A kapusokról szólt a hétfő esti rangadó

2019.10.14. 22:23 |

 A DEAC egy góllal győzött a Fehérvári Titánok vendégeként az Erste Ligában.

Fehérvári Titánok-DEAC 0-1 (0-1, 0-0, 0-0)

A Titánoknál ezúttal több EBEL-es játékos is szerepet kapott, de nem volt gördülékeny a csapat játéka. A DEAC második nagy helyzetét gólra váltotta: a hatodik percben Berta remek egyéni akció végén talált be. A folytatásban próbált veszélyesebben játszani a Fehérvár, de Hetényi remekül védett.

A debreceni kapus a folytatásban is bravúrokat mutatott be, emberelőnyben sem tudott egyenlíteni a hazai csapat. Aztán a DEAC-nak is akadtak nagy lehetőségei, ám Kornakker is jól védett, főleg a hajrában, Izacky szólójánál kellett bravúrral hárítania.

Az utolsó harmadban is maradt a jó iram, mindkét oldalon helyzetekkel és remeklő kapusokkal. Egyszer a kapusvas segítette ki Kornakkert. A hajrára lehozta kapusát a Fehérvár, de az egyenlítés nem jött össze.

A DEAC sorozatban harmadszor nyert, ezzel feljött a negyedik helyre.

Nyilatkozat