A hét játékosa: Becze Tihamér

2021.02.09. 11:40 |

Hatmeccses győzelmi sorozatban van a Csíkszereda, ebből négyet az előző játékhéten ért el. A győzelmekből négy góllal és három assziszttal vette ki a részét Becze Tihamér, aki így a szezonban már másodszor érdemelte ki a hét legjobbjának járó elismerést. A válogatott csatár pályafutása leggólerősebb szezonját futja.

Becze Tihamér 1990-ben született Gyergyószárhegyen. Már fiatalon elhagyta Erdélyt, és a Dunaújvárosban, majd a Budapest Starsban szerepelt. 2008-ban mutatkozott be a profik között a fővárosi együttesben. 2009-ben Svédországba szerződött, a Mörruns juniorcsapatában játszott. Egy év után hazatért, és a Csíkszeredával megnyerte a bajnoki címet. Négy évig játszott a Sportklubban, majd 2014-ben ismét Magyarországra igazolt. Négy év alatt négy különböző csapatban fordult meg, és majdnem minden szezonban 1-esnél jobb volt a pont/meccs mutatója. A Miskolccal bajnok lett, aztán a Fehérvárral az EBEL-ben is bemutatkozott, bár többségében a farmcsapatban játszott. Dunaújváros következett, majd Újpestre igazolt, de idény közben ismét az Acélbikákhoz került. 2018 nyarán visszatért Csíkszeredába, és először Erste Liga-ezüstöt, majd tavaly tavasszal megosztott aranyérmet szerzett, mindkét idényben csapata egyik legjobbja volt. A mostani szezonban 29 találattal és 54 ponttal vezeti a gól- és a pontlistát, gólokat nézve ilyen eredményes szezonja korábban még nem volt.

Játszott a korosztályos román válogatottban és három vb-n a felnőttek között is, de 2014 óta nem szerepelt a csapatban. A négy év letelte után a 2018-2019-es idényben bemutatkozott a magyar nemzeti csapatban. Tíz meccsen három gól és három assziszt a mérlege.

Négyből négy meccset nyertetek az előző héten. Hogy értékeled a hetet?

Igen, jól sikerült az előző hét. Keményen dolgoztunk, hogy a Vasas elleni vereség után javítsunk, és fontos győzelmeket arattunk. Szerencsére kezdenek visszajönni a sérültjeink, így több a variációs lehetőség.

Az utóbbi egy hónapban két pofont kaptatok, a Fradi és a Vasas ellen. Időben jöttek ezek a vereségek, lehetett belőlük tanulni?

Egyiket sem nevezném pofonnak. A Ferencvárossal egy hosszú idegenbeli túra vége felé játszottunk, a gyengébb védekező teljesítményünket kihasználta az ellenfél. A Vasas pedig már többször bizonyította, hogy kellemetlen, ambiciózus ellenfél, sokaknak megnehezítette már a dolgát. Mindkétszer jól tudtunk reagálni: az FTC elleni vereség után 7-2-re vertük az UTE-t, most a Vasas után pedig már hat győztes meccsnél tartunk. Ebből az látszik, hogy levontuk a tanulságokat és igenis helyre tettük a dolgokat.

A saját játékodat hogyan értékeled?

Teljes mértékben elégedett vagyok. Örülök, ha a csapat nyer, és az egyéni játékommal hozzá tudok járulni az eredményességhez. Nem könnyű feladat frissnek maradni ilyen terhelés mellett.

Hogyan tudod ezt megoldani?

Figyelek a regenációra, próbálok feltöltődni a meccsek között. Egy profi sportolónak arra is figyelnie kell, hogy a pályán kívül a legjobbat tegye hozzá, mert úgy tud a jégen is jól teljesíteni.

A sérülések miatt is kellett változtatni a sorokon. Mennyire nehéz ilyenkor összeszokni a társakkal?

Nálunk ez elég komplex, állandó a változtatás, hiszen több légiósunk van, mint amennyit be lehet nevezni, így akár meccsről meccsre is mások maradnak ki. Fontos a kommunikáció, ezzel próbáljuk ellensúlyozni, ha még nem alakult ki akkora rutin a társak között.

Ebben a szezonban már több pontod van, mint az előző évben összesen, és már 29 gólnál jársz, ez a legeredményesebb szezonod. Mitől megy idén ilyen jól a játék?

Magam sem tudom az okát. Tavaly sérülések is hátráltattak, idén szerencsére ezek elkerültek. Ütőt és hajlatot váltottam, lehet, hogy ez segített.

Hogyan készültök a Brassó elleni négymeccses sorozatra?

Már játszottunk ilyen szériát a Gyergyó ellen is. Furcsa, mert csak a rájátszásban szokott előfordulni hasonló, hogy rövid időn belül többször is megmérkőzünk ugyanazzal a csapattal, ráadásul kétszer idegenben, kétszer otthon. Nem hiszem, hogy különösen fel lehet készülni erre a fizikálisan fárasztó párharcra. Mentálisan kell a topon lenni, nagyon fontosak a pontok, hiszen amennyit mi szerzünk, annyit elveszünk egy riválistól, és minden egyes pontnak jelentősége lesz a végelszámolásnál.

A Fradival is játszotok még otthon, vagyis ilyen szempontból a saját kezetekben van a sorsotok?

Minden csapatnak a saját kezében van. A hazai pálya most nem bír akkora jelentőséggel, hiszen a kétezer szurkolónk nem lehet mögöttünk. Az a célunk, hogy a lehető legtöbb pontot begyűjtsük, és minél előrébb végezzünk az alapszakaszban.