Szépített a Csíkszereda

2018.03.13. 22:10 |

A Csíkszeredai Sportklub az Erste Liga elődöntőjének harmadik összecsapásán legyőzte a címvédő DVTK Jegesmedvék csapatát.

A 2-0-s előnnyel érkező DVTK az eltiltott Magosi Bálint nélkül kezdte a találkozót. A csapatok keményen álltak bele a meccsbe, de mindezt tették a sportszerűség keretei között, hiszen az egész mérkőzés alatt csak két-két – az elsőt a 35. percben – kiállítást osztottak ki. A Sportklub kezdett valamivel aktívabban és rögtön az elején Bíró Tamás hatalmas ziccert hagyott ki, majd a DVTK vette át a kezdeményezést, de a csapatok védekezése annyira feszes volt, hogy nem igazán alakultak ki igazi gólhelyzetek.

A második felvonás elején folytatódott az elsőben látott játék, majd Ritó nagyobb helyzete után rákapcsoltak a hazaiak, és a 29. percben vezetéshez jutottak: Fodor löketét Adorján maga elé tudta tenni, ahol üresen érkezett Taratuhin és bevarrta a korongot. A vezetés birtokában a Csíkszereda belelendült, és az első emberelőnyben Fodor, illetve Bíró Tamás is ziccert rontott. A 39. percben már Adorján sem tudott menteni: Antal Zsombor szerzett erőszakosan korongot, majd a kapu mögül kihagyhatatlan helyzetbe hozta Taratuhint, aki ezzel megduplázta saját és csapata góljainak számát is. A harmad hajrájában Brnak is ajtó-ablak ziccert rontott.

Az utolsó 20 perc egy áthúzódó miskolci előnnyel kezdődött, amely viszont kimaradt. A kék-fehérek a biztos védekezésre fektették a hangsúlyt és magukra húzták a DVTK-t. A vendégek viszont nem találták a fogást a Sportklub védelmén, és ha megvolt a rés, akkor Ruczuj menteni tudott. Ez a felvonás a csíki kapusról szólt, aki tökéletesen megoldotta a feladatát. Az utolsó 75 másodpercre a vendégek lehozták kapusukat, és emberelőnybe is kerültek, ám ez visszafelé sült el és Valchar az üres kapuba lőtt.

A Csíkszeredai Sportklub ezzel szépített, és magabiztosan várhatja a szerdai folytatást a címvédő ellen.

Csíkszeredai Sportklub-DVTK Jegesmedvék 3-0 (0-0, 2-0, 1-0)
A párharc állása: 2–1 a DVTK javára.

Nyilatkozat

Leo Gudas, Csíkszeredai Sportklub: „Nagyon jól játszottunk, különösen igaz ez a védekezésünkre. Jobb volt, mint az első két miskolci meccsen, amely első találkozóján is közel voltunk a sikerhez. Ma minden egyes játékosunkat dicséret illeti, különösen a kapusunkat, hiszen Ruczuj Gellért volt szerintem a meccs embere. Viszont továbbra is fontos, hogy lehetőleg minél kevesebb lehetőséget adjunk a Miskolcnak a gólszerzésre, miként tettük azt ma.”

Mikael Tisell, DVTK Jegesmedvék: „Volt egy pár tiszta gólszerzési lehetőségük, amelyekből sikerült betalálniuk ellenben velünk. Egy nagyon szoros meccs volt, amelyen egyik csapat előtt sem adódott annyi nagy gólszerzési lehetőség, mint általában. Megpróbálunk holnap keményebben beleállni a meccsbe, mint tettük azt ma.”

(Fotó: Pál Zoltán)