Megvan az első bécsi győzelem

2017.09.22. 22:11 |

A Vienna Capitals fordulatos meccsen, hosszabbítás után győzte le a brassóiakat, így megszerezte első sikerét az Erste Ligában.

EV Vienna Capitals-ASC Corona Brasov 4-3 (1-2, 2-1, 0-0, 1-0) - hosszabbítás után

Nyilatkozatok

Christian Dolezal. Vienna Capitals: „Örülök, hogy a srácok megszerezték az első győzelmet az Erste Ligában. Jó meccset játszottunk, tetszett, ahogy küzdöttünk végig. Az első harmadban a Brassó erősebb volt, több helyzete is akadt, de megpróbáltunk válaszolni erre. Hátrányba kerültünk, ám igyekeztünk  szorossá tenni a meccset. Tetszett, ahogy a második harmadban játszottunk, a harmadik pedig igazán jól sikerült.”

Martin Lacroix, Brasov: „Csalódott vagyunk, mert a három pontért érkeztünk, a győzelemben reménykedtünk. A harmadik harmadban egymás után háromszor is emberelőnybe kerültünk, akkor megvolt a lehetőség, hogy előnybe kerüljünk. Az első 30 percben mi voltunk fölényben, sok időt töltöttünk az ellenfél harmadában, több gólt is szerezhettünk volna, de nem volt elég, amit nyújtottunk. Papíron jobb csapatunk van, mint a Viennának, ezért a győzelem volt a cél. Nem voltunk túlzottan elbizakodottak, ez nem jellemző ránk. Az ellenfél jól korcsolyázott, sok nyomást helyezett a védelmünkre, és kihasználták a lehetőségeiket, így megérdemelten szereztek két pontot. Kiegyensúlyozottabban kell játszanunk az egész meccsen, jobbnak kell lennünk, ezért nem is érdemeltünk többet az egy pontnál.”