DEAC-sikert hozott a kelet-magyarországi derbi

2022.11.20. 16:20 |

A debreceniek kapujában a Hetény Zoltánt helyettesítő Gönczi Lajos közel járt a shutouthoz.

A DEAC csak három sorral tudott kiállni a sérültjei és a juniorcsapat mérkőzése miatt, Vokla és Révész is hiányzott, a kapuban Hetényi sérülése miatt Gönczi kapott lehetőséget. A miskolciaknál Tokaji Viktor ugyanazokkal a jégkorongozókkal számolt, mint két nappal korábban az UTE ellen. A csapatok lendületes jégkoronggal indítottak, az első percekben Vorisnak akadt több dolga a hazai kapushoz képest. Az első emberelőny a 7. percben jött el, amikor Izacky botja eltalálta Farkas Márton arcát. A vendégek a fórral nem tudtak érni, a legnagyobb lehetőségüknél Gönczi bravúrral ért át a keresztpassz utáni lövésre. A kiegészülés után kiegyenlítettebbé vált a játék, a nyitó harmad végén Lövei kapott kisbüntetést, miután odacsapott Gönczinek.

A második játékrész fél percnyi áthúzódó DEAC-fórral indult, a kiegészülés után pedig Molnár került ziccerbe, de Voris mamuttal védett. A 24. percben Wehrs odaszólt a játékvezetőnek, ezért két percet pihenhetett. A hazaiak éltek a második előnyükkel: a miskolci játékos visszatérésekor Spirko kék vonalas lövése talán irányt váltott, mindenesetre a vas alá csapódott a korong (1-0). A bekapott gól után aktívabbá váltak a Jegesmedvék: a meccs közepén Mattyasovszky járt közel az egyenlítéshez, aztán Vas is jó ütemben érkezett egy centerezésre, de Gönczi mindkétszer védett, a játékrész végén pedig Páterka lőtt kapuvasat. A középső húsz perc paprikás hangulatban ért véget.

A DVTK Jegesmedvék onnan folytatták a harmadik harmadot, ahol az első véget ért, egyből nekiestek a DEAC-nak, ám Gönczi parádézott. A miskolci nyomás emberelőnnyé érett, ahol Szirányi kapuvasat lőtt. Öt az öt ellen is hajtottak a vendégek, gólt mégis a hazaiak lőttek: a temérdek Gönczi-védés után Monlár középre tett korongjával Sági a kapu felé fordult és megduplázta a debreceniek előnyét (2-0). A játékrész közepén emberfórban szépíthettek a miskolciak, hiába. Az 52. percben eldőlni látszott a mérkőzés, amikor Novotny kiugrott, kibillentette Vorist az egyensúlyából, majd fonákkal belőtte a korongot (3-0). A végjátékhoz közeledve mindkét csapat kihagyott egy-egy emberelőnyt. Gönczi nem jutott el a shutoutig: 77 másodperccel a vége előtt Ilvessuo meglőtte a DVTK becsületgólját (3-1). Tokaij Viktor időt kért, lehozta kapusát, hiába.

A DEAC 3-1-re nyert, pénteken a DAB-ot fogadja. A DVTK Jegesmedvék szerdán Dunaújvárosban játszanak kupameccset, míg két nappal később Székesfehérváron játszanak bajnokit.

Nyilatkozatok

Kecskeméti Áron, másodedző, DEAC: Ötödik évem Debrecenben, így én is át tudom érezni ezt a keleti rangadót. Elég parázs meccs volt, ez pikánsá tette. Nagyon jó csapatmunka volt és nem mehetünk el természetesen Gönczi Lajos teljesítménye mellett. Legutóbbi TV-s mérkőzésen, amikor Lajoskát le kellett cserélni, mondtam is az interjúmban, hogy ismerjük Lajoska hozzáállását és munkamorálját és bíztunk benne, hogy egy ilyen teljesítménnyel fog előrukkolni. De mégegyszer hozzáteszem, egy igazán jó csapatmunka volt. Sikerült megtalálnunk az első gólt, ami segített, hogy
tudjuk kontrollálni a mérkőzést. Három sorral mentünk végig, próbáltunk rövideket cserélni, hogy végig bírjuk a meccset. Várjuk, hogy a sérültjeink visszajöjjenek, természetesen most karaktert mutatva mindenki odatette magát, de a decemberi időszakra – ahol 3-4 mérkőzést játszunk majd hetente – szükségünk lesz mindenkire.

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: A harmadik mérkőzésen a héten nem voltunk olyan élesek, mint amilyennek kellett volna lennünk. Ez megbosszulta magát. Nem találtuk a módját, hogyan szerezhetnénk gólokat, ami frusztrálta tett minket. Nem tudtuk gólokkal irányítani a mérkőzést, ami a DEAC-nak sikerült. Úgy gondolom, ez volt a kulcs most. Megyünk tovább, készülünk a következő mérkőzésre.