Döntős a Csíkszereda

2019.03.22. 23:03 |

Kétszeri hosszabbításban, a 85. percben szerzett góllal győzött a Csíkszereda az UTE ellen, és így bejutott az Erste Liga fináléjába.

Sport Club Csíkszereda-UTE 5-4 (1-2, 2-1, 1-1, 0-0, 1-0), kétszeri hosszabbítás után

A győzelmi kényszerben játszó, Varga Arnoldot nélkülöző UTE az első emberelőnyét még nem tudta kihasználni, ám aztán a másodikat már igen, a 10. percben Hebar volt eredményes. Sokáig azonban nem örülhettek az újpestiek, mert fél percen belül Gecse egyenlített. A Csíkszereda is fórba került, ám ezzel nem tudott élni, aztán megint az UTE játszhatott öt a négy ellen, és ezt ismét kihasználták a vendégek: öt másodperccel a vége előtt Ropret talált be.

A kiváló emberelőnyös játékot a második harmad elején is tartott az Újpest, és Huba növelte a különbséget a 24. percbe. A hazai gárda azonban nagyobb fokozatra kapcsolt, többet lőtt, és így a harmad végére egyenlített: előbb Kranszszlobodcev volt eredményes, aztán Valchar talált be egy másodperccel a szünet előtt.

Az utolsó harmadban a Csíkszereda is gólra váltott egy emberelőnyt Taratuhin révén a 47. percben, így először vezetett. Húsz másodperc múlva érkezett azonban az újpesti válasz, Kocsis talált be. A folytatás nem hozott gólt és fegyelmezettek voltak a felek, mert kiállítást sem.

A négy a négy elleni hosszabbítás első húsz percében a Sportklub kétszer annyit lőtt, de mindkét kapus jól védett, így nem dőlt el a meccs. A mérkőzés 85. percében a magyar válogatott és tavaly még lila-fehérben játszó Becze bevette Duschek kapuját, ezzel döntőbe lőtte csapatát.

Az erdélyiek 2013-ban jutottak legutóbb fináléba a sorozatban. Az Erste Liga fináléjában az ellenfél az FTC-Telekom lesz. A párharc kedden kezdődik Pesterzsébeten, és szerdán is itt találkoznak a csapatok, majd szombaton és vasárnap Csíkszereda lesz a helyszín.

Az Újpest búcsújával eldőlt, hogy a Ferencváros a 2018/19-es idény magyar bajnoka, 22 év után. Az UTE a második, a DEAC a harmadik.

Nyilatkozatok

Hozó Levente, másodedző, Csíkszeredai Sportklub: „Rég nem volt ilyen mérkőzés Csíkszeredában, mint amilyent most zártunk. Örvendek, hogy mi jöttünk ki győztesen és ehhez gratulálok a srácoknak. Le az összes kalapokkal előttük, hogy ennyi utazás, ennyi meccs után ekkora munkát sikerült beletenniük a párharcba. A mai meccs lényege az volt, hogy a fiúk nem adták fel fejben egy percre sem, végig küzdöttek, harcoltak. A párharcról tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, de most már előretekintünk. Készülünk a döntőre és most ez a legfontosabb.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Újpest: „Ez a meccs megmutatta a két csapat erejét. Az ötödik harmadban dőlt el a mérkőzés, nagyon közel voltunk egymáshoz. Nyílván az ember ilyenkor végetlenül szomorú, hogy nem mi jutottunk a döntőbe, hiszen mi is közel voltunk hozzá. Ez a mai meccs konkrétan egy óriási küzdelem volt. Gyakorlatilag az emberelőnyös játékunk volt parádés, sajnos viszont benne voltak olyan egyéni hibák a játékunkba, amelyek nem voltak a tervben. Kettővel mentünk a párharcban és utána jöttek elő ezek az egyéni hibák, picit könnyelművé váltunk, koronggal és korong nélkül. Talán ez a 2–0 adott egy olyan lelki fröccsöt nekünk, hogy ez most könnyű lesz. Sajnos ezzel egy picit letértünk az egyszerű játék útjáról és a keményebb játék útjáról is. Innen pedig nagyon nehéz visszalépni a helyes útra. Ezt a Szereda megbosszulta. A mai meccs megint a play-off karakterünket hozta, nagyon keményen játszottunk és azt kell mondjam, hogy az offenzív zónában nagyon hatékonyak voltunk. Lőttünk négy gólt, ami alapjáraton elég kellene, hogy legyen, ám túloldalt is volt ennyi. Ez a szériánkba került. Nagyon sajnálom, hiszen megérdemeltük volna a döntőt, miként az ellenfél is. Sőt ők jobban, hiszen ők a négy fát előrébb elérték, mint mi. Ehhez nekik gratulálok és sok sikert kívánok a döntőben.

(Fotó: Pál Zoltán)