat volt a pályán, és azok nem mi voltunk. A papírra nagyon nem is lehetett felírni semmi mást, csak: hozzáállás, munkamorál, illetve azt, hogy legyünk tökösek.
A második harmadra úgy jöttünk ki, hogy ennek már láttuk jeleit, elindultunk valamerre. Az, hogy szép lassan sikerült gólt lőnünk, emberelőnyben ismét betaláltunk, pozitívum, és nagyon jókor jött. Utána a góljainkért is teljesen megfizettük az árat azon a területen, ami a mai napon nem volt kellemes.
Gratulálunk a Brassónak, mert megérdemelten nyertek, ugyanakkor mi is megdolgoztunk ezért az egy pontért, megnyertük ezt az egy pontot egy nagyon erős ellenfél ellen. Megyünk tovább, most a srácok kapnak pár nap szünetet, és utána újra elkezdünk dolgozni.”
Strenk Hunor, vezetőedző, Corona Brasov:
„Azt gondolom, hogy jól kezdtük a mérkőzést, fontos volt, hogy hatékonyak voltunk a kapu előtt a pénteki mérkőzéshez képest, amikor azt hiszem 54 lövésünk volt, akkor nem voltunk hatékonyak. Ezen sikerült változtatnunk az első harmadban, erre tudtunk is építeni a másodikban, a játék nagyrészében azt történt a jégen, amit mi szerettünk volna. Volt négy, öt nagy lehetőségünk, hogy megszerezzük a negyedik gólt, de nem voltunk már elég élesek ahhoz.
A harmadik harmadban pedig jár az elismerés az ellenfélnek, mert mindent egy lapra feltéve rohamoztak, úgy jöttek ki, hogy megpróbálnak visszajönni a mérkőzésbe. Volt pár kiállításunk, ami megkönnyítette a dolgukat, de azt gondolom megérdemelten jöttek vissza a meccsbe. Nekünk volt egy két momentum, amikor kicsúszott a kezünkből az irányítás.
Viszont az volt a fontos, hogy amikor kiegyenlített az ellenfél, akkor még volt válaszunk, az utolsó öt, hat percben voltak lehetőségeink, hogy lezárjuk a mérkőzést a rendes játékidőben, ez nem jött össze. De szerencsére maradt bennünk annyi, hogy a hosszabbításban be tudtuk vinni a győztes találatot.”
BJA HC – Gyergyói HK 4-3 (0-1, 1-1, 2-1, 0-0, 1-0) Szétlövés után
Kangyal Balázs, vezetőedző, BJA HC:
„Mindenképp dicséret illeti a srácokat. Nagyon jó volt ma állni a padon mögöttük. Nem biztos, hogy minden dologban kiválóak voltunk, de sok olyan dolgot láttam, ami egy edzőnek melengeti a szívét, mert néha kell az is, hogy bizonyos helyzeteket túléljél, és hogy kapaszkodjál végig, hatvan percen keresztül. Mindig mondjuk, hogy a hatvan perc néha nem elég, és ma tényleg nem volt elég.
Szerintem ez egy kimondottan jó sebességű, jó kis mérkőzés volt. Mind a két oldalról lehet látni, hogy mentális fáradtság van mindkét csapatnál, de az összes játékos, aki ma itt Ajkán jégre lépett, az megpróbált mindent otthagyni. És külön köszönet a helyieknek, hogy ilyen klasszul megszervezték, és tényleg minden hiper-szuper volt, úgyhogy remélhetőleg itt is lesz előbb-utóbb felnőtt hoki, és szép számmal nézik majd a nézők."
Kiss Dániel, kapus, BJA HC:
„Óriási csapatgyőzelem volt szerintem. Nagyon jól játszottak a srácok, nagyon örülök én is. Nyilván nagy bruszt a kapusnak, hogy ha büntetőkben mindent meg tud fogni, ennek nagyon örülök. Ma éjfélig. Utána ugyanúgy edzünk tovább. Készülünk a következőre."
Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyói HK:
„Ez az egész túránkra jellemző volt, hogy a végén csúszik el a pontszerzés, vagy az extra pont megszerzése. Ugye kétszer, az első két meccsen 52 másodperccel kaptuk a döntő gólt, és most ugye a büntetővel a lottót elbuktuk.
Azt gondolom, hogy voltak ma is szakaszai a mérkőzésnek, amikor a magunk javára fordíthattuk azt, de nagyon sok meccs van már a lábakban, és ugye rövidebbek vagyunk, mint tavaly. A rotáció a két bajnokságban nem úgy tud működni, mint ahogy azt csináltuk tavaly, és láttam a mentális fáradtságot. A lábak jól mentek, a döntéseink, azok... ki akartuk tenni a korongot, beleakad egy botba, ebből lefordulás van, ez egy ilyen időszak.
Most hála Istennek jól fog jönni ez a pihenő, hogy a srácok tudnak pihenni, akik nem mennek a válogatottakba. A sérültjeink tudják nyalogatni a sebeiket, igazándiból ez egy olyan helyzet, hogy nem volt ilyen tavaly, hogy ilyen meccseket elbuktunk. Nyilván ez egy más karakterisztikájú csapat, és a rutintalanságunk nem biztos, hogy ilyen helyzetekben segít. Viszont a rutintalanságot ezekkel a mentális terhelésekkel lehet fejleszteni, úgyhogy ebből tanulni kell.
Most, aki tud pihen, aki nem, az játszik még. Ugye mi nem játszunk másfél hétig, úgyhogy jó sokat fogunk edzeni a válogatott hét után, a pihenő után, mert ránk fér. Kell is edzeni, visszatölteni a raktárakat, meg ugye ennek a túrának a tapasztalatai, de legfőképpen a többi meccs tapasztalataiból is rengeteg dolgot kell gyakorolnunk a játékunkon. Kevés gólt kapunk, ami üdvözítő, de jobban kell megtaláljuk az ellenfél kapujához vezető utat, ami egyik fő feladatunk a közeljövőben."
DEAC – Ágyúsok 6-2 (1-0, 2-0, 3-2)
Vaszjunyin Artyom, vezetőedző, DEAC:
„A kulcs az volt, hogy felpörögjünk a meccsre, és második harmadtól szerintem sikerült is, első harmadban nagyon keveset dolgoztunk. Igazából nem is játszottunk még az Ágyúsok ellen, illetve azért a két csütörtöki és pénteki meccs is nyomot hagyott még a lábakban. De szerintem a második harmadtól, ahogy felpörögtünk onnantól kezdve, már nem forgott veszélybe a hárompont.
Néha a védekezés működik jól, és kevés góllal tudunk nyerni, kevés lőtt góllal, néha meg akárcsak a Brassó ellen sok gólos meccset játszunk, és ott is sikerül nyerni. Kell mindennek előtt a jó kapus teljesítmény, és nyilván eggyel több gólt lőni, mint az ellenfél. Utóbbi hat meccsen sikerült is.
Kedden már kupa meccset játszunk a DVTK-val. Egy meccses párharc lesz, és ráadásul Miskolcon, két hasonló erősségű csapat fog játszani. Idegenben Miskolcon mindig nehéz, úgyhogy arra próbálunk felkészülni.
Három napot pihenünk, hiszen eléggé nehéz, másfél hónap van a hátunk mögött. Többször három meccseket játszttunk négy nap alatt, úgyhogy próbáljuk ezeket kipihenni, és csütörtöktől fokozatosan felkészülni, a sérüléseket kiheverni, és újult erővel nekivágni a következő szakasznak.”
Kertész Zoltán, vezetőedző, Háromszéki Ágyúsok:
„Sorozatban most már többedik alkalommal bebizonyosodott, hogy az élmezőny és köztünk van egy elég stabil 2-3-4 gólos különbség. Próbáltuk ezt javítani ma is, ahogy minden meccsen javítani akarjuk ezt. Ma nem sikerült, de reméljük, hogy a következő mérkőzéseken sikerül majd ezen csiszolni és egy konzisztensebb mérkőzést hozni.”
