A hét játékosa: Mirko Djumic

2022.12.20. 13:00 |

A BJAHC továbbra is remek formában van, a nemzetközi szünet előtt mindkét mérkőzését biztosan nyerte meg. A csapat egyik legjobbja az utóbbi időben Mirko Djumic, aki két gólt szerzett, hármat pedig előkészített, ezzel a legutóbbi játékhét legjobbja lett.

Mirko Djumic 1999-ben született Szerbiában. 14 évesen a MAC utánpótlásába került, itt járta végig a korosztályos csapatokat. 2017-ben hazatért egy évre a Crvena Zvezdához, majd egy újabb MAC-os szezont követően a Jesenicében játszott az Alpesi Ligában. 2021-ben visszatért a MAC-hoz, és az Erste Ligában 33 meccsen 19 pontot gyűjtött. A mostani idényben a BJA egyik legjobbja, 22 pontnál tart. A szerb korosztályos együttesekkel több vb-n is szerepelt, a felnőttek között már 17 évesen játszott, a tavalyi Divízió 1/B vb-n négy gólt lőtt. 

Két győzelemmel folytatta a BJA a legutóbbi játékhéten. Hogyan összegeznéd az UTE és a DVTK elleni meccseket?

Mindkét mérkőzést nagy kihívást jelentett, hiszen jó csapatokkal játszottunk, de mi is megmutattuk, mit tudunk. Nem ezek voltak a legjobb meccseink, ám mindenki megtett mindent, és ez sikerre vezetett. 

A sorotok teljesítménye is meggyőző. Hogyan találtátok meg ilyen könnyen a közös hangot?

Remek a kapcsolatunk a jégen és azon kívül is. Mindhárman ismerjük és megértjük egymás gondolatait, mégha az idő felében nem is értem, hogy mit mondanak. 

Már majdnem annyi pontot szereztél, mint az előző szezonban összesen. Mi változott egy év alatt, minek köszönhető a javulás?

Tavaly meg kellett szoknom egy új ligát, az új csapattársakat, mg idén már ismerek mindent, tudom, hogy mit várhatok és hogy hol kell még fejlődnöm. 

A BJA magabiztosan menetel. Mi a jó szereplés titka?

Nagyszerű srácok alkotják a csapatot, mindenki egy oldalon áll, egymásért küzdünk. Tovább akarunk jutni a rájátszásban, mint tavaly. 

Mit gondolsz a liga erőviszonyairól?

Szerintem a bajnokság színvonalas, sok erős csapattal és kiváló játékossal. Jó helyen állunk, de ez nem csak az ölünkbe hullott, keményen megdolgoztunk érte. 

Hogyan készülsz a szezon második felére?

Mindig megpróbálom a legjobbamat nyújtani a jégen és azon kívül is, minden gyakorláson arra törekszem, hogy fejlődjek. 

Szerbiában nem a hoki a legnépszerűbb sportág. Te hogyan lettél jégkorongozó?

Nagyjából a semmiből jött. Épült egy pálya közel az otthonomhoz, ott tettem meg az első lépéseket a jégen. Így kezdődött és azóta sem álltam meg. 

És hogy kerültél olyan fiatalon Magyarországra, a MAC-hoz?

Néhány sráctól hallottam a klubról, ők játszottak a MAC-ban és jó tapasztalatot szereztek. Azt tanácsolták, hogy jöjjek el és próbáljam meg. Nehéz volt elhagyni az otthonomat, mindent, amit ismertem, hogy egy új országba költözzek 14 évesen, de jó döntésnek bizonyult. 

Hogy látod most a szerb jégkorong jelenét és a lehetőségeit?

Továbbra sem népszerű sportág, hiába van sok tehetséges játékos, nincs elég jégpálya, talán ez a legnagyobb gond. 

A BJA a DEAC és a Ferencváros ellen játszik a héten. Mit vársz ezektől a meccsektől?

Két kemény meccsre számítok, de remélem, hogy tudjuk folytatni a jó szereplést és győztesen hagyjuk el a jeget.