Közönségszórakoztató meccs, hatékonyságnövelés, nagyobb sikerek és nyugalmat zavaró lagzi - többek között ezeket a témákat is érintették az edzők a vasárnapi meccseket követő interjúk során.
Gyergyói HK – UTE 1-0 (1-0, 0-0, 0-0)
Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK:
"A védekezésünket és legfőképpen a kapust emelném ki, Rasmus ismét a playoff formájában tündökölt, ez pedig elképesztő tartást adott, ami rendkívül fontos egy ilyen fiatal védelem tekintetében. Elképesztő ide-oda hoki volt, ennek pedig a rengeteg eladott korong a magyarázata mindkét oldalon. Nyilván ez közönségszórakoztató volt, de azért szeretnénk jobban kézben tartani. Ki kell emelnem a közönségünket, nagyszerű, hogy már a kupadöntőn is, ma is, hogy egymásra talált ez a megváltozott fiatal csapat és a saját publikumunk.
Úgy gondolom, ez az egész egy jó csomag, igazi eladható termék volt, mint jégkorong. Jó portéka volt, jó reklám volt a jégkorongnak és az Erste Ligának egyaránt.”
Anatoli Bogdanov, vezetőedző, UTE:
"Azt gondolom, hogy ez egy minőségi jégkorongmérkőzés volt. Az 1-0 nem olyasmi, amit minden nap látni a jégkorongban, de másrészről lehetett volna 5-5 vagy 3-3 is, mindkét csapatnak voltak gólszerzési esélyei. Kiélezett volt az első perctől egészen az utolsó másodpercekig, és rengeteg helyzetünk volt. Nagyszerű látni, hogy mennyire fontos itt az embereknek a jégkorong, sokan voltak és nagyon hangosak, így pedig játszani is szórakoztatóbb. A játékosok valóban érezték, hogy mindent a jégen kell hagyniuk. Büszke vagyok a csapatomra, hisz mindent beleadtunk. És igen, azt gondolom, hogy ez két egyenlő erősségű csapat, és bármelyik oldal felé eldőlhetett volna, de ma így alakult, szóval ez van."
Csíkszereda – DAB 3-1 (1-0, 2-0, 0-1)
Antal István, másodedző, Csíkszeredai Sportklub:
„Készültünk a ma esti találkozóra, mert mi két győzelemből jövünk, míg ők két vereségből, így gondoltuk, hogy mindent bele fognak adni, hogy ne menjenek pont nélkül haza. Két győzelem után tartottunk attól, hogy nehogy kicsit lazán vegyük ezt a mérkőzést. Ettől függetlenül az elején viszonylag jól álltunk bele, kontrolláltuk a mérkőzést, de, úgy érzem, ennél sokkal többet tudtunk volna tenni. 52 kapuralövésünk volt, ebből 3 gólt tudtunk szerezni, kettőt ráadásul emberelőnyben, tehát az öt az öt elleni játékban többet kellett volna produkálnunk, de nem igazán találtuk el a kaput. Örülünk a győzelemnek, a három pontnak. Ez egy nyolcpontos hétvége, ami mindenképp pozitívum, és szeretnénk tovább fejlődni.”
Németh Péter, másodedző, Dunaújvárosi Acélbikák:
„A játék képe azt mutatta, hogy a jobb csapat meg is nyerte a mérkőzést. Azt gondolom, hogy sikerült fentebb lépnünk taktikai fegyelemben, korcsolyázó sebességben, de ez még mindig nem elég, ahogyan azt az eredmény is mutatja. Amiben rendkívül sokat kell még fejlődjünk, amit, gondolom, rajtam kívül is mindenki lát, az az egy lőtt gól. Ez néha futballban sem elég, nemhogy jégkorongban. Meg kell találnunk a módját annak, hogy miként adjuk át a játékosoknak már a jövő héten azt a dolgot, edzést, stratégiát, bárhogy is hívjuk, hogy többször találjunk be az ellenfél kapujába.”
Háromszéki Ágyúsok – DVTK 1-3 (0-2, 0-0, 1-1)
Kertész Zoltán, vezetőedző, Háromszéki Ágyúsok:
„Az előző mérkőzés után nem lehetett más célunk mint, hogy egy sikerekkel telítettebb találkozót játsszunk. Beszéltünk róla, készültünk rá, bizonyos fogalmakat próbáltunk tisztába tenni. Örvendetes, hogy sikerült, remélem, tudjuk ezt az utat folytatni továbbra is, illetve építhetünk erre a jövőben.”
Ritó László, másodedző, DVTK Jegesmedvék:
„Ez volt a harmadik mérkőzésünk a túrán, látszódott a fáradtság. Nehéz helyzetben voltak a srácok, mert a hotelben volt egy kétszáz fős esküvő, emiatt akadtak olyan szobák, ahol nem sikerült túl sokat aludniuk. Ezen felül le a kalappal a játékosok előtt, mert az egész meccset kontrollálták és helyzeteket alakítottak ki. Sajnos, magunknak tettük nehézzé a végét, be kellett volna lőnünk a lehetőségeket. Gratulálok a csapatnak, nagyon jól dolgoztak mindhárom találkozón, így hazaviszünk hat pontot.”
DEAC – Corona Brassó 2-5 (0-2, 2-0, 0-3)
Vaszjunyin Artyom, vezetőedző, DEAC:
„Nem tudnék olyan dolgot mondani, ami működött volna ma este: nem tudtuk a korongot lekezelni, két egyenest passzt adni vagy a kaput eltalálni annak ellenére, hogy voltak gólhelyzeteink. Úgy néztünk ki, mint egy junior csapat a felnőttek ellen. A második harmad már sokkal jobb volt, de azért voltak időszakok, amikor alig tudtuk kivédekezni az ellenfél támadásait. Főleg a harmad végén beszorultunk több percre, de összeszedetten dolgoztunk. Az volt a terv, ha nem is dominálva, de kontrákra építve, egy-két jó cserét produkálva betaláljunk valahol. Nem bírtuk ki igazából, a kiállítások megint fölöslegesek voltak teljesen. A végén pedig egy hiba megint eldöntötte a meccset, holott volt egy üreskapus lehetőségünk visszajönni a meccsbe. A végén szokásos: megpróbáltunk gólt szerezni, de azért megint három sorozni egy ilyen erős csapat ellen, nem maradt sok erőnk a végére és nem tudtunk már visszajönni. Voltak jó dolgok, volt, ami nagyon tetszett, de jó leckét kaptunk abból, hogy hogyan lehetne.”
Strenk Hunor, vezetőedző, Corona Brassó:
„A mérkőzés nagy részében úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna. Az első harmad az kimondottan tetszett, domináltunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Utána a második harmadban a játékképe az nagyjából hasonló volt, viszont ajándékoztunk az ellenfélnek két, kicsit könnyűnek mondható gólt. A mi esetünkben nagyon sokat kell dolgoznunk azért, hogy gólokat tudjunk szerezni, és itt egy kicsit úgy érzetem, hogy könnyen engedtük vissza az ellenfelünket a mérkőzésbe. A második harmadszünet után megbeszéltük, hogy igazából ugyanazt kell folytatni, amit az első két harmadban elkezdtünk, és ha benne maradunk a játékban, és hiszünk abban, amit csinálunk, akkor előbb-utóbb meg lesz az eredménye. Úgyhogy mindenképpen jár a dicséret a srácoknak, mert azt gondolom, hogy a szezon eddigi egyik legjobb mérkőzését játszottuk. Nyilván nem könnyű zsinórban három meccset játszani idegenben, de most megyünk haza, pihenünk egyet és készülünk a folytatásra.”
