Férfiválogatott: Utolsó harmados szépítés

2026.05.01. 12:12 |

A VBT 2.0 koppenhágai állomásán Norvégia 2–1-es győzelmet aratott a magyar válogatott ellen. Holnap délután a házigazda Dániával találkozunk Odensében. Ez a mérkőzés is elérhető lesz az MJSZ.TV kínálatában.

Szép jubileum kapcsolódott a Norvégia elleni gyakorláshoz: Szilassy Zoltán a 150. mérkőzését teljesítette a magyar férfi felnőttválogatott stábjában.

Ami a játékoskeretet illeti: a Koppenhágába utazott keretből ezúttal nem öltözött a kapus Hegedüs Levente, a hátvéd Horváth Donát és Tornyai Gábor, valamint a csatár Lasakwy Ferenc, Mihalik András, Ravasz Csanád és Vincze Péter.

Továbbá a jelenlegi, „virtuális” keretünkből hiányzott a kisebb sérülését a héten otthon kúráló Erdély Csanád, illetve a finn élvonalbeli döntőjét holnap kezdő Galló Vilmos.

Erdély hiányában Bartalis István viselte a C betűt, Hári János és Sofron István a két A-t.

 

 

Kimaradt magyar helyzetek

Tempósan kezdtek a mieink, nem igazán hagyták kibontakozni a norvégokat. A harmad elején jött az első nagyobb lehetőség: gáncsolás miatt hátrányba került az ellenfelünk, ami alatt Horváth Bence és Terbócs is közel járt a gólszerzéshez.

A harmad derekán Terbócs bombázta a kapuba a pakkot, és bár elsőre úgy tűnt megvan a vezetés, a gólt végül nem adták meg. Ellenben Nagy Krisztián pihenhetett két percet. A speciális egység tette a dolgát, Bálizs is résen volt, így Norvégia nem szerzett előnyt.

Egy magyar letámadás során Garát a kelleténél kicsit nagyobbat ütközött, újabb nehéz két perc következett a harmadunkban. Röviddel a kiegészülés után a kék vonalról Hurrød lövése végül a hálóban kötött ki (1-0).

 

Fokozódó nyomás

Az intenzitás a második játékrészre sem hagyott alább, Sofron már a legelején helyzetbe került, de a szépítés nem jött össze. Nem sokkal később elcserélte magát a magyar válogatott, azonban ezt az emberhátrányt is sikerült kivédekezni.

Ami viszont nem ment a norvégoknak előnyben, az ment öt az öt ellen: Jacob Berglund lőhetett tisztán (2-0).

Ahogy pedig haladtunk előre a meccsben, úgy kezdtek az indulatok is felszínre törni, a találkozó egyre fizikálisabb lett, a nyomás a magyar harmadon pedig egyre csak nőtt. A kapkodásban ismét elcserélte magát a magyar válogatott, de újabb gól nem született.

Nem sokkal a szünet előtt még Sofront hozta helyzetbe a kapu mögül visszakanyarodó Sebők, de a norvég kapus volt a végállomás.

 

Megérkezett a szépítés

Továbbra is ellenfelünk akarata érvényesült, ám az előző harmadnál jóval többször tudtunk támadást indítani. Közel a harmad feléhez ismét gólt szerzett Norvégia, Bálizs viszont egyből jelezte is, hogy érvénytelen. Végül kapusunknak lett igaza, magas bot miatt ugyanis maradt 2-0 az állás.

Noha még mindig a norvég válogatott támadott többet, a mieink is sorra dolgozták ki a helyzeteket. Talán ennek is köszönhető, hogy kevesebb mint 10 perccel a vége előtt ellenfelünk időt kért. Az ott megbeszélt taktikát viszont nem sokáig tudták alkalmazni, ugyanis Koblar állt bele Szongothba, amiért két percet kapott.

Bár csapatunk ezt a fórt sem tudta gólra váltani, mindent bevetett a szépítés reményében. A gólszerzés érdekében Bálizs lekorcsolyázott, az üres kapu viszont majdnem megbosszulta magát, de éppen időben érkeztek vissza a mieink.

Kevesebb mint két perccel a vége előtt aztán sikerült áttörni a norvég védelmen, Hári János kilőtte a lepkés oldalt (2-1). Ez egyben a mérkőzés utolsó nagyobb momentuma is volt.

 

A VBT 2.0 szombaton a házigazda Dánia ellen folytatódik, arra a mérkőzésre Odensében kerül majd sor.

Jegyek: itt vásárolhatóak.

Ez a mérkőzés is elérhető lesz az MJSZ.TV kínálatában.

 

VBT 2.0

Norvégia–Magyarország 2-1 

(1-0, 1-0, 0-1)

Gólok: 15:53 Hurrød (Vesterheim, Salsten, 1-0), 27:03 Berglund (Eriksen, Olsen, 2-0), 58:20 Hári (Csollák, Terbócs, 2-1)

 

AZ AKTUÁLIS KERET

Kapusok (3): Bálizs Bence (FTC-Telekom), Hegedüs Levente (FEHA19), Vay Ádám (Piráti Chomutov, cseh)

Hátvédek (10): Csollák Márkó (DVTK Jegesmedvék), Garát Zsombor (Nottingham Panthers, brit), Hadobás Zétény (FTC-Telekom), Horváth Donát (Hydro Fehérvár AV19), Horváth Milán (FTC-Telekom), Kiss Roland (Hydro Fehérvár AV19), Ortenszky Tamás (EHC Winterthur, svájci), Stipsicz Bence (Hydro Fehérvár AV19), Szabó Bence (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Tornyai Gábor (UTE)

Csatárok (18): Bartalis István (Hydro Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19)*, Galló Vilmos (KooKoo, finn)**, Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Horváth Bence (Jukurit, finn), Laskawy Ferenc (FTC-Telekom), Mihalik András (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (FTC-Telekom), Nemes Márton (Bentley University, amerikai), Papp Kristóf (Norfolk Admirals, amerikai), Péter Donát (Eisbären Regensburg, német), Ravasz Csanád (Gyergyói HK), Sárpátki Tamás (Gyergyói HK), Sebők Balázs (Ässät Pori, finn), Sofron István (FTC-Telekom), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Vincze Péter (Gyergyói HK)

*Dániába nem utazik
**Később csatlakozik a kerethez

 

VBT 2.0 (VILÁGBAJNOKI FELKÉSZÜLÉS)
Dátum: 
2026. április 7.–május 13.
Helyszín: Budapest, Győr, Szombathely; Biel, Bled, Koppenhága, Neuchatel
Ellenfelek: Dánia, Japán, Kanada, Lengyelország, Norvégia, Svájc, Szlovénia

  • április 16., csütörtök, 19:00 (Megyeri út): Lengyelország 0-4
  • április 17., péntek, 19:00 (Megyeri út): Lengyelország 3-2 - h. u.
  • április 23., csütörtök, 19:45 (Biel): Svájc 1-6
  • április 24., péntek, 19:45 (Biel): Svájc 1-6
  • április 24., péntek, 19:00 (Szombathely): Japán 3-4
  • április 25., szombat, 18:00 (Győr): Japán 2-4
  • május 1., péntek, 14:00 (Koppenhága): Norvégia
  • május 2., szombat, 15:00 (Koppenhága): Dánia
  • május 7., csütörtök, 18:30 (Bled): Szlovénia
  • május 13., szerda, 19:00 (Neuchatel): Kanada

 

VILÁGBAJNOKSÁG

Dátum: 2026. május 15–31.
Helyszín: Zürich, Svájc
Csoportellenfelek: Ausztria, Finnország, Lettország, Nagy-Britannia, Németország, Svájc, USA

  • május 16., szombat, 16:20: Finnország
  • május 17., vasárnap, 16:20: Ausztria
  • május 19., kedd, 20:20: Nagy-Britannia
  • május 22., péntek, 16:20: Németország
  • május 23., szombat, 16:20: Svájc
  • május 25., hétfő, 16:20: USA
  • május 26., kedd, 12:20: Lettország