Az FTC-Telekom visszavágott a DEAC-nak

2022.09.16. 21:17 |

A két csapat vasárnapi HELL Szuperkupa-mérkőzését a debreceniek nyerték, viszont a szezonnyitót a zöld-fehérek húzták be.

Az immár kétszeres Magyar Kupa- és friss Szuperkupa-győztes debrecenieket telt ház fogadta otthonukban, a kezdés előtt a nyáron visszavonult csapatkapitányt, Berta Ákost köszöntötték. Mégis a vasárnapi vereség miatt revansvágytól fűtött vendégek kezdtek élesebben és veszélyesebben, Hetényinek hamar be is kellett mutatnia a bajnoki szezon első védéseit. A harmad felénél azonban előnybe került a DEAC, s bár a fórjáték még finoman szólva is rozsdás volt, egy váratlan megoldás eredményre vezetett. Zalamaj emelte rá messziről, utolsó emberként, a takarásban lévő Aranyt meglepte, elsőre úgy tűnt, a korong akadálytalanul hullott be a kapuba, hivatalosan végül Spirkót írták be gólszerzőnek, azaz a szlovák csatár hozzáérhetett még. A játékrész vége felé a ferencvárosiak is megpróbálkozhattak első fórjukkal, Hetényin azonban nem tudták túljuttatni a pakkot, a kiegészülés után pedig Mihalik András helyzetét kellett fognia Aranynak.

Rögtön a fordulás után megduplázta előnyét a DEAC. A másik friss orosz bekk, Szoszunov csalta közelebb magát a kapuhoz, majd a hosszúba lőtt, 2-0. Noha az első harmadban nem játszott rosszul a Fradi, ami ezután következett, azért nem igazán volt benne a meccsben: a zöld-fehérek 3 perc alatt szerzett 3 góllal megfordították a mérkőzést. A debütánsok nagy napja lett ez, a ferencvárosiaknál is az újonnan szerződtetett légiósok vitték a prímet. Előbb az egész meccsen jól mozgó Low löbbölt be egy ritka Hetényiről kipattanó korongot, majd egy kontra végén August Nilsson talált be. A támadóharmadba megérkező svéd bekknek Kärmeniemi tette le a korongot, a passz nem jött ütőre, de Nilssonnak még arra is volt ideje és területe (meg technikája), hogy a korival maga elé tegye és úgy mattolja Hetényit. A vérszemet kapó FTC a villámgyors egyenlítés után a vezetést is megszerezte: Low saját kipattanójára startolt rá, és a kapus előtt szépen elhúzva fonákkal tette be az üres kapuba. A hidegzuhany után György József időt kért, a DEAC játéka valamelyest stabilizálódott is, a 38. percben pedig a visszatérő Izacky pedig egalizált: saját harmadából megindulva végigkígyózott a ferencvárosi védelmen, és bevágta Arany botosa mellé. Az egyenlő állás azonban most sem tartott sokáig. Egy palánk mentén laposan kilőtt korongot Kaijser szelídített meg, beemelte középre, ahol Low mesterhármasát ugyan nagy spárgával még megakadályozta Hetényi, a kipattanóra azonban megint Nilsson érkezett, így a záró húsz percre a Fradi fordulhatott 4-3-as előnnyel.

Gól ebben a periódusban már nem született (3 perccel a vége előtt Mihalik állt hozzá a legközelebb, de nagy helyzetben fonákkal elütött a korong felett a fekvő Arany előtt), az FTC így fordulatos összecsapáson, csupa légiósponttal vágott vissza a DEAC-nak a vasárnapi Szuperkupa-vereségért.

Nyilatkozat

Kecskeméti Áron, másodedző, DEAC: - A meccs nagy részében jobban játszottunk, mint a Ferencváros, de elég volt három perc kihagyás, amit ellenfelünk kihasznált. Kedden a Gyergyó ellen végig koncentrálnunk kell, és keményebbnek kell lennünk, hiszen ma is abból kaptuk a gólokat, hogy nem voltunk elég agresszívek a kapu előtt. Fontos a játékosoknak megérezniük, hogy amiért megdolgoztak, azt ne engedjék ki a kezünkből.

Euan King, kapusedző, FTC: - Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, sok csapat képes elaludni a Debrecen ellen. Nekik van a legjobb kapusuk a ligában, de nagyon sok jó támadó- és védőjátékossal is rendelkeznek. Kétszer is alulra kerültünk, de a csapat nem adta fel, és fel tudott állni belőle.