Nem hibázott a DVTK

2017.10.10. 01:18 |

Jobb emberelőnyös játékának köszönhetően a címvédő DVTK legyőzte a Ferencvárost, és az élre állt az Erste Ligában.

Óvatosan kezdték a mérkőzést a csapatok, a Ferencváros két emberelőnyét sem tudta kihasználni. A harmad második felében már átvette a miskolci csapat az irányítást, Sevelának többször kellett védenie. A vezetés megszerzéséhez szerencse is kellett a DVTK-nak, ugyanis a hazai kapus egy lövést éppen az érkező Sakarisra tolt ki, akiről bepattant a kapuba.

A második harmadot nagyobb lendülettel kezdte a Fradi, de a vendégek is támadásban maradtak, Magosi bombájánál a kapusvas mentett. A 35. percben Sakaris passza után Vas János duplázta meg a vezetést emberelőnyben, mikor már csak hét másodpercet kellett volna kihúznia a zöld-fehér csapatnak. Ettől magára talált a Ferencváros, és több nagy helyzetet is kialakított, és szépített Shupe révén.

Az utolsó etap elején pedig egyenlített is az FTC Virág távoli bombájával, kihasználva, hogy a miskolciak még nem rendeződtek vissza az emberelőny lejárta után. Nem örülhettek sokáig a hazaiak, mert ezt követően szinte rendre emberhátrányban játszottak, és a DVTK bő egy perc alatt két gólt is szerzett – ráadásul mindkettőt Láda jegyezte. A Fradi még próbálkozott becsülettel, de a hajrában újabb gólt kapott, miután Magosi korcsolyázott végig a pályán, és lőtte be a korongot.

A sikerrel a címvédő visszavette a vezetést a tabellán. Ez volt a Ferencváros első hazai veresége a szezonban.

Ferencvárosi TC-DVTK Jegesmedvék 2-5 (0-1, 1-1, 1-3)

Nyilatkozat

Szakács Ferenc, FTC, másodedző: "Az első harmadban nagy hajtás volt, sajnos kaptunk egy buta gólt, a második gólnál pedig mi hibáztunk, elveszítettük a korongot. Dicséretes, hogy ezután is sikerült felállnunk, de a harmadik játékrészben egy kicsit sok emberelőnyt kapott az ellenfél. Nehéz megemészteni, hogy 2-2-nél kihúzzák a játékosunk lábát, és még őt állítják ki színészkedésért. Úgy érzem, nincs ekkora különbség a két csapat között."

Mikael Tisell, DVTK: „Kicsit féltünk a mérkőzéstől, mert rövid idő alatt sokat játszottunk, így bármilyen győzelmet aláírtunk volna, de örülök, hogy magabiztosan nyertünk. A Fradi otthon kemény ellenfél, amelyet nehéz legyőzni. Az emberelőnyös játékunk hullámzó volt az elmúlt meccseken, de ezúttal jól működött, ráadásul szép gólokat értünk el."