Sokba került a rövidzárlat

2017.10.07. 20:54 |

A brassóiak remek második harmaduknak és kapusuk, Tőke Zoltán-László remeklésének köszönhetően diadalmaskodtak a Dunaújváros ellen az Erste Ligában.

A gól nélküli első harmad után a második harmadban bő négy perc alatt három gólt szerzett a Brassó. A vendégek csak az utolsó percben emberelőnyből tudtak szépíteni Mestyán István révén. Addig a brassói kapus, Tőke Zoltán-László 36 lövést hárított.

ASC Corona Brasov-Dunaújvárosi Acélbikák 3-1 (0-0, 3-0, 0-1)

Nyilatkozat

Martin Lacroix, Brassó: „Ezt a meccset mindenképpen meg kellett nyernünk, nem akartuk, hogy a történelem megismétlődjön. Mindent megpróbáltunk leegyszerűsíteni, és megérdemelt győzelmet arattunk. A kapusunk nagyokat védett, és ez nagy segítség volt. Szükségünk volt erre a három pontra, és örülünk, hogy megszereztük.”

David Musial, DAB: „Egy egészen jó meccset játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, de nem szereztünk sok gólt. Volt egy rövidzárlatunk, ami alatt három gólt kaptunk, és utána nehéz lett volna megfordítani a meccset. A jégkorongban ha nem szerzel gólt, akkor nem tudsz nyerni. A brassói kapus jelentette ma a különbséget, és segítette győzelemhez a csapatát.”