Jó alaphang, szoros mérkőzések, levonható tanulságok, hősies védekezés – így látták az edzők az első ötmeccses játéknap mérkőzéseit.
Gyergyói HK – DAB 10-0 (6-0, 3-0, 1-0)
Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyói HK:
“Szerettünk volna jól kezdeni, azt gondolom, hogy ezt az igényt kimerítettük, gólt lőttünk az első cseréből és ez megadta az alaphangot. Hattal fordultunk az első harmadban, tehát a lényegi kérdések eldőltek. Ilyenkor a kulcs az, hogy hogy ne gyűjtsünk rossz szokásokat és próbáljunk végigmenni. Azt gondolom, hellyel-közel ennek az elvárásnak megfeleltünk, és ez azért volt fontos, mert sok mindennel nem voltunk tegnap elégedettek.
Nyilván az eredmény az egy nagyon egyoldalú mérkőzést mutat, és végeredményben az is volt, és ahogy említettem, az nagyon fontos, hogy ilyenkor minél kevesebb flegmatikus dolog kerüljön be a játékunkba, mert ugye vasárnap egy derbi vár ránk, egy nagyon jó formában lévő Újpest jön.
Nagyon bízom benne, hogy megtelik a stadion és a publikum vasárnap is nagy számban képviselteti magát, mert tényleg egy jó hokimeccs lesz. Szükségünk van a támogatásukra.”
Németh Péter Mihály, másodedző, DAB:
“Nyilván az első harmadban elvesztettük már a mérkőzést, de sajnos én tovább mélyítem: az első öt percben elvesztettük már ezt a meccset. Egy ilyen erős csapat minden hibánkat azonnal kihasználja, minél hamarabb magunk mögött kell hagynunk ezt a mérkőzést. Az egyetlen pozitívum az benne, hogy vége.”
Csíkszereda – DVTK 4-3 (1-1, 1-1, 1-1, 1-0) Hosszabbítás után
Staffan Lundh, vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub:
"Nem volt nagy különbség a két csapat között. Nagyon szoros mérkőzés volt. Egy kicsit hullámzóan alakult számunkra. Nagyon jól kezdtünk, volt néhány lehetőségünk a gólszerzésre. Egyszer vezettünk, aztán hátrányba kerültünk. Végig küzdenünk kellett. Két kemény mérkőzésen vagyunk túl, ezért holnap pihennünk és regenerálódnunk kell. Vasárnap pedig jöhet a következő meccs."
Láda Balázs, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék:
"Jól játszottunk az egész mérkőzésen. Jól kezdtünk, kontroll alatt tartottuk a meccset. Igazából egy rossz szavunk nem lehet, ebből a csarnokból ponttal távozni nagy fegyvertény, ugyanakkor nem ma, és nem ilyen játékkal, mert a kezünkben volt ez a mérkőzés. Most a nyomást nem tudtuk a helyén kezelni úgy, hogy meg lett volna minden esély arra, hogy három ponttal távozzunk. Ebből tanulni fogunk, de tényleg jól dolgoztunk, úgyhogy jó volt nézni. Kemény meccset játszottunk, és ma az emberelőny jelentette a különbséget a két csapat között."
Háromszéki Ágyúsok – UTE 2-7 (0-4, 1-2, 1-1)
Anatoli Bogdanov vezetőedző, UTE:
„Nehéz mérkőzés volt számunkra. Tetszett az első harmad, ahogyan belekezdtünk, viszont a második játékrészben cserbenhagyott minket a fegyelem. Feleslegesen nehézzé tettük magunknak a meccset. Pozitívum, hogy sikerült begyűjtenünk a három pontot, amiért idejöttünk. Végül szép gólokat lőttünk, de ez a találkozó megmutatta, hogy még sok munkánk van. Még mindig építjük a játékunkat és a csapatunk kultúráját. Bőven van még tennivaló, azonban örülök a végeredménynek, még ha a megszerzésének módjával talán nem is vagyok teljesen elégedett.”
Kertész Zoltán vezetőedző, Háromszéki Ágyúsok:
„Nehéz ilyenkor melegében elemzést mondani. Az Újpest megtisztelt azzal, hogy komolyan vette ezt a mérkőzést, nagyon lendületes, minőségi és gyors játékot mutatott, amivel főleg a kezdetnél nem tudtuk felvenni a tempót. Összességében minden fejezetben kijelenthető, hogy alulmaradtunk, de remélem, hogy ebből levonjuk a tanulságot, és iránytűként használjuk a jövőre nézve a következő találkozókon.”
FEHA19 – Brassó 2-3 (2-0, 0-1, 0-2)
Tokaji Viktor, vezetőedző, FEHA19:
"Kilenc játékos hiányában nehéz dolgunk volt, ma is debütált egy fiatal srác az U20-as csapatból. Három sorunk állt rendelkezésre, és valóban hősiesek voltunk. A tervünket bizonyos mértékig meg tudtuk valósítani, még korai vezetést is szereztünk. Nyilván a Brassó van olyan alakulat, hogy a könnyelmű egyéni hibákat gólra tud váltani. Büszke vagyok a srácokra, anyait-apait beleadtak, ez ma így sikerült. Előbb vagy utóbb győztesként fogjuk elhagyni a pályát, ma nem sikerült. Ki kell emelnem Csibi Dávidot a kapuban, aki nagy tartást adott nekünk, de mindenki odaadóan játszott."
Strenk Hunor, vezetőedző, Corona Brassó:
"Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy szerettük volna, sok volt az eladott korongunk, ezt az ellenfél rögtön meg is büntette. Komoly gödröt ástunk magunknak az első harmadban, utána próbáltunk kapaszkodni. Dicséret illeti a saját csapatomat, hogy amikor nem úgy megy a játék, nem úgy patannak a korongok, mégis benne maradtunk a meccsben, és addig csináltuk újra és újra a dolgokat, amíg be nem tudtunk találni elégszer. De dicséret illeti a FEHA csapatát is, hősiesen védekeztek, rengeteget blokkoltak, komoly meccsre késztettek minket. Örülünk a három pontnak."
DEAC – BJA HC 4-2 (0-0, 3-1, 1-1)
Berta Ákos, másodedző, DEAC:
„Győztes meccsre nem mondhatom azt, hogy rossz mérkőzés volt. Nyilván próbáltunk minél több időt tölteni a támadóharmadban. Ez az első harmad első pár percében jobban sikerült. Azt tudjuk jól, hogy nem tudják olyan jól kezelni a mérkőzést egy hosszú utazás után, úgyhogy ott nagyon jól nyomtak a srácok a támadóban. Aztán a kiállítás kicsit megfogott minket, de az, hogy előnnyel tudtunk fordulni, illetve ennyi helyzetet kialakítani – amiből azért jó párat ki is hagytunk –, előnyös volt. De azért sok rutinos öregróka van a BJA-ban, akik tudják, hogy kell hokizni, hogy kell helyzetet teremteni akár a semmiből is, vagy akár egy-két jó megoldással helyzetbe kerülni.
Úgyhogy résen kellett lennie a védőknek is, a csatárok is nagyon melót csináltak a hátrafelé munkában. Igaz, a harmadik harmad eleje nem volt egy álomszerű kezdés, de nagyon jól menedzselték a srácok a korongot és az időt. Úgyhogy én úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk.”
Kangyal Balázs, vezetőedző, BJA HC:
„Itt nem könnyű játszani, bizonyos dolgokat be kell tartani. Nyilván a fiatalságunkból adódóan most, ebben az évben ez lehet, hogy hibázunk és olyan helyeken veszítünk korongot, amivel az ellenfél élt. A helyzeteit tekintve különben megérdemelten nyert. Lett volna a sansz, hogy egy picit még közelebb tartsuk magunkat, és a végjátékban valamit kihozunk belőle. De ez egy ugyanolyan folyamatnak a része, mint bármi más, egyszerűen tudnod kell reagálni arra, amit az ellenfél diktál, főleg, hogyha ennyire fiatal vagy. Igen, néha be kell áldozni bizonyos szép dolgokat a hatékonyság érdekében.
De mondom, ami olvasatunkban ez az év, ez egészen másról kell, hogy szóljon, mint a tavaly, meg a tavaly előtti. Nem tudunk abba a fajta versenybe, vagy inkább azt mondanám, hogy nem is akarunk abba a fajta versenybe belemenni, amit az ellenfelek most itt a játékospiaci mozgásokkal generáltak, de szerintem ez is egy jó év tud lenni, és sikeresek tudunk lenni. A sikereket pedig mi határozunk meg saját magunknak.
”
