VERSENYBÍRÓSÁGI HATÁROZAT

2016.12.08. 18:33 |
A Magyar Jégkorong Szövetség Versenybírósági Bizottsága a 2016. december 5-én megrendezésre került MOL 139 ASC Corona Brasov – Dunaújvárosi Acélbikák mérkőzés felvételeinek és jegyzőkönyvének utólagos vizsgálatakor felmerülő jogosulatlan játék ügyében eljárást indított. A Bizottság az eset körülményeit kivizsgálta és a MOL Liga Versenyszabályzatának 55. § (3) bekezdése alapján az alábbi döntést hozta:

A MOL 139 mérkőzés bajnoki pontjait és a győzelmet 5:0 gólkülönbséggel a Dunaújvárosi Acélbikák csapata javára írja jóvá, egyúttal az ASC Corona Brasov csapata ellen fegyelmi eljárást kezdeményez.

INDOKLÁS

A mérkőzés jegyzőkönyvének utólagos vizsgálatakor kiderült, hogy mérkőzésen pályára lépett Bíró Gergő, aki a bajnoki évadban kapott 2. végleges fegyelmi büntetése miatt – a MOL Liga Versenyszabályzatának 73.§ (1) bekezdés a) pontja szerint – az előző mérkőzést követően 1 mérkőzésre szólóan automatikus eltiltásban részesült, amely eltiltást a fent jelölt mérkőzésen kellett volna letöltenie. A játékos eltiltására vonatkozóan az ASC Corona Brasov csapatának figyelme még a mérkőzés kezdete előtt fel lett hívva, a játékos pályára lépését azonban sem az egyesület menedzsmentje és edzői, sem a mérkőzés versenybírósága nem akadályozta meg.

Jelen határozattal Bíró Gergely 1 mérkőzésre szóló automatikus eltiltása leteltnek tekintendő, a játékos csapata következő mérkőzésén pályára léphet.

A MOL Liga Versenyszabályzat „55. § Illetéktelen játékos” szakasza az alábbiakról rendelkezik:

55. § Illetéktelen játékosok

(1) Amennyiben a mérkőzés folyamán érvényes versenyengedéllyel, vagy sportorvosi igazolással nem rendelkező, vagy a mérkőzés nevezési lapon nem szereplő játékos lép a pályára, a mérkőzés versenybíróságának, illetve a játékvezetőnek a játékot azonnal meg kell szakítania a játékos jogosulatlan szereplése miatt. A játékost a jégről és a cserepadról el kell távolítani, majd a mérkőzést folytatni kell. Az esetről eseménynaplót kell felvenni.

(2) Amennyiben a mérkőzés jegyzőkönyvében valamely csapatnál a megengedettnél több külföldi játékost tüntetnek fel, a Versenybíróság Bizottság jogosulatlan szereplés miatt köteles kivizsgálni az esetet.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti esetekben, továbbá ha csak a későbbi jegyzőkönyv ellenőrzés során derül fény arra, hogy az egyik csapatban jogosulatlanul szerepelt játékos, a Versenybírósági Bizottság az esetet köteles kivizsgálni, és dönteni a felelős(ök) kilétéről. Elmarasztalás esetén a győzelemért járó pontokat – 5:0 gólkülönbséggel, vagy ha az számára kedvezőbb, a pályán elért eredményt –, döntőben a győzelmet a vétlen csapat javára kell igazolni.

A MOL Liga Versenyszabályzat 74.§-ában foglaltak alapján a Versenybírósági Bizottság döntése ellen 2 munkanapon belül nyújtható be fellebbezés az MJSZ Főtitkárához, a fellebbezési díj (200 EUR, azaz 64 000 Ft) befizetésével, valamint az azt igazoló dokumentummal együtt.