"A fejünket és a lábunkat a buszon hagytuk"

2026.09.24. 22:58 |

Vezetőedzői értékelések a csütörtöki mérkőzések után.

Csíkszereda–UTE 5-2

Staffan Lundh, vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub: „Megpróbáltuk kielemezni a budapesti 4–11-es eredményt. Az elmúlt tíz év edzősködés alatt nem láttam hasonlót. Elég jók voltak a statisztikáink, de túl sok lehetőséget adtunk nekik. Ezért ezen a mérkőzésen arra törekedtünk, hogy ne adjunk nekik ennyi lehetőséget, és azt gondolom, ezt elég jól megoldottuk. Mind a négy sor nagyon keményen dolgozott, és előreléptek a legutóbbi mérkőzéshez képest. A kapusok is fontos részei voltak ennek. Jó volt látni, hogy Galoha először lépett jégre és máris két gólt szerzett, valamint Väyrynen és Lehtimäki teljesítményét is. Ez sokat segített nekünk.” 

Anatoli Bogdanov, vezetőedző, UTE: „Gratulálok a Csíkszeredának, megérdemelten nyertek. Felkészülten érkeztek, teljesen más mérkőzés volt, mint a budapesti. Az első harmadban megvoltak a lehetőségeink, voltak jó helyzeteink, de nem tudtuk kihasználni őket. A második harmad szoros volt, bármelyik csapat javára eldőlhetett volna. A Csíkszereda ma hatékonyan játszott. Világos meccstervük volt, és az egész csapat elkötelezetten hajtotta végre. A kapusuk is nagyszerűen védett. A mi teljesítményünk sem volt rossz, de folyamatosan hiányzott valami. Egy lépéssel lemaradtunk a párharcokban, egy lépéssel lemaradtunk azokban az apró dolgokban is, amelyek három pontot érhetnek ebben a ligában. Ez is csak azt mutatja, mennyire kiegyenlített ez a liga, bármelyik nap bármelyik csapat legyőzhet bárkit. Úgy gondolom, ez jó lecke volt számunkra.”

Háromszéki Ágyúsok–Dunaújváros 7-1

Kertész Zoltán, vezetőedző, Háromszéki Ágyúsok: „Számunkra a versenykiírás abban érdekes, hogy eddig nem találkoztunk a magyarországi csapatokkal, ezért a Dunaújvárosról sem volt sok információnk. Az eredmény, amelyet elértek a BJA HC ellen, szerintem kiemelkedő teljesítménynek számít, ennek megfelelően kezeltük a meccset. Örülök, hogy sikerült felkészülni megfelelően, tartalmas mérkőzést játszottunk, amelynek eredményeként megszületett ez a győzelem.”

Alekszandr Beliavski, vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák: „A hazai csapat sokkal jobb volt, a fejünket és a lábunkat a buszon hagytuk, illetve nem álltunk készen a sebességükre és az ellenfelünk által kifejtett nyomásra, így természetesen nem férhet kétség a végeredményhez. Nincs mit tenni, csak menni tovább, és megpróbálni holnap jobb játékkal előrukkolni.”

Gyergyói HK–DVTK 1-2 

Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK: „Két dologban voltunk ma vékonyak: a koronggal való bánásmódban, rengeteg puha lövésünk és emelgetésünk volt, amit levettek, és abból lefordultak. Illetve olyan helyeken, olyan kockázatos cseleket vagy passzokat próbáltunk meg túl puha és finom módon megcsinálni, aminek ott nem volt helye, és abból az ellenfél kontrázni tudott. Ezekben javulni kell. Más a csapat karakterisztikája, mint ami volt, és meg kell tanulnunk, hogy az ilyen jellegű meccseket hogyan tudjuk effektívvé és eredményessé tenni. A harmadik harmadban és a hosszabbításban is voltak lehetőségeink, de pont a koronggal való felelősség a lényeg: hogy az minél biztosabb legyen, és minél kevesebbszer adjuk el az ellenfélnek. Nyilván ez nekünk egy hosszú tanulószezon lesz, és ezek a meccsek erre tökéletesen jók. Az a fontos, hogy minél gyorsabban tanuljunk, mert holnap megint meccs van, és ezekben a hiányosságokban előre tudjunk lépni. Ez a legfőbb cél."

Láda Balázs, vezetőedző, DVTK: „Egy nagyon izgalmas és jó mérkőzést játszottunk, és úgy gondolom, megérdemelten nyertünk, mert harmadról harmadra jobb volt a játékunk. Tudtuk, hogy mire számítsunk, a korong nélküli játékunk nagyon tetszett, és nagyon fegyelmezettek voltunk. Itt is, ott is voltak helyzetek, és tényleg gratulálok a srácoknak, mert a szerencsétlenül kapott gól után is koncentráltan játszottunk, és egy gyönyörű góllal egyenlítettünk. A hosszabbításban is voltak fiatalok, akiket felküldtünk, ők is jól megoldották a helyzetet, és a végén tényleg öröm egy ilyen góllal nyerni."

BJA –Brassó 1-3

Kangyal Balázs, vezetőedző, BJA HC: Az elején próbáltunk jól kezdeni, az volt a cél, hogy diktáljuk az iramot, sokat korcsolyázzunk, hát ebből nem valósult meg semmi. Az első harmad tulajdonképpen arról szólt, hogy ők játszották a játékukat és abszolút uralták a mérkőzést. Aztán a második harmadban egészen kiválóan hokiztunk, azt kell, hogy mondjam. Lehet látni, hogy nagy a különbség a két csapat játékos keretei között, akár csak a légiós számot tekintve, de ez nem jelenti azt, hogy például ne hatvan percig küzdjünk, hanem csak ötvennyolc és félig. Örülök, hogy sikerült előnyben gólt lőnünk, de a gólátlagunk nem túl magas, Ezen dolgozni kell. És hogyha nem megy könnyen, akkor a nehezebb módját kell választani, ami egy picit jobban fáj. De sok tapasztalatot hozott, szerintem kondicionálisan látszik, hogy kiválóak vagyunk, úgyhogy holnap újra bizonyíthatunk."
Strenk Hunor, vezetőedző, Corona Brasov: "Jól kezdtük a találkozót, az első harmadban az történt, amit szerettünk volna. Jobban örültem volna, hogy esetleg sikerült volna még egy gólt szereznünk, de ez nem történt meg. A második harmadban az első pár percben hasonlóan folyt a játék, utána viszont elég hamar elvesztettük a momentumot, az a harmad mindenképpen a BJA-é volt. Ott nem úgy játszottunk ahogy szeretnénk, sok volt az eladott korong, amiből tápláltuk az ellenfélnek a támadásait tulajdonképpen, úgyhogy azt a harmadot nem nagyon tudtam hova tenni. De a harmadik harmadban sikerült változtatni, megint visszatértünk ahhoz a játékhoz, ami inkább az első harmadra volt jellemző. Nyilván itt a végén öt a háromba kerültünk, ezt a BJA értékesítette, de aztán fontos volt az, hogy a fennmaradó öt a négyet kivédekeztük nagyon hősiesen, és utána nagyon jól védtük a kapunkat. Már nem igazán volt helyzete az ellenfélnek, és elvégeztük a piszkos munkát annak érdekében, hogy meglegyen a szezon első győzelme."