A Fradi győzött a derbin

2019.10.28. 21:42 |

Az UTE háromszor egyenlített, de a negyedik ferencvárosi találatra már nem volt válasza. A továbbra is remek formában lévő DEAC Fehérváron nyert az Erste Ligában.

FTC-Telekom–UTE 4-3 (1-1, 2-2, 1-0)

Az idény második derbijén mindkét oldalon voltak hiányzók. Az FTC-ben Pavuk sérülés, Hegyi eltiltás miatt nem játszhatott, míg a másik oldalon a sérült Vincze és Godó mellett már nem lépett jégre a távozó Brown.

A Fradi nagyszerűen kezdett: gyorsan emberelőnybe került, és Switzer bekotort egy kipattanót a második percben. A következő hazai helyzetek kimaradtak, ezt pedig az UTE megbüntette, Csamangó egyenlített. Hiába lőtt többet kapura az FTC, Duschek jól védett.

Aztán a 22. percben az újpesti kapus is tehetetlennek bizonyult: Kulmala tette bele az ütőjét Sarcia lövésébe, így ismét a zöld-fehérek álltak jobban. Ez három percig volt így, az UTE első emberelőnyét értékesítette, Sikorcin lövése csúszott át Arany alatt. A 30. percben Németh Attila fekve húzta be a kapuba a korongot, ezzel ismét a Fradi vezetett, de egy gyors újpesti kontrát Kovács Attila fejezett be góllal, így 40 perc után 3-3 volt az állás.

Az utolsó harmad elején az Újpest szűk fél percig kettős fórban játszhatott, de nem tudta megszerezni a vezetést. Kiegyenlítetté vált a meccs, voltak helyzetek mindkét kapu előtt. A címvédő is támadhatott előnyben, ám ez kimaradt. A kiegészülés után viszont összejött a gól: még nem állt helyre a vendégek védekezése, ezt pedig Németh használta ki, aki Nagy Gergő passzát vágta be – a DEAC-tól érkezett válogatott csatár első góljait szerezte a szezonban. Az UTE a hajrára levitte kapusát, a negyedik egyenlítés viszont már nem sikerült.

A Fradi tíz pontra csökkentette hátrányát a két meccsel többet játszó Csíkszereda mögött, az UTE hatodik.

Nyilatkozat

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „A derbi az derbi, mindegy, hogy melyik csapat hol áll és hány pont van közöttük. Ebből most jó meccs kerekedett ki. A találkozó elején nagyon rámentünk az Újpestre, ha akkor több gólt tudunk szerezni, máshogy alakul a meccs. Mindig volt válasza az ellenfélnek, így parázs lett a mérkőzés a végére. Komoly karaktert mutattunk megint, hogy az ilyen meccseket meg tudjuk nyerni. Dinamikus, gyors játékot nyújtunk, egyre jobbak vagyunk, de nem elégszünk meg ezzel.”

Virág Csaba, másodedző, UTE: „Álmosan kezdtünk, nehéz, ha az első percben emberhátrányba kerül egy csapat, majd gólt, ez vissza tud fogni egy együttest. Utána kezdtük felvenni a ritmust, harmadról harmadra jobban játszottunk. Okosan védekeztünk, gyorsan váltottunk védekezésből támadásba. Sok helyzetünk volt az utolsó harmadban, az történt, amit mi szerettünk volna. Sajnos nem mi szereztük a negyedik gólt. Nem voltunk elég élesek az utolsó szituációban, és ez megbosszulta magát.

Fehérvári Titánok-DEAC 1-5 (0-2, 1-2, 0-1)

A Titánok kapuját ezúttal Horváth Dominik védte. A DEAC négy perc alatt kétszer talált be, a volt fehérvári Mazzag és Sági volt eredményes. A fehérváriak többször lőttek kapura, de Hetényi remekül védett.

A második harmad elején Zion fórból szépített, de következő emberelőnyét már nem tudta gólra váltani, hiába támadott sokat. A DEAC ismét két gyors gólt szerzett, bő egy perc alatt Essery és Molnár is betalált. Az utolsó harmadban taktikusan őrizte előnyét a vendég együttes, és az 56. percben Rutherford is eredményes volt.

A Debrecen sorozatban hetedszer nyert, és tapad az élmezőnyre, a Titánoknak ez volt egymás után a második vereségük.

Nyilatkozat