A hét játékosa: Schlekmann Márk

2022.02.04. 11:00 |

Az Erste Ligában a hatodik helyet bebiztosító MAC HKB három győzelméhez összesen három góllal és három assziszttal járult Schlekmann Márk, aki így a hét legjobbja lett.

Schlekmann Márk 2002. január elsején született. A MAC utánpótlásában nevelkedett. A 2019-2020-as szezonban mutatkozott be a felnőttek között a szlovák élvonalban, gólt is szerzett. Tavaly a MAC HKB színeiben az Erste Ligába is berobbant, az FTC ellen mesternégyest ért el. Sérülés is hátráltatta, végül 26 meccsen 23 pontig jutott. A mostani idényre szintet lépett, már 41 pontja van 35 meccsen.

A korosztályos válogatottaknak rendszeres és eredményes tagja, a decemberi U20-as vb-n két gólt szerzett.

Korábban talán a kiegyensúlyozottság hiányzott, most viszont sikerült egymás után három meccset megnyerni. Miben volt más ez a hét?

Az erdélyi túránk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, utána összeült a csapat. Közeleg a rájátszás, tudjuk, hogy minden meccset úgy kell lejátszani, mintha az lenne az utolsó. Most sikerült jó szériába kerülni, és remélem, a héten a következő két találkozón is győzni tudunk.

Hogy nézett ki az összeülés? Egymás között, vagy az edzőkkel beszéltetek?

A csapatból mindenki ott volt, megbeszéltük, hogy változtatnunk kell. Meg is tettük az első lépéseket a jó irányba.

A Csíkszereda elleni az eddigi legjobb mérkőzésetek volt?

Az a meccs billentette át a mérleg nyelvét. Kint elég nagyarányú vereséget szenvedtünk, amiért szerettünk volna visszavágni, és üzenetet küldeni, hogy velünk igenis számolni kell, hazai pályán pedig különösen. Önbizalmat szereztünk, utána ez látszott a Győr ellen is. A DEAC elleni pedig az eddigi legfontosabb meccsünk volt az idényben, hiszen a hatodik hely volt a tét, és mivel sikerült nyerni, biztosan ott vagyunk a rájátszásban.

A DEAC ellen 3-0-ra vezettetek, de aztán szoros lett a vége. Mennyire kellett Izgulni?

Erős csapatról van szó, a kupát is megnyerték, a Csíkszeredát is legyőzték, de jól kezdtünk, beleálltunk elejétől fogva, úgy fogtuk fel, mint egy playoff meccset. Fontos volt a három pont. A végén volt két buta kiállításunk, de próbáltunk arra összpontosítani, hogy ne kapjunk gólt.

Hátradőlni viszont nem lehet, mert az visszaüthet. Hogy álltok hozzá az utolsó találkozókhoz?

Nem szabad visszavenni. A maradék négy meccs az alapszakaszban arra jó lesz, hogy a kisebb hibákat kijavítsuk, az emberelőnyökön lehet dolgozni. Az első négy csapatnak üzenetet akarunk küldeni, hogy tartsanak tőlünk, ne minket akarjanak kiválasztani ellenfélnek a rájátszásra. A héten még két kemény mérkőzés vár ránk. Az Acélbikáknak az életben maradás a tét, és mindent meg fognak tenni, hogy odaérjenek a tizedik helyre. Miskolcon is kezd beérin a kemény munka, jók a fiatalok és az új légiósok is, nem számítok könnyű meccsre vasárnap.

Jobb mutatókat produkálsz, mint tavaly. Mennyire vagy elégedett a saját szezonoddal?

A tavalyi év jó volt tapasztalatszerzésnek, sokat tanultam. Mindig próbálok 100 százalékot nyújtani, és segíteni a csapatomat, ha gólokkal, gólokkal, ha asszisztokkal, asszisztokkal, de leginkább a játék képére szeretnék odafigyelni és minél kevesebb hibával jégkorongozni. A csapat a lényeges, mindenkire szükség van a sikeres szerepléshez.

Egy sorba kerültél a szezon közben érkezett Kirils Galohával. Hogy tudtatok ilyen gyorsan összecsiszolódni?

Mindent tud a hokiról, amit kell. Dansereau-val már korábban is játszottunk együtt, most pedig hárman megtaláltuk az összhangot, amivel tudunk segíteni a csapatnak.

A decemberi junior-vébéről milyen emlékeket őrzöl?

A kiesés ellenére pozitív túrának éltem meg. Ha kicsit szerencsésebbek vagyunk, a mi javunkra is eldőlhetett volna az utolsó, sorsdöntő meccs, meg lehetett volna az a plusz, ami a bentmaradáshoz kellett. Biztos vagyok abban, hogy a következő generáció képes lesz visszajutni a Divízió I/A-ba.

A mostani szezonban mivel lennél elégedett?

Biztosan a négy legerősebb együttes egyikével fogunk játszani, de tovább szeretnénk jutni, legalább egy körön. Tudjuk, mi szükséges ehhez, és ez a csapat képes is rá. Sőt, a döntő sem elérhetetlen.