Elkapott ritmus, sok buli, remeklő kapusok, tanulás és csapatépítés – változatos edzői nyilatkozatok a mai Erste Liga-forduló után.
Corona Brasov–Dunaújvárosi Acélbikák 8–1 (3–1, 0–1, 5–0)
Strenk Hunor, a Brassó társ-vezetőedzője:
„Összességében természetesen nagyon elégedettek vagyunk a mai játékunkkal és a fontos három pont megszerzésével.
Az első harmadban háromgólos előnyre tettünk szert, de kissé lassú meccs volt, sok szabálytalansággal, sok bulival. Viszont, amint elkaptuk a ritmust, főleg a második harmadban, akkor mi irányítottuk a játékot, és a megfelelő módon játszottunk. Érdekes volt, mert ők nyerték meg a harmadot 1–0-ra, miközben nekünk rengeteg gólszerzési lehetőségünk volt, háromszor is eltaláltuk a emberelőnyben, ez természetesen kicsit frusztráció is volt…
A második harmad után elhatároztuk, hogy gyilkos ösztönnel kell játszanunk, hogy megpróbáljuk eldönteni a meccset. Elismerés illeti a játékosokat, mert így is cselekedtek, gyorsan szerzett gólokkal bebiztosították a győzelmet.
Mind a 21 játékos játszott és hozzájárult a győzelemhez.”
Péter Németh, a DAB másodedzője:
„Csak 20 percet játszottunk a 60-ból. Ilyen tempó mellett nem lehet megnyerni egy jégkorongmeccset.
Gratulálok a Brassónak: kiváló játékosokkal rendelkezik. Sajnos el kell ismernem, azt a húsz percet leszámítva, a hazaiak domináltak. Persze voltak jó perceink, jó cseréink, de ha végig nézzük a teljes meccset, egyértelműen jobbak voltak nálunk.”
Gyergyói HK–FEHA19 5–2 (2–1, 1–0, 2–1)
Markus Juurikkala, a Gyergyó vezetőedzője:
„Nem volt egyszerű, kifejezetten szoros mérkőzés volt. Ahogy arra számítottunk, keményen dolgozott az ellenfél, a saját játékunkkal viszont nem vagyok kifejezetten elégedett, nem voltunk ott a teljes hatvan percben, könnyen elengedtünk dolgokat, és sok esetben nem úgy sikerült a játék, ahogy azt szerettük volna. Elismerés jár az ellenfélnek, hisz megnehezítette a dolgunkat, ugyanakkor túl sok kiállítást szedtünk ma össze, ebben a szegmensben is javulnunk kell.
Igaz, hogy a hoki a végeredményről szól, azért mész ki a pályára, hogy megnyerd a meccset, úgyhogy ebben a tekintetben a munkánkat elvégeztük. Bodó 3 gólt szerzett, főleg a negyedik gólunk volt fontos, hogy élni tudtunk az emberelőny lehetőségével. Ennél jobbnak kell lennünk, de ez ilyen, néha minden összejön, máskor meg nem igazán akar kijönni a lépés. Összességében örülök a végeredménynek."
Tokaji Viktor, a FEHA19 vezetőedzője:
„Szűk játékoskerettel, kicsit viharverten voltunk, de nagyon jól álltunk bele a mérkőzésbe, talán az is lehet, hogy kicsit jóllakott Gyergyót kaptunk. Nem azt mondom, hogy mi irányítottuk a mérkőzést, mert a Gyergyó játékoskerete felfelé kilóg a ligából, de sokat tettünk azért, hogy ez ne csak tisztes helytállás legyen.
Kemény munkával sikerült a képességbeli különbségeket eltüntetni, 3-2-nél pedig benne volt a levegőben, hogy ebből még több is lehet akár, de egy fegyelmezetlen kiállítással sikerült megpecsételnünk a sorsunkat. Büszke vagyok a csapatra, és főleg azokra a fiatalokra, akik teljesen újoncként mutatkoztak be a ligában. Ebben több volt, de le kell tudni nyelni ezt a békát és megyünk tovább."
SC Csíkszereda–UTE 1–3 (0–1, 1–2, 0–0)
Kevin Constantine, a Csíkszereda vezetőedzője:
„Szoros meccset sikerült játszanunk. Nagyon tapasztalt kapus állt velünk szemben, aki nagyon sokszor jégre lépett már ebben a ligában, és kimagaslóan védett, csak egyetlen gólt kapott. A mi kapunkat pedig egy olyan fiatal srác védte, aki élete első Erste Liga-meccsét játszotta, ez mutatja a legjobban a kontrasztot a két szemben álló fél tapasztalatának mértéke között.
Egyik fél sem engedett túl sok tiszta helyzetet a másiknak. A mai összecsapáson a különbséget csupán a második harmad végi néhány perc jelentette. Volt egy jó helyzetünk, de ezt a ziccert kihagytuk, mely után gyorsan sikerült nekik betalálniuk.
A középső játékrész utolsó két perce döntötte el a mérkőzés kimenetelét. Nyilvánvalóan, amikor ötperces emberelőnyöd van, szeretnél gólt lőni, de volt ekkor néhány jó helyzetünk. Mindkét hálóőr jó volt, de az övék kicsivel jobban teljesített.”
Jason Morgan, az Újpest vezetődzője:
„Újabb remek kezdés: sikerült góllal indítanunk, ami nagyon fontos volt, főként ebben a csarnokban. A vezetés megszerzése után a Csíkszereda magasabb fokozatra kapcsolt, ami igazolja a munkamorálját, ekkor pedig jóval nagyobb nyomást tudott gyakorolni ránk.
A második harmadbeli egyenlítés után értékesítettünk két helyzetet.
A harmadik harmad érzelmektől fűtött volt. Kimagasló emberhátrányos játékunk volt a hétpercnyi létszámhiányos helyzetben. Gratulálok a hátrányos sorainknak, amelyek tagjai keményen játszottak, amennyire csak tudtak, magukat nem kímélve blokkolták a lövéseket. Rajna Miki is remekelt a kapuban, ahogyan azt mindig teszi, mikor nagy szükségünk van rá. Számos bravúros védést mutatott be az emberhátrányok során.
Összességében fontos három pontot szereztünk. Folytatjuk a tanulást és a csapatépítést, majd vasárnap újabb kemény találkozó vár ránk, Gyergyóban.
Budapest Jégkorong Akadémia HC–DEAC 6–5 (1–3, 2–1, 2–1, 0–0, 1–0) – szétlövés után
Kangyal Balázs, a BJA HC vezetőedzője:
„Ez egy nagy és erős tégla a házépítésünkben. Azt mondtam a srácoknak, hogy próbálkozzunk szépítgetni és festegetni a házunkat, de sajnos ott tartunk, hogy a pincét kell erősítgetnünk és építenünk.
Azért ez komoly teljesítmény volt – minden szépségével és nehézségével együtt. Tiszta szívből tudok gratulálni nekik, mert nagyon mélyen vagyunk, ezen a Kontinentális Kupa sem segített sokat, sőt. De ahogy kiástuk ma magunkat, egy olyan kaliberű csapat ellen, mint az ellenfél, az egy óriási fegyvertény. Úgyhogy ez a mai este a büszkeségről szól."
Vaszjunyin Artyom, a DEAC vezetőedzője:
„Három nulláig jó volt, aztán hátradőltünk, magunkra húztuk az ellenfelet, három gólt kaptunk emberhátrányban. A másodikban két kettős fórt adtunk az ellenfélnek, két harmad után 12 perc kiállítás, az rengeteg. Nem fókuszáltunk eléggé, egyszerűen hazament a fél csapat, igazából ezt lehet mondani az első harmad után.
Aztán szenvedőssé vált az egész, a második harmad az kritikán aluli volt, 24-4-es kapura lövési arány az ellenfélnek, a harmadik harmadban összeszedtük magunkat, meg a második végén, de megint nem bírtuk ki azt a kis időt hat az öt ellen, hosszabbításban még nem nyertünk.
Igazából az ellenfél is küzdött, megérdemli a két pontot, de ha kicsit okosabban és nagyobb odaadással játszunk, pontokkal kellett volna távoznunk."


