A ponterős csatár öt év után játszhat újra Debrecenben.
A DEAC bejelentette Kiss Patrik leigazolását. A 28 éves csatár a 2020/2021-es szezonban már játszott a debrecenieknél, akkor 36 alapszakasz-mérkőzésen 9 gólt lőtt és 13 gólpasszt osztott ki, majd az UTE-hoz ment. A ponterős teljesítménye a legutóbbi öt évben is megmaradt a lila-fehéreknél, ahol a legutóbbi Erste Liga-kiírásban a 30 alapszakasz-találkozón gyűjtött 10+27 pontjával a csapat második legterményekebb jégkorongozója volt. A játékos a döntésével kapcsolatban kifejtette: "Nagyon jól éreztem magam Újpesten, szerettem a csapatot és szerettem ott lakni, de úgy éreztem, itt a váltás ideje. Úgy éreztem, más kihívásokra van szükségem, új célokat akartam kitűzni magam elé. Korábban már játszottam a DEAC-ban, szép emlékeim vannak az itt töltött időszakról, remek csapatunk volt, "
Kiss a DEAC tizedik ismert játékosa Hetényi Zoltán, Vlagyiszlav Kulesov, Kreisz Brúnó, Haranghy Bence, Bukor Rajmund, Nyikita Usztyinyenko, Antek Tamás, Mártonffy Máté és Kovács Alpár után.
