Először győzött a Csíkszereda

2017.09.25. 23:04 |

A Csíkszereda 4-1-re nyert a sokat hibázó Dunaújvárosi Acélbikák ellen az Erste Ligában.

Az Vienna Capitals II elleni 7-2-es sikert után ismét hazai környezetben korcsolyáztak jégre a DAB hokisai, akik ezúttal a sereghajtó, de jó erőkből álló Csíkszeredát látták vendégül. Ugyan David Musial vezetőedző már számíthatott a frissen igazolt Mestyán Istvánra, akitől a védelem további stabilizálását várta, a vendégek már második perc legelején kihasználtak egy hibát, s Bíró Tamás góljával meg is szerezték a vezetést (0-1). Erre még viszonylag jól reagáltak a Bikák, akik igyekeztek nyomás alá helyezni ellenfelüket, s bár Pacl kapusnak is akadt védenivalója, nem volt érdemtelen Orbán egyenlítő találata a 17. perc derekán (1-1).

A második játékrész elején a vendégek, a harmad derekától a DAB került többször is emberelőnybe, de a hazaiaknak sem szimpla, sem kettős előnyből nem sikerült veszélyeztetni. A harmad hajrájában Valchar maradt egyedül, és lőhetett az addig remeklő Pacl kapujába az utolsó másodpercben, így a Csíkszereda került előnybe.

A harmadik húsz perc elején úgy tűnt, hogy magukra találnak az Acélbikák, ám a folytatásban ismét a vendégek akarata érvényesült. Valchar megszerezte második találatát is a 48. percben, majd tíz perccel később Antal is eredményes volt.

Dunaújvárosi Acélbikák-SC Csíkszereda 1-4 (1-1, 0-1, 0-2)

Nyilatkozat

David Musial, DAB: „Az első két harmadban jól játszottunk, megvoltak a lehetőségeink, de aztán kihagytunk egy kettős előnyt és a középső játékrész vége előtt egy másodperccel kaptunk be egy gólt. A harmadik harmadban nem tudom, mi történt, de semmi nem sikerült, sajnos ilyen a sport, vannak jobb és rosszabb napok - ez most egyértelműen az utóbbi kategóriába esik. Nem szabad ezzel a mérkőzéssel tovább foglalkoznunk, a következő kihívásra kell koncentrálnunk, de az biztos, hogy a mai teljesítménnyel nem lehetünk elégedettek.”

Leo Gudas, Csíkszerda: „Nagyon örülök a győzelemnek és a három pontnak. Szerintem nagyon jó meccset játszott a két csapat, mi sokat korcsolyáztunk és dolgoztunk - ennek a mai estén meg is lett az eredménye.”

Ünnepeld velünk a magyar jégkorong születésnapját! Gyere el a Papp László Sportarénába, ahol hokilegendákkal és a jelen válogatottjával is találkozhatsz számtalan érdekes program mellett! Jegyek még itt kaphatók!