A rutinos kapus továbbra is élvezi a debreceni klub bizalmát.
A DEAC bejelentette Hetényi Zoltán szerződéshosszabbítását. A 38 éves hálóőr 2018-ban csatlakozott a cívisvárosi együtteshez, ahol az elmúlt közel egy évtizedben végig első számú kapusként számoltak vele. Hetényi a legutóbbi Erste Liga-szezonban 19 mérkőzésen 91%-os védési hatékonyságot hozott, a Gyergyói Hoki Klub ellen kétszer is shutouttal zárt, majd a negyeddöntőben hét találkozón 92,5%-kal teljesített. A kapus a klubhonlapon kiemelte: "Bőven van még, ami motiváljon: szeretnék még Erste Liga döntőt játszani, megnyerni az OB1-et és bejutni a Magyar Kupa négyes döntőbe, úgyhogy széles a paletta. Már csak három félév van vissza a doktori képzésemből, nagy álmom, hogy Dr. Hetényi feliratú mezben korcsolyázzak ki a jégre "
Hetényi Zoltán a DEAC első ismert játékosa a következő szezonra.
