Az Erste Liga negyeddöntőjében az UTE söpréssel jutott tovább a Fehérvári Titánok ellen. Vincze Péter mind a négy meccsen gólt szerzett, kétszer az övé volt a győztes találat, és ezek közül az egyik az utolsó percben született. Négy góllal és egy assziszttal ő lett a negyeddöntő legjobbja.
Fotó: Soós Attila- Fehérvár AV 19
Vincze Péter 1995-ben született Székesfehérváron, és szülővárosa együttesében nevelkedett. A MOL Ligában a 2011-2012-es szezonban, az EBEL-ben két szezonnal később mutatkozott be. 2018 nyarán hagyta el a klubot, és a DVTK-hoz igazolt, és a szlovák Extraligában is szerepelt. Idény közben azonban távozott Miskolcról, és Újpestre írt alá.Három U18-as és három U20-as vb-n szerepelt. Húsz alkalommal szerepelt a felnőtt válogatottban, és tagja volt a 2015-ben Krakkóban az A csoportba jutást kiharcoló együttesnek.
Mi volt a legfontosabb eleme a negyeddöntős söprésnek?
A négymeccses sikerünk kicsit csalóka, mert szoros találkozókat játszottunk a Titánokkal. Főleg az első két meccs volt nagyon nehéz, a harmadikat tartottuk végig kontroll alatt. Az első és a második mérkőzésen is hátrányból kellett felállnunk, és a negyediken is sokáig 2-2 volt az állás. A rutin döntött a javunkra, valamint az, hogy hittünk a sikerben végig, és a győzelmek után egyre csak nőtt az önbizalmunk.
A legutóbbi tíz meccsen nyolc gólt szereztél. Minek köszönhető ez a remek forma?
Nem tudom a pontos magyarázatot. Most belövöm a helyzeteket, amiket korábban nem sikerült. Sikorcin sérüléssel felkerültem a második sorba, ami jobban góllövő sor. Előtte a harmadik sorban szerepeltem, több volt a védekező feladat, mert sokszor kerültünk szembe az ellenfél első sorával.
Mi lesz a recept a Csíkszereda ellen?
Más széria vár ránk, mert egy rutinosabb csapat következik, viszont nem annyira agresszívek, mint a Fehérvár a letámadásokban. Azt kell csinálnunk, amit az edzőnk kér. Agresszíven kell játszanunk, sokat ütközve, a Csíkszereda orosz játékosai nem annyira szeretik ezt a stílust. Egyszerűen és keményen kell játszanunk, ez lehet a kulcs.
A szezont még a DVTK-ban kezdted, aztán igazoltál át Újpestre. Mi volt a váltás oka?
A legfőbb oka a játékidő volt. Azért távoztam Fehérvárról is, hogy egy nívós bajnokságban több lehetőséghez jussak, de nem sikerült megragadnom az első három sorban. Leültem beszélni az edzői stábbal és a vezetőséggel, és meg is értettek, nagyon korrektek voltak. Ezúton is köszönöm, hogy elengedtek, nem tartottak ott sérülés esetére. Újpesten újra fel tudtam magam építeni.
Annak idején miért a jégkorongot választottátok a testvéreddel?
Ez érdekes történet. A Tóth testvérekkel, Adriánnal és Gergővel egy házban laktunk, ők már jégkorongoztak, és nyáron lejártunk játszani a betonra labdával és hokiütőkkel. Apukám nézte az 1998-as téli olimpiát, megtetszett neki, és karácsonykor kaptam az első hokis felszerelésemet, majd utána le is vitt a jégpályára. Rögtön nagyon megtetszett. A testvérem már csak követte ezt a példát.