Nehezen indult és még nehezebben fejeződött be a magyar jégkorong számára ez a világháborúval terhelt évtized. A legjellemzőbb mondat talán 1947-ben hangzott el: „Erre a sportágra nincs valuta”. Következzen az 1940-es évek magyar jégkorongjának története.
Az 1940-ben esedékes téli olimpiát a háború miatt már nem rendezték meg, volt helyette Garmisch-Partenkirchenben Téli Sporthét. Sokat elmond a korról, hogy a döntőben a Cseh-Morva védnökség csapatával játszott a magyar válogatott.
Érdekes módon 1941 hozott pozitív fejleményt, méghozzá a vidéki klubok megjelenését: Hatvan, Szeged, Debrecen, Győr, Szombathely, Esztergom mellett Ungvár, Munkács, Kassa, Marosvásárhely, Csíkszereda, Kolozsvár és más erdélyi városok csapatai is megjelentek a térképen.
Az országos bajnokság így akkorára duzzadt, hogy a csapatok négy körzetben (Észak, Kolozsvár, Székelyföld és Budapest) selejteztek, majd a négy legjobb (1941-ben a BBTE, a Kolozsvári KE, a Marosvásárhelyi SE és a Kassai AC) került a döntőbe, végül a BBTE lett a végső győztes a Kolozsvár előtt.
Önállósul a Magyar Országos Jégkorong Szövetség
1942 fontos év a magyar jégkorong életében, hiszen ekkor vált ki a Magyar Korcsolyázó Szövetségből és lett önálló a Magyar Országos Jégkorong Szövetség. Az első elnök Lator Géza, a főtitkár Margó György volt.
1943-ban a szövetség először írta ki a másodosztályú bajnokságot, míg az élvonalban kis híján nem indult a pártfogóját és teljes első csatársorát elvesztő Fradi. Végül az utolsó pillanatban sikerült megoldást találni.
Szinte hihetetlen, de a II. világháború talán legsötétebb évében, 1944-ben is 16 csapat (!) nevezett a bajnokságba, például az Orosháza is. A meleg nem kegyelmezett, az eredetileg kijelölt Kassa helyett Csíkszeredán kellett megrendezni a döntőt, a déli körzeti bajnokságot pedig nem is sikerült befejezni. A bajnok a veretlen BKE lett.
Az elmaradt szezon és a Műjégpálya újjáépítése
A háború miatt az 1945-ös szezon teljesen elmaradt, és a Műjégpálya is katasztrofális állapotba került. A faburkolatokat elhordták, bombatalálat érte az épületet – nem csoda, hogy az első és legfontosabb feladat a harcok befejezése után az újjáépítés lett.
A féléves munka során a pályát sikerült olyan állapotba hozni, hogy bár a kiszolgáló épület nem volt tökéletes, december közepén már lehetőség nyílt a jégkorongozók edzéseire is. Mérkőzéseket csak a következő évben rendeztek.
Az első barátságos mérkőzést (már 1946-ban) a BKE és Ferencváros csapatai játszották (a BKE nyert 8-1-re). A bajnokságba tíz csapat nevezett be. A BKE és a Fradi kiemelkedett a mezőnyből.
A körülményekre jellemző, hogy a BKE csehszlovákiai túrára indult, de csak a határon értesült arról, hogy az útba eső folyón a hidat a jég miatt elbontották. A határőrség a csapat rendelkezésére bocsátott egy kézihajtányt, de arra csak a csomagok fértek fel.
Így a játékosok a kocsit tizenkét kilométeren keresztül tolva folytatták útjukat, ahol egy gyaloghídon keltek át majd sikerült egy gépkocsit kölcsönözve Érsekújvárig jutni, ahol még láthatták az állomást éppen elhagyó szerelvényt.
Szerencsére a vasút egy mozdonyt felfűtött és különvonattal sikerült eljutni Pozsonyba, ahol egy győzelemmel és egy vereséggel zárták a túrát.
„Erre a sportágra nincs valuta”
Az 1947-es évben új szabályokat vezettek be. A legfontosabb a 20 perces harmadok életbe lépése volt, illetve a mezőnyjátékosok kivették részüket támadásból és védekezésből is.
A háború utáni évek két élcsapata, a tulajdonképpen a BKE-ből lett MTK és a Fradi nemzetközi túrára indult, hogy elsajátítása a szabályokat, ám a Nemzeti Bank csak annyit közölt: „erre a sportágra nincs valuta”. Bécsig azért sikerült eljutni, és végül a túra is meglett.
Fokozódó anyagi gondok
Nem mintha az 1948-as év pénzügyi szempontból sokkal jobban sikerült volna. Az olimpiai szereplés pénz hiányában fel sem merült, a szövetség élére pedig miniszteri biztost neveztek ki, aki „aránytalanul nagynak” találta a jégkorongsport költségvetését.
A helyzet odáig fajult, hogy a miniszteri biztos közölte, éljátékosaink kiöregedtek, így a válogatott szereplését évekig nem támogatja. Nem a levegőbe beszélt, a magyar válogatott tíz év alatt összesen négy (!!!) hivatalos mérkőzést játszott.
A helyzet 1949-ben sem lett jobb, a BKE, amely megépítése óta a Műjégpálya tulajdonosa volt, kénytelen volt felajánlani a pályát az állam részére, mivel nem bírta biztosítani a működés feltételeit.
A korszak egyetlen pozitívuma az volt, hogy ettől az évtől kezdődően a szövetség beindította az ifi bajnokságot. Felnőtt csapataink a hazai bajnokikon kívül összesen hat nemzetközi mérkőzésen szerepelhettek.
Így köszöntött be az 1950-es évek…
(A cikk alapjául a Jéghokki és Tejfalussy Béla Hokisztori című könyve szolgált. Köszönet érte!)