A Vasas megizzasztotta az FTC-t

2019.01.17. 23:02 |
A hosszabbításban győzött a listavezető Fradi, a Fehérvári Titánoké lett a megyei rangadó az Erste Ligában.

Schiller-Vasas HC–FTC-Telekom 1-2 (0-0, 0-0, 1-1, 0-1) – hosszabbítás után

Az első harmadban az éllovas Fradi volt fölényben, és több ziccert is kialakított, de a hazaiak észt kapusa, Koitmaa jól védett. A második felvonásban a fegyelmezett védekezés mellett a bátrabb támadásokra is volt energiája a Vasasnak, rögtön az elején Schmálnak volt lehetősége. A harmad felénél feljavult az FTC játéka is, de a vezetést egyik csapat sem tudta megszerezni.

Az utolsó harmad a vendégek helyzeteivel kezdődött, ám Koitmaa továbbra is remekelt. A Vasas aztán az 50. percben megszerezte a vezetést: szép passzolgatás végén a kapu mögül visszatett korongot Majoross Barnabás lőtte be. Nem sokkal később újabb hazai helyzet következett, de Pleszkán bravúrral hárított. Az 52. percben egyenlített a Fradi: Tóth Richárd passzolt vissza Tóth Adriánnak, az előző játékhét legjobbja pedig nem hibázott. Izgalmasan alakult a folytatás is, mindkét oldalon helyzetekkel, ám nem esett újabb gól.

A hosszabbításban sem óvatoskodtak a felek, mindkét kapusnak volt dolga, végül a 3. percben Pavuk Attila gólja döntött.

A Vasas folytatta jó sorozatát, 2019-ben egy meccset kivéve mindig szerzett pontot, a Fradi pedig vesztett pontokat tekintve egyenlően áll a Csíkszeredával.

Nyilatkozatok

Ladányi Balázs, vezetőedző, Vasas: „Talán a szezon egyik legjobb meccsét játszottuk. A Ferencváros ellen még nem szereztünk pontot, így a szezon végére sikerült, és szombaton, a Gyergyó ellen ugyanez lesz a célunk. A második harmadunk kiemelkedő volt, de az elsőre és a harmadikra sem panaszkodhatunk. Vannak olyan dolgok, amiket kértünk, de nem kaptunk vissza, de nem mondanám, hogy elégedetlenek lennénk a srácokkal. Mindent megtettek a győzelemért több mint hatvan percen keresztül, talán túl hamar lőttük a vezető gólunkat. Megyünk tovább!”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „Nem lepődtem meg, hogy szoros volt a meccs, a Vasas ellen mindig nehéz volt ebben a szezonban játszani, most is tudtuk, hogy nem lesz könnyű. Az utóbbi időben bizonyították, főleg hazai pályán, hogy bárkinek a dolgát meg tudják nehezíteni. Jól játszottak, azt csinálták, amit kellett, mi viszont sokáig nem azt játszottuk, amit megbeszéltünk. Miután belőtték az emberelőnyt, felébredtünk, és rájöttünk, mit is kellene játszani. Sikerült is kiegyenlíteni és megvolt a sansz a három pontra is, de végül hosszabbításban tudtunk szerezni kettőt. Ez pedig talán elég lesz az alapszakasz megnyeréséhez, ha az utolsó meccsen megszerezzük a három pontot.”

Dunaújvárosi Acélbikák–Fehérvári Titánok 1-4 (0-0, 1-3, 0-1)

Az alapszakasz hatodik helyének szempontjából volt fontos a mérkőzés a DAB és a tabellán egy ponttal előtte álló Fehérvári Titánok között.

A Fehérvár jobban kezdte a találkozót, ám a harmad derekához érve magához ragadta a kezdeményezést a hazai csapat. A fölény azonban a második hazai kiállításig tartott csak, s bár ezt is kivédekezte a DAB, a folytatásban már nem tudtak túl nagy nyomást helyezni ellenfelükre, így az első felvonás gól nélküli döntetlennel ért véget.

A térfélcsere után lényegesen nagyobb tempóban kezdtek a hazaiak, s Németh Péter találatával alig másfél perc alatt sikerült is megszerezniük a vezetést. Ugyan a folytatásban is irányította a DAB a játékot, s egymás után jöttek a hazai helyzetek, de ezekkel nem éltek, ráadásul a harmad derekán előbb négy a négy, majd öt a négy ellen is betaláltak a vendégek, megfordítva ezzel az állást – Szabó Bence és Mark Bennett volt a gólszerző. Ezt követően nem találta játékát az Acélbikák gárdája, míg a Titánok Lewis révén növelték előnyüket.

A harmadik felvonásban a vendégek hat másodperc alatt értékesítettek egy emberelőnyt Lewis második góljával, és a folytatásban fegyelmezett védekezéssel lehozták a meccset.

Nyilatkozatok

Corey Bricknell, vezetőedző, Dunaújváros: „Az első harmad jó volt, a második harmadban valami a fejünkbe férkőzött, olyan dolgok miatt, amiket nem tudunk irányítani. A végén, az utolsó játékrészben újra dolgoztak a fiúk, de sajnos egy harmad kihagyás pont ennyire volt elég.”

Kiss Dávid, vezetőedző, Fehérvári Titánok: „Az első harmad kiegyenlített volt, a második harmadban a Dunaújváros jól kezdett, de gólokat tudtunk szerezni és felébredtünk. A speciális játékaink nagyon jól működtek ebben az időben. A kemény munka megérdemelt sikert hozott."

(Fotó: Vasas/Tumbász Hédi)