Az FTC söpréssel a döntőben

2019.03.17. 23:50 |
Másodszor is nyert Debrecenben a Ferencváros, így 4-0-lal lezárta a párharcot az Erste Liga elődöntőjében. Az FTC 19 év után először került a fináléba.

DEAC–FTC-Telekom 1-4 (0-0, 1-3, 0-1)

A DEAC számára az esélyek életben tartása, a Ferencvárosnak pedig a döntőbe jutás volt a tét vasárnap.

Nagy iramban indult a találkozó, mindkét kapu előtt alakultak ki lehetőségek, az első húsz perc végére pedig inkább a Ferencváros veszélyeztetett. Gólt azonban nem láthatott a teltházas Debreceni Jégcsarnok közönsége, hiszen mindkét kapus nagyszerűen védett.

A második játékrész nagy hazai helyzettel indult, de Izacky próbálkozását tudta hárítani Arany. Aztán az FTC megszerezte a vezetést a 24. percben: Nagy Gergő tette vissza a korongot Wallsnak, aki a kapuba lőtt. A debreceniek 21 másodperc múlva egyenlítettek Berta révén, így kezdődhetett minden elölről. A Fradi volt az aktívabb, és miután a 37. percben Behal kapott kiállítást, gyorsan ki is használta a fórt: Nagy Gergő volt ismét az előkészítő, Kärmeniemi pedig éles szögből lőtt a hálóba. A vendégek még egyszer kihasználták a DEAC figyelmetlenségét, és Walls megduplázta a különbséget, valamint saját góljai számát is.

Az utolsó harmad negyedik percében kettős fórba került az FTC, és ezt végül másfél perc után használta ki: Hetényi kétszer még nagyot mentett, de Switzer lövésével szemben már tehetetlen volt. Egyre több volt a kiállítás, köztük páros büntetések is, teljes létszámba alig játszottak a felek. A fórokkal egyik csapat sem tudott már élni, bár ezt a vendégek bánták kevésbé, nekik megfelelt, hogy telt az idő. A hajrá is bunyót hozott, Rafaj, Kulesov és Antal is leült, az eredmény pedig nem változott.

Az FTC ezzel a negyeddöntőhöz hasonlóan az elődöntőből is 4-0-lal jutott tovább és készülhet az első döntőjére 19 év után.

Nyilatkozatok

David Musial, vezetőedző, DEAC: “Az első mérkőzést az is befolyásolta, hogy a Gyergyó ellen hetedik meccsen voltunk túl, kezdtünk kifáradni a szezon végére. A második találkozón már jobban játszottunk. Sok sérültünk lett a szezon végére, és ez rányomta a bélyeget a következő meccsekre.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: “Nagyon örülünk, hogy sikerült söpréssel teljesíteni az elődöntőt. Lehet látni a negyeddöntőből kiindulva, hogy segít egy csapaton, ha frissebb, mint a másik. Kemény, hajtós meccsek voltak, nem volt könnyű menet. A DEAC nagyon jól harcolt, és Hetényi Zolit nehéz átjátszani, ezért kellett sokszor kapura lőnünk, amit mind a négy meccsen tudtunk hozni.”