A Gyergyó is a négy között

2020.03.06. 22:22 |

Harmadszor is nyert Brassóban, ezzel bejutott az Erste Liga elődöntőjébe a Gyergyói HK.

Corona Brasov-Gyergyói HK 2-5 (1-1, 1-1, 0-3)

Mindkét együttesből akadtak hiányzók, de a sorsdöntő meccsen egyik csapat sem fogta vissza magát, sok volt a helyzet. A Brassó már a negyedik percben megszerezte a vezetést Tranca révén, majd nem sokkal később fórba is került, de ezzel nem tudott élni. A Gyergyó ugyanakkor kihasználta az első emberelőnyt, és Vorobjev egyenlített a 12. percben.

A második harmad is hasonlóan alakult. A Corona gyorsan gólt szerzett, ezúttal fórban Fowlie volt eredményes, majd a harmad derekán Ryan Rupert egyenlített.

Az utolsó felvonásra fordult a kocka. Ezúttal a Gyergyó szerzett gólt az első percben, Jones köszönt be, aztán Tendler növelte a különbséget. Az utolsó tíz percben kétszer is előnybe került a Brassó, de nem tudott közelebb zárkózni, a vendégek remekül védekeztek. Már három és fél perccel a vége előtt lehozta kapusát a Corona, majd hat a négyben is támadhatott kiállítás miatt, de ezzel sem tudott élni. Sőt, egy perccel a vége előtt Valdix gólja lezárta a meccset.

A GYHK 4-3-as összesítéssel nyerte meg a párharcot. A gyergyószentmiklósi együttes a következő körben a tavaly döntős Csíkszeredával találkozik, a másik ágon a címvédő Ferencváros az Újpesttel küzd a fináléért.