A hét játékosa: Kiss Patrik

2021.01.05. 08:30 |

Továbbra is a DEAC nevével kezdődik az Erste Liga tabellája. A debreceni csapat a sűrű karácsonyi időszakban négy győzelemmel és egy vereséggel folytatta szereplését. A sikerekből öt góllal és öt assziszttal vette ki a részét Kiss Patrik, így a fiatal válogatott csatár lett a december 21-től január 3-ig tartó időszak legjobbja.

Kiss Patrik 1998-ban Zalaszentivánban született, és Zalaegerszegen kezdett el jégkorongozni, majd Székesfehérvárra költözött, és az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián nevelkedett. 12 éves korától végigjárta a korosztályos csapatokat, a felnőttek között a 2015-2016-os idényben debütált a Fehérvári Titánok csapatában. A következő évben 29 meccsen játszott a Titánoknál, és az EBEL-ben is bemutatkozott a Fehérvár AV19-cel. Egyre több lehetőséghez jutott, legjobb szezonja a 2018-2019-es volt, ekkor 55 pontot gyűjtött az alapszakaszban és 4-et a rájátszásban. 2019 nyarán a DVTK Jegesmedvékhez írt alá, a szlovák Extraligában 13 pontot szerzett. Egy év után visszatért az Erste Ligába, a DEAC játékosa lett, és a jelenleg éllovas együttesben eddig hét gól, tíz assziszt a mérlege.

Az utánpótlás-válogatottakkal U18-as és az U20-as világbajnokságon is szerepelt, mindkét korosztályban szerzett Divízió I/B-s aranyat. 2019 februárjában a felnőttek között gólt szerzett első meccsén, Fehéroroszország ellen. Eddig ötször játszott a nemzeti csapatban.

Az ünnepi időszakban a DEAC négyszer győzött, egyszer kikapott. Mennyire vagy elégedett?

Nem a legjobb formánkat mutattuk, de így is jó meccseket játszottunk, és így még értékesebbek a győzelmek. Ebben az időszakban a három pontok a legfontosabbak. Voltak hiányzóink a legutóbbi meccseken, rendre három sorral játszottunk, emiatt kicsit fáradtabban mozogtunk már a végére, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem tudtuk végig fenntartani a jó játékot. Az újpesti találkozót is megnyerhettük volna, nem játszottunk sokkal rosszabbul, mint az ellenfél.

Öt góllal és öt assziszttal járultál hozzá a sikerekhez. Hogy sikerült ilyen jól elkapni a fonalat?

Az első sorban sikerült megtalálni a formámat. Jól mentünk, sok időt töltöttünk a támadóharmadban, sok helyzetet alakítottunk ki. Jó volt az összjáték, sikerült gólokat szerezni – ez volt a legfontosabb.

Az új sortársakkal, Daleckyvel és Novotnyval könnyű volt összeszokni?

Igen, könnyen megtaláltuk az összhangot. Jól éreztük egymást, segítettük a másikat, megvolt a kémia.

Most, hogy ilyen jól mentek együtt, marad ez az összeállítás akkor is, ha visszatérnek a sérültek?

Az edző döntésén múlik, hogyan építi vissza a felépülő játékosokat, hogy minél több lehetőséget kapjanak és újra felvegyék a ritmust. Mindenki próbálja megmutatni, hogy mennyit tud, hogy minél több jégidőt harcoljon ki magának, és én is így vagyok ezzel, de az edző döntése, hogyan rakja össze a sorokat.

Sokáig két gólod volt az idényben. Mi változott a szezon elejéhez képest?

Sokat segített, hogy bekerültem az első sorba, több önbizalmam lett, és ez hozta magával a jó játékot is. Meg mertem húzni a cseleket, több területem lett, nem dobáltam el a korongot, magabiztos lettem, ez sokat segített a játékomon.

Mennyire voltál türelmes magaddal, vagy kárpótolt, hogy a csapatnak akkor is jól ment?

Persze, örültem, hiszen ez csapatjáték, de mindenki szeretné a legtöbbet kihozni magából, és én is szeretnék gólokkal hozzájárulni a sikerhez. Nem könnyű egy játékosnak, főleg egy csatárnak, ha nem jönnek a gólok. Engem is frusztrált a helyzet, de próbáltam túltenni magam rajta, és sokat edzeni azért, hogy egy-egy helyzetből a legtöbbet kihozzam – szerencsére ennek eredménye is lett.

Van EBEL-es és szlovák extraligás tapasztalat is mögötted. Ezek mennyit segítenek?

Nyilván más a színvonal, az osztrák és a szlovák liga is gyorsabb, rangosabb, de idén sok topcsapat alakult ki az Erste Liga mezőnyében is, ami jót tesz a hazai hokinak. Sokat segítenek a tapasztalatok, tudom is kamatoztatni őket, de az Erste Liga is sokat fejlődött.

A DEAC az első helyen áll. Mitől ilyen jó idén ez a csapat?

Jó a csapategység, nincsenek széthúzások, jó hangulatban telnek az edzések és a pályán kívüli dolgok is. Ez abból is adódik persze, hogy jönnek a győzelmek, nincs okunk a negativitásra. A mentalitás kiemelkedő, emiatt tudjuk nyerni a meccseket.

Mennyire élvezted a sűrű ünnepi időszakot?

Jobban szeretem, amikor nem két hétig edzünk egy meccsért, hanem minden második vagy harmadik napon játszunk. A december 26-át megszoktuk, majdnem mindig van meccs akkor. A január elseje nem a legjobb, de profik vagyunk, ha akkor van meccs, úgy készülünk és úgy töltjük el az előtte lévő estét is.

A héten a Vasas és az UTE lesz az ellenfél. Mit vársz?

A Vasas kemény ellenfélnek bizonyul ebben a szezonban, de nagyon fontosak a pontok a sűrűsödő élmezőnyben, ezért a győzelemért megyünk Káposztásmegyerre. Az Újpestnek pedig szeretnénk visszavágni: idegenben nem tudtunk győzni ellenük egyszer sem, ezért szeretnénk hazai pályán másodszor is legyőzni őket.

Nagyjából féltávnál jár az alapszakasz. Mennyire gondoltok már a helyezésekre a rájátszás miatt, vagy ez még korai, és csak a következő meccs számít?

Fontos a nagy összkép is, hogy jó helyről várjuk a rájátszást. Jó lenne hazai pályán játszani, és az is, ha mi választhatnánk ki magunknak az ellenfelet.