A DAB megint megtréfálta a Fradit

2018.12.28. 23:16 |
Kikapott az éllovas az Erste Ligában. Hosszabbítás után nyert az UTE, idegenben győzött a DEAC, a Vasas nem bírt a bécsiekkel.

Dunaújvárosi Acélbikák–FTC-Telekom 5-3 (2-1, 2-2, 1-0)

A listavezető Ferencváros ellen az újvárosiak jól kezdtek, és már az 5. percben megszerezték a vezetést, mikor Lencsés lövésébe Turtiainen ért bele gólt érően, ám sokáig nem örülhetett a vezetésnek az Acélbikák csapata, mert Perrier hazai bekken megpattanó emberelőnyös találatával még a harmad dereka előtt egyenlített a Fradi. A folytatásban felváltva kerültek veszélybe a kapuk, ám egy remek támadás végén Léránt lőtte ki a bal alsót a 20. percben, így az első szünetre a DAB vonulhatott előnnyel.

A második felvonásból bő négy perc telt el, mikor Nagy Gergő góljával egyenlített a fővárosi alakulat, majd a 31. percben újra a vendégek csapatkapitánya volt eredményes emberelőnyben.  A DAB azonban nem roppant össze, és két és fél percen belül Saluga szólóból, majd Németh is betalált, így fordítottak a hazaiak.

Az utolsó etapot nagy lendülettel kezdte a listavezető, ám Garbacz parádézott a kapuban, sőt, a 47. percben emberelőnybe kerültek a dunaújvárosiak, akik Franssila remek lövésével tovább növelték előnyüket. Egyre több volt a kakaskodás, jöttek a kiállítások, de a vendégek továbbra sem tudtak betalálni a jó napot kifogó Garbacznak. A DAB így idén már másodszor győzte le az FTC-t.

Nyilatkozatok

Corey Bricknell, vezetőedző, Dunaújváros: „Abszolút elégedett voltam a ma látottakkal. Azt játszottuk, amit játszanunk kell, betartották a fiúk a taktikát, keményen, határozottan jégkorongoztunk, és szerencsére a góllövő ütők is előkerültek. Az egészen biztos, hogy azon az úton kell tovább folytatnunk, amit a mai estével elkezdtünk.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „Nem volt jó meccsünk a ma esti. Nem úgy korcsolyáztunk és nem úgy dolgoztunk, ahogy tudunk. Ettől függetlenül szeretnék gratulálni a dunaújvárosi csapatnak, nagyot küzdöttek.”

Hokiklub Budapest-Debreceni EAC 1-4 (1-1, 0-1, 0-2)

Az első harmadban többet lőtt a hazai együttes, amely kétszer is kettős fórban támadhatott. A gólok azonban egyenlő létszámnál születtek: a DEAC vezetésére gyorsan jött a válasz. A második harmadban aztán a debreceniek kihasználtak egy emberelőnyt az előző játékhét legjobbjának választott Turcotte révén, és erre már nem érkezett hazai gól. Ahogy az utolsó harmadban is csak a DEAC volt eredményes, Turcotte duplázása után a hajrában Kulesov vette be az üres kaput.

UTE-Fehérvári Titánok 3-2 (1-1, 0-1, 1-0, 1-0) - hosszabbítás után

Kétszer is a fehérváriak kerültek előnybe, de az Újpest mindkétszer egyenlíteni tudott – a hatodik emberfórral David Brine tudott élni. A hosszabbítás elején a Titánok játszhattak emberelőnyben, de ezt nem tudták kihasználni, nem úgy a hazaiak, akiktől Benk András döntötte el a mccset.

EV Vienna Capitals II–Schiller-Vasas HC 4-2 (0-0, 1-1, 3-1)

Két kiegyenlített harmad után az utolsó játékrész elejéből jobban jött ki a bécsi csapat, és ez elég volt a sikerhez. A hajrában Sascha Bauer üres kapus góllal döntötte el a meccset. A Vasas mindkét gólját Szlama Dániel ütötte.