A Csíkszereda nyerte a második rangadót is

2019.10.11. 23:05 |
Az FTC kikapott Csíkszeredában az Erste Liga rangadóján, így elveszítette a vezető helyet. A Vasas először nyert Erdélyben. Az UTE visszavágott a Fehérvári Titánoknak, a DEAC pedig remek hajrával nyert a Tüskecsarnokban.

Sport Club Csíkszereda–FTC-Telekom 5-2 (1-0, 3-1, 1-1)

Telt ház fogadta a csapatokat az Erste Liga csúcsrangadóján. Az első tíz perc inkább a mezőnyjátékról szólt, kevesebb helyzettel. A harmad felénél a hazaiak kerekedtek felül, és Becze vitte a prímet. Előbb helyzetet dolgozott ki, majd a 12. percben, emberelőnyben talált be. A gól után a Fradi támadott többet, de Szamankov eszén nem tudott túljárni.

A második felvonás egy Switzer lehetőséggel indult, majd előnybe került a vendégcsapat, de ezt rosszul játszották meg. Egyenlő létszám mellett pedig Rokaly Szilárd ugrott ki szólóba, ám Rantenen szabálytalankodott vele szemben. A megítélt büntetőlövést a sértett mellé lőtte. A hazaiak második gólja előtt Rantanen adta el a korongot, Bíró Tamás pedig köszönte a lehetőséget. Alig pár másodperc múlva Shalla is szólóig jutott, de Arany védett. A 33. percben jött össze a szépítés a Fradinak, fórban Tóth Adrián kotort be egy kipattanót. A Csíkszeredát ez nem fogta meg, és Pelley növelte a különbséget. A harmad végén pedig második emberelőnyüket is gólra váltották a kék-fehérek. Ezúttal Kuljasra nem figyeltek a vendégek, aki bombagólt lőtt.

A Fradi igyekezett, de a Csíkszereda akarata érvényesült, Arany nagy védéseinek és a vasnak köszönhetően nem változott az állás. Aztán a vendégek kijöttek a szorításból, és az 51. percben Rantanen szerzett hatalmas gólt. A címvédő ment előre, az utolsó két percre Aranyt i lehozva, de ez nem jött be: a hazaiak egy perccel a vége előtt megszerezték a korongot, és Salló Alpár szinte a saját kapuja elől talált be.

A Csíkszereda a győzelemmel átvette a vezetést a Fraditól.

Nyilatkozat

Jason Morgan, vezetőedző, Csíkszereda: „Két élcsapat találkozott, nagy sebességben lejátszott meccs volt és mindkét oldalon négy-négy sor. Amennyiben nem játszod meg gyorsan a korongot, nem kezeled gyorsan, akkor hamar bajba kerülhetsz. Rengeteg lefordulás volt, a második vonalból is jól érkeztek az emberek, de Makszim is nagy meccset tudott le. Szükségünk volt rá. Az első harmadban és a harmadikban is több nagy védése volt. Örvendek, hogy több játékosunknak is sikerült meglőni az első góljukat az idei szezonban. Nagy csapatmunka volt. Örvendek, hogy a srácok tartották magukat az előre megbeszéltekhez, nagy három pont ez a mai.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Először is szeretném megköszönni a hazai csapatnak ezt a szép gesztust, amivel fogadtak. A kalapokkal. Valóban nem ellenségek, hanem ellenfelek vagyunk. Köszönjük szépen. Úgy láttuk, hogy az elején uraltuk a játékot, többet volt nálunk a korong, helyzeteket dolgoztunk ki. Emberelőnyben betaláltak, majd hátul vétettünk olyan hibákat, ami elég ritkán fordul elő nálunk. Korongokat ajándékoztunk az ellenfélnek és ezt az ilyen jó játékosok, amilyen van a Csíkszeredánál, kihasználják. A harmadik harmadban mentünk, küzdöttünk, de nem sikerült. Tanulság, hogy csapatként jobban kell működjünk."

Fehérvári Titánok-UTE 2-4 (1-3, 1-0, 0-1)

A hazaiak már másfél perc után előnybe kerültek, az előző hét legjobbjának választott Mihály Ákos góljával. Jöttek az újabb fehérvári helyzetek, de az UTE is rákapcsolt, és a 11. percben Jared Brown egyenlített. Az Újpest első fórját kihagyta, de a 16. percben előnybe került: Pokornyi Dávid lökete még kijött, ám Benk András a kipattanót beütötte. A Titánok megpróbáltak gyorsan válaszolni, de a védelem így kinyílt, és ezt Sikorcin Ladislav használta ki.

A Fehérvár a második harmadot is lendületesen kezdte, de az újpesti kontrák is veszélyesek voltak. Páros büntetés miatt négy a négy ellen jobban ment a hazaiaknak, de a fölényük végül fórban érett góllá, ismét csak Mihály talált be. A Titánok a folytatásban még kétszer játszhattak emberelőnyben, és hiába rendeztek tűzijátékot Duschek Dávid kapujánál, egyenlíteni nem sikerült.

Az utolsó harmad is változatos hokival indult, és az újpestiek voltak pontosabbak, Odnoga Mátyás a 43. percben visszaállította a kétgólos különbséget. A Titánoknak volt még lehetőségük fórban támadni, de ezzel nem tudtak élni, ahogy az UTE sem tudta lezárni a meccset. A hajrában is mentek előre becsülettel a fehérvári fiatalok, de szorították be az ellenfelet, újabb gól nem született.

Az UTE visszavágott a múlt heti vereségért és elvitte a három pontot Fehérvárról. A Titánoknak ezzel hármas győzelmi sorozatuk szakadt meg, az Újpest pedig egymás után kétszer nyert, ami talán jelzi, hogy kezdenek kilábalni a gödörből.

Nyilatkozat

Hokiklub Budapest-DEAC 3-6 (1-1, 1-2, 1-3)

A debrecenieknél ezúttal mutatkozott be a brit ligából igazolt David Rutherford. Az első harmad felénél a DEAC emberelőnybe került, és ezt egy percen belül ki is használta Sági Martin góljával. A hazaiak válaszára sem kellett sokat várni, a 16. percben Kristoffer Pihqvist is fórból volt eredményes, első gólját szerezve az Erste Ligában.

A második harmad összesen 41 lövést hozott, volt dolga mindkét kapusnak. A játékrész közepén gyors gólváltást láthattak a nézők. A 29. percben Jakub Izacky talált be, de egy perc múlva Lőczi Árpád ismét egyenlített. A 34. percben Rutherford találatára viszont már nem tudtak gyorsan reagálni a hazaiak.

A harmadik harmad egy-egy kihagyott fórral indult, aztán a Hokiklub már kihasználta a következőt: az 51. percben Szűcs István talált be. A hajrát viszont a DEAC bírta jobban, igaz, ehhez kellett az is, hogy Mathew Berry-Lamontagna 2+2 perces büntetést kapjon. Berta Ákos az 55., Hári Norbert az 56. percben talált be, majd nyolc másodperccel a vége előtt Berta újra eredményes volt.

A Hokiklub hősies játéka így nem ért pontot. A debreceni kapuban Hetényi Zoltán 93 százalékkal védett, csapata pedig egymás után másodszor nyert, és feljött az ötödik helyre.

Nyilatkozat

Gyergyói HK–Schiller-Vasas HC 2-4 (1-0, 0-2, 1-2)

Másfél perc után megszerezte a vezetést a legutóbb Újpesten 4-1-re nyerni tudó erdélyi csapat Ferenc Csibi Róbert révén, amely a folytatásban is többet lőtt. A Vasas sem játszott ijedten, és a 17. percben közel állt az egyenlítéshez, de Bödök Bence kihagyta a büntetőt.

Az egyenlítő gól végül a 24. percben született meg, Turbucz Martin emberelőnyből talált be, majd Inglis Ákos már a vezetést szerezte meg a meccs derekán a vendégeknek. A Vasas jól védekezett, és az utolsó harmadban is állta a rohamokat. A Gyergyó nagy erőket mozgósított, de Sági Máté remekelt, egy ellentámadásból pedig Csiki Attila tovább növelte a különbséget. A hazaiak két és fél perccel a vége előtt időt kértek, és a kapust is levitték, de ezt Rafaj Attila üres kapus góllal büntette meg. A Gyergyó újra megpróbált a kapus nélküli játékot, és az utolsó percben Sára Tibor még betalált, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elég.

A Vasas először nyert Erdélyben, most egy ötmeccses nyeretlenségi sorozatot lezárva. A Gyergyó két siker után kapott ki, és otthon ez volt a második veresége.

A Vasas szombaton Csíkszeredán folytatja, míg a hetedik helyre csúszó Gyergyó a Fradit látja vendégül.

Nyilatkozat