Még három csapat veretlen az Erste Ligában, de közülük egyedül a Dunaújvárosi Acélbikák százszázalékos. A nyáron alaposan megerősített együttes az elmúlt héten magabiztosan győzött a DEAC és a Titánok ellen is. A két sikerből összesen négy góllal és három assziszttal vette ki a részét a kanadai David Mazurek, így ő a hét játékosa.
David Joseph Mazurek 1992. február 23-án született az ontarói Brantfordban. A helyi csapatban kezdett játszani, majd az OHL-es Barrie Coltsban húzott le másfél szezont, és eközben csapattársa volt a későbbi olimpiai bajnok Alex Pietrangelo, a Stanley-kupa-győztes St. Louis csapatkapitánya, valamint Evan Brophey, a Csíkszereda csatára is.
Nagy vándorlás vette kezdetét: a GOJHL-es Stoney Creekben kevés meccsen jutott szóhoz, aztán visszatért az OHL-be, de a Kingstonnál sem tudta megvetni a lábát. A BCHL-es Victoria Grizzliesben volt a legtermékenyebb, de egy szezont kihagyott. A Prince Edward Island Universityre került, itt két évet töltött, és mindkétszer rájátszásba is jutott a csapat, amelyben a brassói Nelson Armstrong és a korábbi fehérvári Brock Beukeboom is szerepelt. Aztán az NESHL-es Montague Stallions volt a következő állomás, de a 2017-2018-as idény közben a Memramcook Adadiensben és az amerikai SPHL-ben játszó Pensacola Ice Flyersben is megfordult, utóbbival rájátszásba jutva. Az előző szezonban is maradt ebben a bajnokságban, a Fayetteville Marksmennél közel volt az 1-es pont/meccshez. Év közben két ECHL-es együttes is kölcsön vette. Nyáron a Dunaújvárosi Acélbikák ajánlatát fogadta el, és jól döntött, hiszen négy meccsen már 11 pontnál jár.
Négyből négy győzelemmel áll a Dunaújváros. Mi a siker titka?
Mindig jó érzés, ha veretlenül indítod a szezont. Úgy kezdünk minden meccset, hogy tudjuk, az ellenfél véget akar vetni ennek a szép sorozatnak és letaszítani minket az élről, de ez csak extra motivációt ad, hogy folytassuk a kemény munkát minden egyes nap, minden egyes meccsen. Nem visszük magunkkal a korábbi győzelmeket, tudjuk, hogy minden találkozó új kihívás, és készen állunk megtenni azt, ami a sikerhez kell. Hiszem, hogy a csapaton belüli kémia és a munkamorálunk révén tudtunk ilyen sikeresek lenni a szezon elején.
Sok új játékos érkezett a nyáron, valamint új edző is irányítja a csapatot. Hogy alakult ki a kémia ilyen gyorsan?
Amikor mindannyian megérkeztünk az edzőtáborba július végén, a konditeremben és a jeges edzéseken végzett kemény munka során kialakultak a kötelékek a csapaton belül. Hosszú volt az edzőtábor, az a másfél hónap a szezon kezdete előtt a segítségünkre volt, hogy rájöjjünk, milyen játékosok alkotják az együttest és abban is, hogy kialakuljon a kémia a felkészülés során, valamint az edzőmeccseken. Az edzői stáb csodálatos, Miroslav Ihnacak és Jan Vodila is hisz bennünk, ez pedig segíti az önbizalmunkat építeni, hogy előre haladjunk.
A Dunaújváros az első európai csapatod. Hogyan jött ez a lehetőség?
Mindig is célom volt, hogy valamikor átjöjjek Európába és itt legyek profi játékos. Örülök, hogy azt mondhatom, ez Dunaújvárosban adódott meg. A holtszezon elején már tárgyalásban voltunk a klub vezetésével, és rögtön tudtam, hogy ez a megfelelő hely a számomra. A tulajdonosi csoport, az edzői stáb, a háttérstáb és a csapattársak is csak tisztelettel, a legjobb módon bántak velem, és nagyon hálás vagyok a lehetőségért, hogy ilyen szenvedélyes szurkolók előtt játszhatok.
Milyen játékosként írnád le magad? Mik az erősségeid?
Az erősségeim az évek folyamán alakultak ki. Az eddigi együtteseimben mindig más szerepem volt, és eddig leginkább alkalmazkodtam a körülményekhez és azt tettem, ami a legjobb a csapatnak. Centerként játszva a bulik elhozása fontos része a játéknak. Az pedig, hogy olyan támadó szellemű hokisokkal szerepelek együtt, mint Keegan Dansereau és Azari Zsolt, segít fejleszteni az én offenzív játékomat is.
Az Eliteprospectsen azt írják rólad, hogy sok nehézséggel kellett megküzdened. Mik voltak ezek?
2008-ban elhunyt az édesanyám rákbetegségben. 16 éves voltam, akkoriban kezdtem az Ontario Hockey League-ben (OHL) játszani. Ez egy nagy akadály volt, amin hosszú ideig tartott átküzdenem magam. Idén áprilisban pedig a legidősebb bátyám, Eddie is elhunyt hirtelen. Szerencsés vagyok, hogy olyan csodálatos segítőim vannak, mint a testvérem, Mike, az édesapám, Ted, a barátnőm, Molly, valamint a közeli barátok és családtagok, akik támogattak, hogy folytassam a hokikarrieremet. Nekik köszönhetően váltam azzá, aki most vagyok. Hálás vagyok nekik és a hitemnek.
A dunaújvárosi keretben sok fiatal játékos található. Hogyan tudod segíteni a fejlődésüket?
Valóban sok a fiatal, de ők már megízlelték, hogy milyen az Erste Ligában játszani, milyen profi hokijátékosnak lenni. Az edzőink és a vezéregyéniségeink jó munkát végeznek és segítik a fejlődésüket a gyakorlások, az edzések és a kommunikáció révén is. Nemcsak én, hanem több játékosunk szerepelt profi európai vagy észak-amerikai ligákban, és ez a tapasztalat lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy megismerjék az idősebbek munkamorálját, valamint azt is, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen.
Milyenek az első benyomásaid az Erste Ligáról?
Tudtam, hogy sok jó játékos szerepel itt a világ minden tájáról. Észak-Amerikából érkezve azt tapasztaltam, hogy a játék hasonló, mint otthon, bár a pálya némileg nagyobb itt, és inkább a korcsolyázás dominál.
Hogy tetszik Magyarország és a város? Mi lepett meg legjobban?
Máris beleszerettem Magyarországba, valamint Dunaújvárosba és az itteni emberekbe is. Áldottnak és szerencsésnek érzem magam, hogy ebben a csodálatos országban játszhatok. Az emberek kellemessé teszik az itt töltött időmet, köszönettel tartozom a csapatnak mindenért. Az lepett meg leginkább, hogy amint kialakítottam a napi rutinomat, nem éreztem úgy, mintha egy másik helyen lennék. Otthon érzem magam.
Mik a célok a szezonra a csapattal és egyénileg is?
A legfontosabb az lenne, hogy folytassuk a győzelmi sorozat és hozzuk haza a bajnoki serleget a városnak és az itteni embereknek. Egyénileg pedig azt remélem, hogy egészséges maradok, és keményen dolgozom minden meccsen, hogy a célunkat elérjük.