A DHK jelezte: nem nevez a Ligába, az MJSZ keresi a megoldást

2017.06.09. 21:31 |
Az MJSZ értesült a Debreceni profi csapatot működtető sportszervezet kapcsán kialakult helyzetről.

A Szövetség tanulmányozza a problémát és minden lehetőséget megvizsgál annak érdekében, hogy a 2017/2018-as első osztályú férfi felnőtt ligában szereplő magyar csapatok száma ne csökkenjen.

Pénteken délután jelentetett meg egy közleményt a debreceni csapat a saját honlapján, miszerint:

"A Debreceni Hoki Klub tájékoztatja a sportszerető közönséget, hogy a 2017/18-as versenyévadban nem indul a MOL Liga küzdelmeiben.

A DHK menedzsmentje a felvételkori, Liga által támasztott három éves minimumot teljesítette, ehhez minden bizonnyal, az országban egyedülálló módon, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosította a legnagyobb támogatást.

A jelenleg bizonytalan anyagi helyzet, illetve szponzorok hiányában, a vezetés döntése alapján nem kockáztatják meg, hogy az idény alatt kerüljön a csapat visszafordíthatatlan helyzetbe, így nem nevez június 15-én a Ligába.

Természetesen a biztos szponzori háttér megteremtését követően az egyesület ismét részt kíván venni a magyar első osztályú felnőtt bajnokságban.

Szívből köszönjük Debrecen város támogatását és a Szurkolók biztatását!" - olvasható a debrecenihoki.hu oldalon.