Debrecenben okozott meglepetést a Vasas

2020.11.22. 22:27 |

Gólgazdag rangadót nyert meg a listavezet MAC HKB az Újpest ellen. A Gyergyó az utolsó harmadban döntötte el a Dunaújváros elleni meccsét, a Vasas pedig a DEAC-ot győzte le az Erste Ligában.

MAC HKB Újbuda-UTE 6-4 (2-1, 3-2, 1-1)

Gyorsan vezetést szerzett a MAC HKB, Molnár ért bele Dóczi lövésében. Az UTE fórból nem tudott rögtön egyenlíteni, de a 10. percben Just már betalált. A vendégek a következő fórjukkal sem tudtak élni, és ez megbosszulta magát, Orban eszmélt leggyorsabb, és egy kapu előtti kavarodás után újra az újbudai csapat vezetett.

Az UTE egy védelmi hibából a 24. percben tudott egalizálni, Nemes csapott le a korongra. Ezt követően viszont a MAC HKB akarata érvényesült. Sofron egy szóló végén, majd Orban éles szögből is bevette Duschek kapuját, sőt Kreisz is eredményes volt, így a meccs derekán 5-2-re vezetek a hazaiak. Az UTE időt is kért, és Szabad Kevin egy buli után közelről tudta csökkenteni a különbséget.

Az utolsó felvonásban Selan góljával még közelebb zárkóztak a lila-fehérek, és nagy erőkkel mentek az egyenlítésért is, de a MAC HKB jól állta a rohamokat. A végén a kapus lehozatalával is megpróbálkoztak a vendégek, de Bodó kiállítása miatt oda lett az előny. A végeredményt Terbócs állította be.

A listavezető jövő héten erdélyi túrára utazik, míg az UTE szerdán a Vasassal találkozik.

Nyilatkozat

Gyergyói HK-Dunaújvárosi Acélbikák 4-1 (0-0, 1-1, 3-0)

Az első harmadban több volt a gyergyói helyzet, ám gól nem született egyik oldalon sem. A 25. percben Koskiranta a harmadik hazai fórt már kihasználta. Szappanos a 36. percben egyenlített.

Az utolsó harmadra fokozta a nyomást a Gyergyó, és Troncinsky meg is szerezte első találatát új csapatában. Mazurek véglegest kapott, befejezte a meccset. Dansereau emberelőnyben közel járt az egyenlítéshez, de a kapuvasat találta el. Az utolsó tíz percben a GYHK bebiztosította a győzelmét, előbb Szigeti szólóból volt eredményes, majd Csergő egy kontra végén talált be.

A Gyergyó a Titánok ellen folytatja hétfőn, a DAB-ra pedig a Brassó vár.

Nyilatkozat

DEAC-Opten Vasas HC 1-5 (0-0, 1-3, 0-2)

A debreceniek kapuját Gönczi védte, míg a másfél hónap után újra meccset játszó vendégeknél bemutatkozott a két újonnan igazolt légiós, Veustkin és Ozols. Az első harmad sok helyzetet hozott és kiállításokat hozott, Berta 2+10 percet kapott, de gól nem született.

Bő fél perc telt el a második harmadból, amikor Dalecky vezetést szerzett a DEAC-nak. A gólszerző és Ozols ezután páros kiállítást kapott. Már öt az öt ellen folyt a játék, amikor egyenlített a Vasas, Szlama volt eredményes. A vendégek kihasználatlanul hagytak egy fórt, de így is fordítottak, előbb Szalma, majd Schmál szerzett gólt.

A DEAC az utolsó harmadban nagy fölényben játszott, majdnem négyszer annyiszor próbálkozott, de Tóth kiválóan teljesített a kapuban. A hazaiaknak fórban sem ment. A Vasas az 55. percben újra sokkolta a vendéglátót, előbb az új szerzemény Ozols, majd 12 másodperc múlva Bödök talált be.

A Vasas újabb nagy skalpot gyűjtött be, elmozdult az utolsó helyről, és szerdán az UTE ellen folytatja. A DEAC vasárnap a Titánokat fogadja.

Nyilatkozat 

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Nagyon jól kezdtünk, az elején volt egy jó pár helyzetünk, az első öt percben volt három nagy helyzetünk is, de nem tudtunk gólt lőni. Nagyon sok lövésünk volt, ha jól emlékszem 57 és ebből csak 1 gólt tudtunk szerezni és ez nem elég. Az ellenfél kapusa nagyon jó meccset játszott, ki kell emelni. Ma sajnos veszítettünk, beszélni fogunk róla, kielemezzük és készülünk a következő meccsre a Titánok ellen.”

Ladányi Balázs, vezetőedző, Opten Vasas HC: „A bajnokságban eddig lejátszott mérkőzések alapján, valamint a Debrecen eddigi teljesítménye alapján nem lehet kijelenteni, hogy mi vagyunk a jobb csapat, viszont, hogy ma mi akartuk jobban a győzelmet az biztos. Nagyon jó energiát kaptunk a két légiósunktól. Fel tudtuk velük venni a mérkőzést, nem volt az, hogy nagyon kimagaslottak volna, hanem húzták a csapatot előre. Remélem, hogy idén beérik az elmúlt két év munkája és a sok jégidő, amit a fiatalok kaptak. Nagyon jó kapusteljesítménnyel és lehet azt mondani, hogy egytől egyig mindenkivel elégedettek lehetünk. Amikor blokkolni kellet, blokkoltunk, amikor ütközni, ütköztünk. Amit kívánhatnék, az sokkal kevesebb kiállítás és emberhátrányos védekezés, de szerencsére ma azt is megoldottuk.”