A hónap játékosa: Nagy Gergő

2020.10.01. 17:00 |

Az FTC-Telekom mindhárom szeptemberi mérkőzése hosszabbításban dőlt el, ezek közül kettőt megnyert a csapat. Az előző idényben megosztott aranyérmes zöld-fehéreket jó játékkal, négy góllal és két assziszttal segítette a csapatkapitány Nagy Gergő, így ő lett a hónap legjobbja az Erste Ligában.

Nagy Gergő az előző két szezonban is többször volt a hét legjobbja az Erste Ligában. A Biggie becenevű csatár a sportág egyik fellegvárában, Dunaújvárosban született 1989-ben. Több olyan játékossal együtt nőtt fel, akikkel később a válogatottban is szerepelt, így mások mellett Mestyán Istvánnal, a Hetényi testvérekkel, Benk Andrással, Magosi Bálinttal és Pozsgai Tamással. Később Fehérvárra igazolt, ahol bemutatkozott a felnőttek között. Egy szezont a Red Bull Salzburg utánpótlásában töltött. Visszatért Fehérvárra 2008-ban, és az EBEL-csapat stabil tagjává vált. 2012-ben Miskolcra igazolt, majd a Nové Zámykban is szerepelt, mielőtt Észak-Amerika felé vette volna az irányt. Két szezont töltött a tengerentúlon, és játszott a CHL-ben, az ECHL-ben és az AHL-ben is. 2015-ben hazatért és újra a Fehérvár játékosa lett, majd a MAC-hoz igazolt egy évvel később. 2017 őszén, szezon közben ismét Amerikába költözött, a Quad Cityvel az ECHL-ben játszott. 2018 nyarán elfogadta az FTC ajánlatát, a csapat kapitánya lett. Az elmúlt két idényben egyaránt bajnoki címet ünnepelhetett – előbb 75, majd a félbeszakadt idényben 69 pontot gyűjtve –, 2020 januárjában pedig a Magyar Kupát is megnyerte a zöld-fehérekkel. A válogatottat U18-as és U20-as szinten is képviselte, a felnőttek között pedig hat világbajnokságon szerepelt, ezek közül kettő is A csoportos volt.

Gratulálunk, az előző idényhez hasonlóan ezúttal is te érdemelted ki a szezon első elismerését.

Köszönöm a jelölést, nagyon megtisztelő, de én úgy érzem, hogy volt az enyémnél jobb teljesítmény ebben a hónapban. A MAC HKB csatára, Schlekmann Márk ügyesen játszott minden meccsen, ellenünk négy gólt is szerzett. Örömteli, hogy egy ilyen fiatal magyar csatár kellő játéklehetőséget kap, és élni is tud vele. Reméljük, a folytatásban is ilyen ügyesen tud teljesíteni, kivéve persze ellenünk.

Szerdán izgalmas rangadót játszottatok a Csíkszeredával. Hogyan értékeled a meccset?

Hullámvasúthoz hasonlított a mérkőzés. Nem mondhatom, hogy jól játszottunk volna, sőt, egyáltalán nem játszottunk jól, mégis, ezzel a közepes teljesítménnyel is háromgólos előnyre tettünk szert a harmadik harmad közepére, amit aztán pikk-pakk eladtunk. Az összképet tekintve nem érdemeltünk három pontot. A Csíkszereda a szezon első meccsét nem játszotta, de végig egyenrangú ellenfél volt. A büntetőlövés már lutri, szerencsére Kristóf megfogta az összes, míg Adrián betalált. Örülünk, hogy nyertünk, két pont jár érte, de nem kell túlragozni. Lehet, hogy a nézőknek szórakoztató volt a meccs, de a kispadról kevésbé volt az.

Az első három meccsel mennyire vagy elégedett?

Felemás érzéseim vannak. Sokat hagytunk ki a vírus miatt, sokáig nem tudtunk a teljes kerettel edzeni, de nem keresünk kifogásokat. Jobban kell játszanunk, jobban kell védekeznünk. Debrecenben sem játszottunk jól, ott is háromgólos vezetést adtunk le. Nem szabad homokba dugni a fejünket. Biztosan javul még a játékunk.

Mikorra állhat össze a csapat?

Nem most kell csúcsformában lenni, de nem árt, ha jól játszunk és jönnek a hárompontos sikerek. Van még mit csiszolni a játékunkon, és mint brigád is össze kell, hogy álljunk. Dolgozunk ezeken, és remélem, ahogy megyünk bele a szezonba, egyre jobbak leszünk, s amikor a legfontosabb időszak elérkezik, addigra össze fogunk állni.

Hogy megy a sorotok?

Adriánnal és Pavuk Atival tavaly is játszottunk már együtt, de aztán Ati átkerült Kulmala és Switzer mellé, mi pedig Juuselával folytattuk. Igyekszünk minél jobb teljesítményt nyújtani, de tudom, hogy a mi játékunkon is van mit javítani. Többet várok a sorunktól és az egész csapattól.

Az új igazolások mennyire illeszkedtek már be?

Jó úton jár mindenki, de kell még idő az összeszokásra. Ezzel sem lesz gond, biztosan meg fog oldódni.

A Tüskecsarnokot mennyire sikerült belakni?

Hetek óta itt edzünk már, nem hiszem, hogy ez lenne az oka az akadozó játékunknak. Kezdjük megszokni, de kell még idő, hogy a sajátunknak tekintsük. Ezzel is meg fogunk birkózni és igazi oroszlánbarlang lesz a Tüskecsarnok.

Beindul a nagyüzem, sorra jönnek a meccsek az Erste Ligában. Mennyire várod ezt az időszakot?

Az a jó, amikor minél több meccset tudunk játszani. Egy rosszabb teljesítmény után azért várjuk, hogy gyorsan jöjjön a következő, hogy javítani tudjunk, ha pedig jól játszunk, akkor azért, hogy hasonlóan tudjuk folytatni. Szeretjük ezt az időszakot, bizakodva várjuk a folytatást, de az biztos, hogy javulnunk kell.