Brassóban nyert a Fradi, meglepetést okozott a Vasas

2018.12.02. 22:04 |
Sikerrel zárta erdélyi túráját a Fradi az Erste Ligában. Hosszabbítás után győzött az UTE, míg a Vasas szétlövésben bizonyult jobbnak a DEAC-nál. A Dunaújváros kispadján megszerezte első sikerét Corey Bricknell, a Fehérvári Titánok pedig Bécsben diadalmaskodtak.

Corona Brasov–FTC-Telekom 2-4 (1-2, 0-1, 1-1)

A második és a harmadik csatáján a hazaiak gyorsan előnybe kerültek Molnár Zsombor találatával, de az FTC magára talált, és a 9. percre már vezetett, miután Brett Switzer és Pavuk Attila is eredményes volt. A folytatásban is nagy volt a tempó és sok a lövés, de mindkét kapus jól teljesített.

A második felvonásban a Fradi tudta játszani a saját hokiját, és miután kivédekezett egy emberhátrányt, növelte is a különbséget: Fitzgerald passzából Switzer duplázott. A folytatásban mindkét együttes kapott fórt, de nem tudtak élni vele. A harmadik játékrészben egyre nagyobb elánnal támadtak a hazaiak, és az 53. percben Zsók Levente találatával fel is zárkóztak, de az FTC nem engedte ki a kezéből a meccset, a védekezése jól működött és Arany Gergely is nagyokat fogott. Másfél perccel a vége előtt Greg Lindqvist időt kért, és lehozta kapusát, ám az egyenlítéshez ez is kevés volt, és egy korongszerzés után Pavuk Attila döntötte el a meccset.

A Brassó öt meccs után kapott ki újra, az FTC pedig sikerrel zárta erdélyi túráját, és csökkentette hátrányát a Csíkszeredával szemben.

Nyilatkozatok

Greg Lindqvist, vezetőedző, Brassó: „Jó meccs volt, főleg az első tíz percben, amikor mi domináltunk. Ekkor és az utolsó tíz percben voltunk jobbak, a meccs többi részében fordítva is alakulhattak volna a dolgok. A kapusuk jól védett, nem tudtunk annyi gólt lőni neki, ami elég a meccs megnyeréséhez. Sok lehetőségünk volt, de nem elég jók a sikerhez egy ilyen szoros meccsen. Ilyen a hoki, egyszer győzöl, máskor kikapsz. Holnap újabb meccs következik, már arra koncentrálunk.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „Boldog vagyok, mert egy nagyon jó csapat ellen sikerült győznünk, amely remek formában volt. Keményen küzdöttek a srácok, ezért tudtunk nyerni. A kapusunk is jó napot fogott ki, de az egész csapat is. Ez a sikerünk titka, hogy az egész csapat keményen harcol. Nem kaptunk gólt emberhátrányból, mindössze egy emberelőnyünk volt, amiből nem találtunk be, de összességében így is jó meccset játszottunk.”

Schiller-Vasas HC–DEAC 4-3 (3-1, 0-1, 0-1, 0-0, 1-0) - szétlövés után 

Parádésan kezdett a Vasas, amely bő tíz perc után már három góllal vezetett Bödök Bence, Lőczi Árpád és Turbucz Martin találatával. Időt is kért a DEAC, és a 17. percben Hugo Turcotte szépített. A 28. percben ítélték az első kiállítást a játékvezetők, a hazai csapat fogyatkozott meg, és ezt a debreceniek ki is használták Vlagyiszlav Kulesov révén. A vendégek nagyon nyomtak, de a Vasas a 45. percig bírta a rohamokat, akkor Jakub Izacky egyenlített. Mindkét együttes előtt voltak helyzetek, de újabb gól nem született, így jöhetett a ráadás.

A hosszabbítás elején a Vasas került fórba, és 4 a 3 ellen nagy ziccerei voltak, Bukor Rajmund a kapuvasat találta el, majd egy nagy helyzetben mellélőtt. A büntetőkre a hazaiaknál Tóth Balázs állt be, és nem tudtak neki gólt lőni a debreceniek, míg a másik oldalon Székely-Mádai Gergő betalált, így a Vasas szeptember 17. után nyert újra az Erste Ligában.

Nyilatkozatok

Revák Zoltán, másodedző, Vasas: „Fiatal csapat lévén meg kell tanulnunk, milyen az, amikor az ellenfél rohan az eredmény után, és nem mi. Az elmúlt pár mérkőzésen már tisztán látszott, hogy egyre közelebb vagyunk az ellenfelekhez. Vannak, akik még mindig úgy gondolják, hogy nem sikeres a mi projektünk, de a mai mérkőzés és győzelem is bizonyítja, hogy van potenciál a csapatban. Úgy érzem, jó úton járunk, óriási gratuláció a srácoknak, nagyon sokat tettek azért, hogy ma győzzünk.”

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Az a csapat, amelyik az első 15 percben alszik, nem érdemli meg a győzelmet. Ezt nem értem, hiszen olyan játékosokról beszélünk, akik pénzt kapnak a munkájukért. Pozitívum, hogy utána 0-3-ról 3-3-ra egyenlítettünk, de aztán ötből öt büntetőt elhibáztunk. Nem tudok mit mondani, ez egy nagyon rossz meccs volt, reméljük, ennél csak jobb lesz.”

EV Vienna Capitals II–Fehérvári Titánok 2-6 (1-2, 0-4, 1-0)

A farmcsapatok meccsén a Titánok 20 másodpercen belül kétszer is betaláltak a Capitals kapujába a 8. percben, Jack Lewis és Kiss Patrik volt eredményes. A hazaiak a 12. percben szépítettek, de újabb találat már nem született a kiegyenlített első felvonásban.

A második játékrész a fehérváriak mezőnyfölényét hozta és ez gólokban is megmutatkozott, a 31. percre el is döntötték a meccset. Előbb Lewis talált be ismét Brock Beukeboom passzából, majd Péter Andor volt eredményes, aztán Sándor Flórián bombájával sem tudott mit kezdeni a bécsiek kapusa. A Titánok szűk fél percig kettős hátrányban kényszerültek védekezni, de jól megoldották a feladatot, majd kiegészülve Lewis ismét gólt szerzett, ezzel már mesterhármast elérve.

A Capitals próbált közelebb zárkózni, de Szeles Martin jól védett, csak egyszer, az 55. percben tudták becsapni a kapust. A Fehérvár megőrizte előnyét, és ezzel két vesztes meccs után először tudta legyőzni a bécsieket, legutóbbi négy találkozójából pedig hármat megnyert.

Nyilatkozatok

Kiss Dávid, vezetőedző, Fehérvári Titánok: „Az első harmadban kicsit kapkodtunk, és sok büntetést is kaptunk. Sok volt az eladott korong, illetve az ellenfél jól megszűrte a támadásainkat. A második játékrészben viszont jó játékkal 4-0-s periódust zártunk, onnantól végig a kezünkbe tartottuk a mérkőzést, és szerencsére nem ültünk rá az eredményre. A harmadik etapban már kicsit érződött, hogy az ellenfelünk fizikailag elfáradt, hiszen három egész soruk sem volt, de végig nagyon veszélyes kontrákat dolgoztak ki. Kulcsfontosságú volt a mai győzelemhez, hogy Szeles Martin kiválóan őrizte a kapunkat, valamint a speciális egységeink is százszázalékosan működtek, az idei szezonban először, aminek természetesen rendkívül örülünk. Pozitívum még, hogy két játékosunk, Sándor Flórián és Péter Andor is meglőtte idei első gólját, illetve az első sorunk egy újabb mesterhármast termelt, ezúttal Jack Lewis által.”

Dunaújvárosi Acélbikák–Hokiklub Budapest 7-1 (2-1, 3-0, 2-0)

A DAB javítani akart a pénteki súlyos vereség után, és nagy lendülettel kezdte a meccset. A 6. percben már meg is szerezte a vezetést a hazai csapat Azari Zsolt révén, majd Tóth Gergely meg is duplázta az előnyt. Elég volt azonban egy kisebb védelmi bizonytalanság, s a vendégek a 17. percben szépítettek Egyed Márk góljával.

A második játékrészben még nagyobb fokozatra kapcsolt a DAB, és másfél perc alatt két góllal elhúzott: előbb Miika Franssila, majd Oula Uski volt eredményes. A 32. percben Jooan Huovinen lőtt újabb gólt, s bár ezt videózás után visszavonták a játékvezetők, mindössze három másodpercig örülhettek ennek a vendégek, mert rögtön a buli után Martin Saluga nyúlt bele gólt érően Lencsés Tamás lövésébe, megszerezve ezzel az ötödik hazai találatot (5-1).

A harmadik felvonásból mindössze 14 másodperc telt el, mikor Saluga duplázni tudott, s bár a vendégek továbbra sem adták fel a küzdelmet, nem tudtak túljárni Pinczés Bendegúz eszén. A mérkőzés hajrájában Tóth Gergő is megszerezte második találatát, így a DAB három vereség után sima győzelmet aratott – az új kanadai vezetőedzőnek, Corey Bricknellnek ez volt az első sikere az Erste Ligában.

Nyilatkozatok

Corey Bricknell, vezetőedző, Dunaújváros: „Ez volt az első meccsünk, amikor hatvan percen keresztül azt a rendszert játszottuk, amit edzéseken gyakoroltunk eddig. Sok lövésünk volt, a harmadik csatár is a pozíciójának megfelelően játszott, a hátvédek hátramaradtak, ahogyan kértük őket és a kapusunk is a helyén volt.”

Dusan Kapusta, vezetőedző, Hokiklub Budapest: „Az utóbbi időben hanyatló formában játszunk, de ez nem fizikális, hanem mentális probléma. A következő meccsekre van hova javulni. Mindig valakik gyenge napot fognak ki a csapatból, és a légiósok sem tudnak megfelelően segíteni, ez okozza ezeket a vereségeket.”

UTE–Gyergyói HK 5-4 (3-0, 0-2, 1-2, 1-0) – hosszabbítás után

Hasonlóan alakult ez a meccs a két együttes legutóbbi újpesti találkozásához. A hazaiak gyorsan nagy előnybe kerültek, Andrej Hebar, Sikorcin Ladislav és Sági Martin találatával 3-0 volt az első harmad után. A Gyergyó aztán visszajött, és a második harmad elején minimálisra csökkentette a különbséget, Pavel Vorobjev és Csergő Hunor góljával. A lila-fehérek ebben a harmadban is többet lőttek, de pontatlanok voltak. A 44. percben a Gyergyó emberelőnyből egyenlített Csergő második találatával, de a hazaiak fél percen belül újra vezettek, mivel Anze Ropret volt eredményes. Az UTE kétszer is fórban játszhatott, ám ezekkel nem tudott élni, és a vendégek az 55. percben ismét egalizáltak, ezúttal Elekes Darabont Hunor talált be.

Jöhetett a ráadás, amelyből fél perc sem telt el, amikor Benk András gólt szerzett, eldöntve ezzel a meccset.