Vezet a DVTK

2018.02.22. 23:33 |

A címvédő miskolciak idei ötödik meccsüket is megnyerték a Fehérvár ellen, és ezzel előnybe kerültek az Erste Liga rájátszásában.

A DVTK már az elején magához ragadta a kezdeményezést. A játék a vendégek harmadában folyt, innen csak egy pár erőtlen kontra erejéig tudtak kitörni a fehérváriak. A 4. percben egy védelmi hiba után Kiss Patrikhoz került a korong, ám Adorján magabiztosan hárított, a másik oldalon Sakaris mutatott be szép lövést, ám a végállomás Kornakker volt. A kemény hazai nyomásnak a 10. percben lett meg az eredménye, amikor egy szép összjáték végén Kulmala talált be. A harmad második felében mindkét csapat kipróbálhatta magát előnyben, komolyabb helyzeteket sikerült kialakítani, de újabb gól nem esett.

A második harmad sem hozott változást a játék képében, továbbra is a Jegesmedvék domináltak, sokat lőttek kapura, de Kornakker jól állta a rohamokat. A Titánok emberelőnybe kerülve tudtak kijönni a szorításból.

Az utolsó harmad Galanisz szólójával indult, de lövése nem találta el a kaput. A 46. percben már összejött a gól, Ritó volt eredményes. Négy perccel később emberelőnyből növelte előnyét a DVTK, egy szép akció végén Joe talált be. A hazaiak túléltek két emberhátrányt, majd az utolsó percben ismét gólt ütöttek: Hajós kapu mögüli passzából Pavuk állította be a végeredményt.

A párharc pénteken folytatódik Miskolcon.

DVTK Jegesmedvék-Fehérvári Titánok 4-0 (1-0, 0-0, 3-0)

Nyilatkozat

Mikael Tisell, DVTK: „Nem kezdtük jól a mérkőzést, érződött rajtunk, hogy egy ideje nem játszottunk együtt. Kellett egy kis idő, de sikerült összeszedni magunkat, a második játékrésztől már igazi csapatként dolgoztunk. Sajnos itt hiába vettük sortűz alá a fehérvári kaput, nem tudtunk betalálni, így itt még bármerre eldőlhetett volna az este. Szerencsére az utolsó harmadban megjöttek a gólok is, így meggyőző fölénnyel sikerült győzni.”

Kóger István, Fehérvár: „Nem vagyok kibékülve a mai teljesítménnyel, különösen az emberelőnyös játékok sikerülhettek volna jobban, tulajdonképpen ezen ment el a meccs, hiszen volt egy ötperces, majd több kétperces előnyünk is, de nem tudtuk ezeket értékesíteni. A harmadik harmadig eldőlhetett volna a mi javunkra is a meccs, sajnos nem így történt, honlap ismét megpróbáljuk.”