Az FTC-Telekom elvitte a pontokat Debrecenből

2023.01.06. 20:57 |

A ferencvárosiak többek között a két emberelőnyös gólt szerző Matias Sointunak köszönhetően 5-2-re nyertek a DEAC otthonában.

A DEAC kapujában Hetényi kezdett, míg az FTC-Telekomnál Nagy Kristóf védett. Alig telt el két perc a meccsből, amikor emberelőnybe kerültek a vendégek, felálltak öt a négy ellen, de nem tudták megszerezni a vezetést. A kiegészülés után pörgős játékot vitte a jégre a csapatok, aztán a harmad közepén eljött az első DEAC-fór, ami meghozta a meccs első gólját, ám azt nem a debreceniek lőtték: Betteridge korongot szerzett és emberhátrányban betalált (0-1). Még ki sem egészültek a ferencvárosiak, amikor összeszedtek egy újabb kiállítást, így még egy hátrányt ki kellett bekkelniük. A játékrész hajrájában egy páros büntetés nyomán négy a négy ellen is jégkorongoztak a felek, ez a speciális helyzet is a Fradinak kedvezett, ugyanis Nagy Gergő megduplázta a vendégek előnyét (0-2).

A második harmad elején a DEAC próbálta megszerezni az első gólját, ám nem tudták bevenni Nagy kapuját. A meccs közepén emberelőnybe került az FTC, amit fél perc alatt kihasznált, Sointu közelről behúzta a korongot (0-3). Szinte azonnal jött egy DEAC-fór, ám a hazaiak ezzel sem tudtak élni, ahogyan a zöld-fehérek sem a következő öt a négy elleni szituációjukkal. A játékrész vége meghozta a debreceni szépítést, Versich passzából Szmirnov talált be (1-3). A harmadik harmad áthúzódó FTC-emberelőnnyel indulhatott volna, ám a második szünet előtt 7 másodperccel Sointu meglőtte önmaga második, csapata negyedik gólját (1-4).

A záró felvonás 3. percében Hrabal keresztpasszát Kestilä verte be (1-5). A következő gólt a hazaiak szerezték, Szmirnov passzából Mihalik András volt eredményes emberelőnyben (2-5). A végjátékban kimaradt egy zöld-fehér fór. Az FTC-Telekom 5-1-re nyert, vasárnap a Dunaújvárosi Acélbikákat fogadja. A DEAC ugyanazon a napon televíziós meccset játszik az UTE otthonában.

Nyilatkozatok

György József (vezetőedző, DEAC): "Nagyon sajnálom, mert első hazai idei mérkőzés volt és szerettük volna ezt a hatpontos mérkőzést behúzni, hiszen nyolc mérkőzésünk van hátra és minden pont extrán fontos számunkra. Most megyünk idegenbe az Újpest ellen, utána egy erdélyi túra következik és nagyon szerettünk volna úgy menni, hogy pontokat szerzünk és úgy érzem, meg is volt rá a lehetőségünk. Valamiért nem voltunk elég élesek a befejezéseknél, pedig a helyzeteink megvoltak. Egy hibával kezdtünk emberelőnyben, majd négy a négy elleni játékhelyzetben kaptunk gólt, majd ismét emberhátrányos gólok jöttek és azt éreztem, hogy nem fogunk gólt lőni. Nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, de mindet elhibáztuk, szép gólokat akartunk lőni. Ezen kell változtatnunk, hogy pontokat tudjunk szerezni. Az új játékos korcsolya- és ütőkezelése elég ügyes, úgy gondolom, hogy hasznos lesz a csapatnak. Egyértelműen kell még egy kis idő, amíg a ligát és a csapatot megszokja, de úgy érzem, hogy fog tudni segíteni."

Fodor Szabolcs (vezetőedző, FTC): "Azt gondolom, hogy nagyon okosan játszottunk, betartották, amit megbeszéltünk a srácokkal és a jégre is át tudtuk ezt ültetni. Nagyon jól tudtuk managelni a mérkőzést. A srácok amit megbeszéltünk, meg tudták valósítani."